Negyven év elteltével új irányt vehet egy olyan ügy, amely éveken át megrázta az országot a véres rablógyilkosságokkal.

Tetthely 1985. szeptember 27-én egy Delhaize-üzletnél, ahol egy gyereket is megöltek a brabanti banda tagjai - Fotó: Herwig Vergult / Belga / AFP

Negyven évvel ezelőtt Belgiumot egy titokzatos félelem uralta, amikor is 28 ember életét követelő bűncselekménysorozat rázta meg az országot. A brabanti rablóbanda tagjainak kiléte mindmáig rejtély maradt. Az 1980-as években a fegyveres csoport Brabanti tartomány áruházaiba tört be, félelmet és káoszt teremtve. A belga hatóságok évtizedek óta próbálkoztak az ügy felderítésével, ám minden erőfeszítésük ellenére eredménytelenül zárultak. Végül, 2024-ben a rendőrség úgy döntött, hogy lezárja az aktát, ezzel egy sötét fejezetet hagyva maga mögött a belga bűnüldözés történetében.

Csakhogy egy nyugdíjas csendőr olyan részletet talált, ami a hiányzó kirakós lehet a történetben, és újra elindíthatja a nyomozást.

Jean-Pierre Adam, egy nyugalmazott nyomozó, úgy véli, hogy a hosszú ideje keresett bűnözői csoport tagjait nem Belgiumban, hanem Franciaországban kellett volna keresni. Adam magabiztos abban, hogy felfedezte a rablók nyomait, és az általa összegyűjtött bizonyítékok alapján a hatóságok újra megnyitották a brabanti ügyet. A belga bíróság a következő héten fog dönteni arról, hogy engedélyezi-e egy gyanúsított családtagjának exhumálását DNS-vizsgálat céljából.

1983. szeptember 17-én, egy szombati napon Belgiumban, a nivelles-i Colruyt áruház munkatársai talán már az előző este arra készültek, hogy a hétvégi vásárlási lázban jóval nagyobb forgalomra számítsanak. Szombaton ugyanis sok belga család szokott bevásárolni. Elképzelhető, hogy a gondolataik már a vasárnapi ebédre tervezett friss cikóriasalátán, a közeli faluban megrendezett bolhapiacon, vagy éppen a hétvégi Liège Standard-Brugge labdarúgómeccs kimenetelén jártak (a Standard végül 3-2-es győzelmet aratott a Brugge ellen). Akárhogy is, a bolti eladók és árufeltöltők biztosan nem voltak felkészülve arra, hogy másnap az üzletükben feldúlt állapotok közepette, vértócsák között találják magukat.

Éjjel 1-kor ugyanis néhány maszkos férfi felfeszítette a szupermarket ajtaját, és elkezdtek élelmiszereket kipakolni. Véletlenül éppen arra járt egy Mercedes is, aminek a sofőrje a bolt mellett akart tankolni, de a betörők hezitálás nélkül rálőttek. A kocsit vezető férfi és a mellette ülő nő meghalt. Kicsit több, mint 20 perc elteltével megszólalt a bolt riasztója is. Két csendőr - akkoriban még létezett csendőrség Belgiumban - rajtakapta a rablókat, de azok rájuk is tüzet nyitottak. Az egyik járőrt a fején találták el, ő azonnal meghalt, a másik csendőr túlélte, és rádión hívott erősítést. Egy másik egység üldözőbe is vette a rablókat, akik azonban lerázták őket.

A betörés tragikus véget ért, hiszen egy rablógyilkosság során három ember életét oltotta ki.

A zsákmány, amit a tettesek magukkal vittek, szinte nevetséges volt: a Colruyt boltban kávét, bonbonokat és étolajat zsákmányoltak. Az emberek értetlenül figyelték az eseményeket, és senki sem gondolta volna, hogy ez csak a kezdet. Ezután ugyanis a "nivelles-i banda" vagy a "brabanti gyilkosok" néven ismert csoport 1982 és 1985 között számos hasonló bolti betörést hajtott végre. Az évek során a fegyveresek összesen 28 embert gyilkoltak meg, köztük három gyermeket is, és 40 embert súlyosan megsebesítettek.

