XIV. Leó pápa szerdán fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.


XIV. Leó a pápai nyári rezidenciáján, Castel Gandolfóban találkozott szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Zelenszkij csütörtöktől részt vesz a Rómában megrendezett konferencián, amely az Ukrajna újjáépítéséről szól.

Az ukrán elnök Róma érkezése után első útja a festői Castel Gandolfóba vezetett, amely körülbelül harminc kilométerre fekszik a fővárostól. Itt a katolikus egyház vezetőjével folytatott megbeszélést. A Szentszék eddig még nem tette közzé a találkozóról szóló hivatalos nyilatkozatát.

XIV