A rendőrség ekkor még nem tudta, hogy valójában nem is a nivelles-i az első eset, amit a banda számlájára írhatnak. Egy évvel korábban, 1982-ben egy maubeuge-i kisbolttal, a belga határhoz közel, de Franciaországban kezdődtek az akcióik. Onnan is csak pezsgőt loptak, miközben két rendőrt sebesítettek meg.

Egy hónappal később, 1982 szeptemberében a Wavre-ban zajló események drámai fordulatot vettek, amikor a Dekaise család fegyverboltja vált a bűnbanda célpontjává. A támadók fegyverrel támadtak a bolt tulajdonosára, aki csodával határos módon túlélte a merényletet. Az üldöző rendőrök közül azonban egy ember életét vesztette a zűrzavaros helyzetben. Három hónappal később a banda egy vendégházba tört be, ahol a biztonsági őrt célba vették és lelőtték. Az elkövetők csupán néhány élelmiszerrel és üveg alkohollal távoztak, így a bűncselekmény mértéke meglehetősen csekélynek tűnt a brutális támadásokhoz képest.

Ezután következett a nivelles-i rablás. Nem sokkal később a banda Ohainben bukkant fel, ahol egy étterembe törtek be. A tulajt tarkón lőtték, és elvitték a lánya kocsiját. Beerselben egy Delhaize-üzletet támadtak meg. Ott hezitálás nélkül lelőtték az üzletvezetőt, három vásárlót pedig megsebesítettek. Ez volt az első olyan rablásuk, amikor már nagyobb értékű zsákmányt vittek magukkal: 1,2 millió belga frankot (akkori árfolyamon kb. 950, mai árfolyamon kb. 11,7 millió forintot) nyúltak le a kasszából.

Ekkor kezdtek el a nyomozóhatóságok ráébredni, hogy a banda valójában nem a nivelles-i Colruytnál indította el akcióit. A különféle incidensek összefonódását a támadások során alkalmazott fegyverek és járművek révén tudták feltérképezni. Idővel egyre világosabbá vált, hogy a formációnak három állandó tagja van:

Óriás, Öreg és Gyilkos – ezek a titokzatos becenevek már többször is felbukkantak a sors szövevényes szálaiban.

1983-ban Mons kisvárosában egy taxisofőr gyilkossága rázta meg a helyi közösséget. A férfit tragikus véget érő éjszakája során az egyik hátsó ülésről, egy váratlan lövéssel, tarkón lőtték. A rendőrségi nyomozás során a helyszínelők felfedeztek néhány elnyomott cigarettacsikket, melyeket a kocsi bal hátsó ajtajának hamutartójában találtak - a hatóságok szerint ezeket valószínűleg a gyilkos hátrahagyta. Ez a nyom volt az egyetlen, ami DNS-bizonyítéknak számított az ügyben. Annak ellenére, hogy a rendőrség több száz gyanúsított DNS-mintáját összevetette a cigarettáról szerzett mintával, a nyomozás végül nem vezetett eredményre, és a gyilkos kiléte továbbra is rejtély maradt.

1983-ban a csoport kilenc rablást hajtott végre, célpontjaik leggyakrabban a Delhaize és a Colruyt szupermarketek voltak. Szeptemberben a banda hét golyóálló mellényt is ellopott, hogy még jobban felkészüljenek a következő akcióikra. Az elkövetett tíz rablás során összesen tíz ember életét oltották ki. Két éven át tartó (első körös) ámokfutásuk 1983. december 1-jén egy ékszerbolt kirablásával ért véget. Ezt követően a banda hosszabb időre eltűnt a színről.

Mindeközben a hatóságok teljesen tehetetlennek bizonyultak. A rendőrség és a csendőrség több hónap elteltével is a sötétben tapogatózott, miközben a belgák rettegésben éltek. Elég nagy volt a nyomás, hogy találjanak valakit.

"Elérkezett egy időszak, amikor szinte minden második héten újabb gyilkosság rázta meg a várost. Ekkor már elkeseredetten igyekeztünk bármi áron megállítani ezt a rémálmot."

- mondta Guy Wezel, a nyomozást vezető vizsgálóbíró.

Egy idő elteltével azonban a hatóságok a jómódú Brabant régió helyett a szegényebb Borinage környékére fókuszáltak. Itt bukkantak rá egy pisztolyra, amelyet egy aggódó nő hozott be az egyik rendőrőrsre. A ballisztikai szakértő alapos vizsgálat után megállapította, hogy ezt a fegyvert két különböző lövöldözés során is használták. Hosszú ideig ez maradt az egyetlen kézzelfogható bizonyíték a nyomozók kezében, és jelentős hatással volt a nyomozás menetére. Ekkor indult el a "borinage-i szál" története.

A pisztoly eredeti tulajdonosa Michel Cocu volt. Cocu korábban csendőrként dolgozott, de kirúgták, mert bombariadót színlelt a saját rendőrőrsén. Letartóztatása idején már munkanélküli volt. Az nem világos, hogy pontosan hogyan zajlott a kihallgatása, de egy nap után a megviselt Cocutől egy 29 oldalas, ellentmondásos, lehetetlen részleteket tartalmazó vallomást szereztek. Az általa elmondott információk alapján a hatóságok még négy másik férfit vettek őrizetbe. Mindannyian arról számoltak be, hogy kicsikarták belőlük a vallomásaikat.

Egyetlen tanú sem ismerte fel a borinage-i férfiakat, és a tanúvallomások is ellentmondásosak voltak. A szemtanúk egyöntetűen állították, hogy az elkövetők elegánsan beszéltek franciául, míg az öt férfi leginkább patois tájszólásban kommunikált, ami egyáltalán nem volt finomnyelvű. Továbbá, az ujjlenyomataikat nem sikerült felfedezni a helyszínen, és egyéb tárgyi bizonyíték sem állt rendelkezésre ellenük - csupán a pisztoly, amely alapján Cocut nyomára bukkantak.

Egy érdekes fordulat következett be, amikor kiderült, hogy a pisztolynak, amely a nyomozás középpontjában állt, valójában semmi köze nem volt a történtekhez. Csak annyira volt releváns, hogy a valódi támadók is hasonló típusú fegyvert használtak. Azonban a szakértői dokumentum, amely ezt a tényt megerősítette, 9 hónapig nem került a nyilvántartásba, mivel az újonnan kinevezett vizsgálóbíró elfeledkezett róla. A helyzet súlyosságát tovább súlyosbította, hogy a feljebbviteli bíróság elnöke sem mutatott hajlandóságot arra, hogy figyelembe vegye ezt az információt. Így, a hónapok során, Cocu és társai 19 hónapot töltöttek előzetes letartóztatásban, miközben a tárgyalások folytonosan elhúzódtak. Ez a jelentős eljárási hiba pedig nem maradt következmények nélkül: különféle összeesküvés-elméletek kezdték övezni az ügyet, sőt, már parlamenti vizsgálóbizottság is foglalkozott a nyomozás körüli fejetlenséggel.

Amíg Cocu és társai előzetesben voltak, megtörtént az utolsó 1983-as rablás - az anderlechti ékszerbolt esete. Ám a rendőrség még ekkor is biztos volt benne, hogy a borinage-i férfiak az elkövetők. Azzal érveltek, hogy a bűntársaik egy újabb incidenssel akarták elterelni róluk a gyanút. Ezután beállt a csend, egy ideig nem történt újabb rablás. Cocu-t és társait közben három támadással vádolták meg, amiért akár halálbüntetést és kiszabhattak volna rájuk. Végül felmentették őket.

Miközben a rendőrség a helyzet kezelésével volt elfoglalva, 1985 őszén a brabanti gyilkosok ismét színre léptek.

1985 szeptemberében ismét szörnyű események történtek egy Delhaize-üzletben, Braine-Alleud városában. Még aznap átkeltek egy közeli településre, ahol egy másik Delhaize-nél folytatták a borzalmakat. Ez a két rablás különösen brutálisra sikeredett: összesen nyolc ember életét oltották ki, köztük egy fiatal fiúét is. Néhány áldozatot csupán azért lőttek le, mert nem tudtak elég gyorsan a földre vetődni, és egy gyermeket is túszul ejtettek a rémálom során.

Az utolsó rablásra két hónappal később került sor Alost városában, ahol a tragikus esemény következtében összesen kilenc (más források szerint nyolc) áldozat vesztette életét. Ezt követően a bűnbanda ismét eltűnt, ezúttal véglegesen. A Le Parisien beszámolója szerint a rablások során összegyűjtött zsákmány értéke körülbelül 7 millió belga frank volt, ami a mai árfolyamon körülbelül 72 millió forintnak felel meg.

Közben a belga hatóságoknál igazi káosz uralkodott, mivel képtelenek voltak kézre keríteni a gyilkosokat. Ekkoriban zajlott le a futballhuligánok által kirobbantott Heysel-tragédia is, ami tovább súlyosbította a belga rendőrség hírnevét, és megerősítette a köztudatban élő képet a teljes tehetetlenségükről. Hiába váltották le az ügyet irányító vizsgálóbírót, és neveztek ki helyette egy új szakembert, a nyomozás továbbra is stagnált, és a bűnügy megoldásához szükséges nyomok egyre inkább eltűntek.

Miután a borinage-i szál teljes lyukra futásnak bizonyult, az újonnan kinevezett vizsgálóbíró egy újabb, egészen meglepő teóriával állt elő:

Szerinte a történtek nem csupán egy szimpla rablógyilkosság sorozatot takarnak, hanem egy sokkal összetettebb és átfogóbb összeesküvést, amelynek célja a belga állam megbontása volt.

A történet mögött az a feltételezés állt, hogy a rablásokat rendkívül képzett szakemberek hajtották végre, akiknek egyetlen hiba sem csúszott a számításaikba. Az évek folyamán felmerült a KGB és a CIA neve is, de a hatóságok soha nem tudtak hiteles bizonyítékot találni, amely alátámasztotta volna ezt az elméletet.

Felvetődött, hogy a támadók között egykori csendőrök is lehettek, akiket esetleg a régi kollégák nem mertek alaposan átvizsgálni. Belgiumban a csendőrség hosszú ideig működött, mint a rendfenntartás egyik fontos pillére. Az intézményt 25 évvel ezelőtt oszlatták fel, nem sokkal azután, hogy évekig képtelenek voltak kézre keríteni egy sorozatos pedofil bűnözőt, Marc Dutroux-t, aki sokáig megúszta a hatóságok figyelmét.

A csendőrteóriát úgy tűnik, megerősíti, hogy az ámokfutás során használt fegyverek egy része állítólag a banda tagjainak keze közé került, miután 1981 végén ellopták őket egy brüsszeli csendőrlaktanyából. Azonban a nyomozóhatóság további előrelépésekkel nem tudott szolgálni. Hiába a sok téves lépés, azt nem lehet vitatni, hogy a hatóságok mindent megpróbáltak az ügy felderítése érdekében.

A hatóságok olyannyira elkötelezettek voltak, hogy egy sérült tanút, aki maszk nélkül szembesült a támadójával, hipnózisba helyeztek. E folyamat során a férfi képes volt felidézni a bandatag arcát, amely alapján fantomképet készítettek. Az egykori szemtanú maga is megdöbbent a végeredmény hitelességén. Ezen a módszeren keresztül a banda többi tagjáról is sikerült fantomképeket létrehozni. A kétezres évek elején egy FBI által kiképzett bűnügyi pszichiáter is átvizsgálta az ügyet, ám sajnos ez sem hozott áttörést.

"Emlékszem, 48 órával a gyilkosság után mondtam édesanyámnak, hogy az, hogy ennyi idő eltelt, és még mindig nincs meg a tettes, nem jó jel. 22 évvel később most már nem szomorú vagyok, mert az idő megtette a hatását, hanem dühös. Ez nem normális"

- mondta 2003 táján egy tévéstábnak az egyik áldozat hozzátartozója. 2024 júniusáig semmilyen előrelépést nem tudtak elérni. Ekkor a belga ügyészség bejelentette, hogy véglegesen lezárják a nyomozást, és az elképesztően terjedelmes, kétmillió oldalas aktát a feledés homályába engedik merülni.

Ám ekkor, mint egy izgalmas krimi fordulataiban, feltűnt a színen egy nyugdíjas belga csendőr, akinek lelkiismeretét évtizedek múltán is gyötörte a bűncselekmények sorozata, amelyet sosem tudott feledni.

Jean-Pierre Adam egykor részt vett a brabanti banda ügyének feltárásában, de akkoriban még nem mélyedt el alaposan az ügy bonyolult részleteiben. A kilencvenes években egy elvetemült belga pedofil, Marc Dutroux ügye is foglalkoztatta, ami sokkolta a társadalmat. A nyomozás során egy charleroi-i gyilkosság is felmerült, amely laza kapcsolatban állt a brabanti banda tevékenységeivel.

A gyilkosság áldozata Michel Piro volt, egy belga város szívében működő étterem tulajdonosa. 1996 szeptemberében, tragikus körülmények között, az autópálya mentén találták meg holttestét, miután brutálisan lelőtték. A nyomozás során meglepő fordulat következett be, amikor felesége, a gyászoló özvegy, elárulta, hogy ő rendelte el a férje meggyilkolását. Két francia férfit, Thierry Slimant és Patrick Verdint bízott meg a feladattal. A francia hatóságok számára nem voltak ismeretlenek, hiszen korábbi bűncselekményeik – rablás és testi sértés – miatt már többször megfordultak a börtönök falai között.

A vádat végül a bizonyítékok hiányában elutasították. Ám hiába távoztak az ártatlanságukkal a bíróságról, Sliman és Verdin neve mély nyomot hagyott Jean-Pierre Adam emlékezetében. A férfi gyanította, hogy a két bűnözőnek köze lehet az általa vizsgált Dutroux-ügyhöz, ezért figyelemmel kísérte a bírósági procedúrát. Abban a reményben, hogy új információk birtokába juthat Slimanékról, ellátogatott francia kollégáihoz, és alaposan átnézte az aktákat.

Ekkor tudatosult benne, hogy Thierry Slimant és testvére több mint tíz évvel ezelőtt kapcsolatba hozták a brabanti gyilkosságokkal – ám a belga nyomozati iratokban erről nyoma sincs.

A dosszié első lapján Thierry Sliman fényképe és a 18-as számú bandatag fantomképe szorosan egymás mellett helyezkedett el, és Adam szerint a hasonlóság közöttük szinte megdöbbentő volt. Hasonlóképpen, Michel Piró is a 4-es számú tag vonásait idézte fel, így mindenki számára világossá vált, hogy a két figura között jelentős párhuzamok vannak.

A két ügy közti ennél is erősebb kapcsolat pedig Thierry Sliman testvére, Xavier Sliman volt. Őt 1982-ben bizonyíthatóan kapcsolatba hoztak a brabanti rablók egyik akciójával. Egy ismeretlen ajánlotta a belga hatóságok figyelmébe a férfit a Dekaise fegyverboltot érő támadás után. Ekkor még nem tudták a hatóságok, hogy egy támadássorozattal van dolguk.

Xavier Slimant akkor ki is hallgatta a belga rendőrség. A kövér, kissé sánta férfihez passzolt az "Óriás" személyleírása. A fegyverbolt tulajdonosa megjegyezte a vallomásában, hogy az egyik támadó "nagyon furcsán futott", ami összhangban van azzal, hogy Xavier Slimannak volt egy térdsérülése. Az sem vetett rá jó fényt, hogy valóságos fegyverarzenálja volt. Ezt azzal próbálta meg leszerelni, hogy azt állította magáról, hogy gyűjti a 2. világháborús fegyvereket. Emellett a francia rendőrök szóltak a belga kollégáiknak, hogy Slimant éppen egy hónappal korábban ítélték el erőszakos rablásért, de ő és az öccse felszívódtak a szülővárosukból.

A Dekaise-eset négy szemtanújából három felismerni vélte a testvérek fotóját. A három sérült közül kettő a szembesítéskor azt is mondta, hogy az idősebb Sliman valóban hasonlít a támadójukra, de végül nem mondták ki, hogy a két férfi egy és ugyanaz lett volna - írta a Le Parisien. A dossziéba az került bele, hogy egyáltalán nem ismerték fel a férfit. "Mivel nem érintett ebben az ügyben, ugyanez igaz a testvérére, Thierry Slimanra is" - írták az aktába, amiből így mindkét férfit kizárták. A francia szál, amilyen könnyen jött, olyan könnyen el is tűnt a süllyesztőben.

Amikor Adam a kétezres évek elején szembesült Thierry Sliman aktájával, továbbította az információkat a belga kollégáinak. Ám az ügy ezen szála valahogy éveken át nem haladt semerre. Többen polgári pert indítottak, amivel kicsikarták, hogy a belga hatóságok vizsgálatot indítsanak. Így derült ki, hogy az Adam által beküldött információkat soha senki nem nézte meg és nyomozta le. A francia rendőrség is azt nyilatkozta, őket soha nem keresték a belgák. A Le Parisien birtokába jutott vizsgálati anyag szerint nemcsak, hogy nem ellenőrizték le a nyomokat, de egy hamis tartalmú jelentéssel el is tussolták, hogy nem kezdtek semmit a francia szállal. Pedig Thierry Slimannál gyanúsabb alakot keresve se találna az ember.

A Sliman testvérek a francia-belga határ mellett születtek, a francia oldalon. A francia Ardennek területén ekkoriban olyan elterjedt volt a bűnözés, hogy kis-Chicago néven emlegették a régió legnagyobb városát. A testvérek szinte az egész életüket Charleville-ben élték le, ahol jól ismerték őket.

Mindketten fiatalon léptek a bűn világába: Thierry már 17 évesen elindult az első rablás útján, később pedig lányokat futtatva gyűjtögette a pénzt. Bár csendesebb természetű volt, és nem keltett annyi feltűnést, mint bátyja, a helyi alvilágban nagypályásként tartották számon. Xavier Sliman ezzel szemben igazi fegyverrajongó volt, aki emellett autószerelőként dolgozott. Érdekes módon gyakran a második világháborús ruházatában, néha még náci jelvénnyel is büszkélkedve rótta az utcákat.

Thierry Sliman nem csupán egy átlagos bűnöző volt; bűncselekményei mögött egy különös, titokzatos személyiség rejlett. A rendőrségi iratok tanúsága szerint nyugodtsága példaértékű volt, szinte lehetetlen volt kimozdítani őt a megszokott lelki egyensúlyából. Kihallgatásain rejtélyes válaszokat adott, miközben szenvedélyesen merült el a könyvek világában, gyakran Freud és Jung műveit forgatta. "Szívesebben társalgok civilizált rabokkal, mint vademberekkel. Az a bűnöző rapper, aki reggeltől estig dobol, egyszerűen megakadályozza, hogy olvassak" - sóhajtotta egy cellatársának, ezzel is kifejezve, mennyire fontos számára a szellemi táplálék.

Thierry Sliman 80-as évek első felének titokzatos időszaka máig rejtély övezi. Amikor később egy kihallgatás során rákérdeztek a múltjára, csak annyit mondott: "Vannak dolgok, amiket jobb nem felfedni." Annyit azonban elárult, hogy hol munkahelye volt, hol pedig nem, és hogy a Belgium és az Ardennek francia része közötti ingázása mindennapos volt. A határőrök számára a Sliman testvérek neve jól csengett, hiszen gyakran találkoztak velük.

Ugyanakkor több olyan esemény is történt az életükben, ami összecseng a brabanti rablóbanda által elkövetett szörnyűségekkel.

Az első rablás, amelyet a bandához kötnek, figyelemreméltó módon a francia határnál zajlott le. Ezen kívül érdemes megemlíteni, hogy az utolsó rablás során a kommandósoknak sikerült eltalálniuk az egyik bandatagot. Thierry Sliman közeli ismerőse szerint éppen ebben az időszakban Slimannak lőtt sebe volt, amelyet otthon, orvosa által kezeltetett.

Több olyan esemény is létezik, amely rávilágíthat arra, miért tűnt el a csoport egy időre. Az ifjabbik Slimant 1984-ben, kilenc hónapra őrizetbe vették Franciaországban, éppen akkor, amikor a brabanti banda akciói is leálltak. Két évvel később, 1986-ban, nem sokkal az utolsó alosti rajtaütés után, Sliman újra börtönbe került lopás és testi sértés miatt. Ezt követően állítólag hónapokig Guyanában tartózkodott, anyja tanácsára, hogy végleg szakítani tudjon a bűnözői életmóddal és a drogokkal. Érdekes módon 1986-ban a belgiumi rablóbanda támadásai is véget értek. Adam szerint a francia rendőrség úgy látta, Thierry Sliman volt a banda agya, így ha ő nem volt elérhető, a csoport sem tudott akcióba lépni. Persze ezek az időbeli egybeesések akár véletlenek is lehetnek.

Patrick Verdin, aki Thierry Sliman bűntársa és sofőrje volt, határozottan úgy véli, hogy Sliman a brabanti banda egyik tagjának számított. Verdin meggyőződése, hogy a férfi nem csupán a rablások kedvéért vett részt az akciókban. Információi szerint Sliman kapcsolatai egy hírhedt gaullista milíciához, a Service d'Action Civique-hez (SAC) vezethetők vissza. Verdin állítása szerint Sliman tetteinek egyetlen magyarázata lehet, mégpedig az, hogy titkosszolgálati utasítások és jóváhagyás alapján cselekedett. Azonban fontos megjegyezni, hogy ezekre a kijelentésekre eddig semmilyen konkrét bizonyíték nem került elő.

Verdin szerint Thierry Sliman halála előtt egy különös üzenetet hagyott barátjának: "Eljön majd az idő, amikor az újságírók felkeresnek téged, és azt állítják, hogy őrült vagyok. Te azonban tudni fogod, hogy ez nem igaz." És végül, pontosan így történt.

Xavier Sliman fia, aki Guillaume álnéven válaszolt a Le Parisiennek, nem hiszi, hogy a nagybátyjának köze lett volna a brabanti vérontásokhoz. "A nagybátyám nem volt szörnyeteg" - mondta. "Thierry betörő volt, igen, de nem hidegvérű gyilkos. Xavier pedig bátor volt, de azért nem vakmerő. Lehet rájuk bármit mondani, de hogy gyilkosok lettek volna... Főleg nem gyerekgyilkosok. Miért tettek volna ilyet?" - védték őket más rokonok.

Jean-Pierre Adam két évtizedet szentelt a múlt titkainak feltárására, s közben súlyos árat fizetett: házassága szétesett, lánya pedig már nem bírja elviselni, ha valaki említi a "Brabant" szót a közelében. De a nyugalmazott őrmester kitartó munkájának végül meg lett az eredménye. A belga bíróság döntése nyomán a hatóságoknak kötelezővé vált, hogy pótolják a korábbi mulasztásaikat, és alaposan vizsgálják meg a Sliman-ügyet. Azonban a Sliman testvérek már nem állnak a hatóságok rendelkezésére: Thierry 55 évesen hunyt el tüdőrákban, míg Xavier 2019-ben szívbetegség következtében távozott az élők sorából. Mivel kihallgatásukra már nem lehet lehetőség, a DNS-mintáik jelenthetik az egyetlen kiutat. Ha ezeket összevetik a mons-i taxisofőr kocsijában talált cigarettacsikkekből nyert mintákkal, talán új információkhoz juthatunk.

Thierry Slimannak hamvasztásos temetése volt, így nem lehet tőle mintát venni. Az, amit a charleroi-i gyilkosság idején adott, valahogy eltűnt. Ezért most a már szintén halott édesanyjától vennének mintát. De csak akkor, ha exhumálják. Erről a belga bíróság október 27-én, hétfőn fog dönteni. A Sliman család viszont nem örülne.

"Ha nem találok összhangot, akkor bizony megjártam. Be fogom vallani, hogy tévedtem. De a meggyőződésem erős, és bízom a saját álláspontomban" – nyilatkozta Jean-Pierre Adam a Le Parisiennek. Hamarosan fény derülhet arra, hogy végre pontot tehetünk-e egy évtizedek óta húzódó, véres ügy végére.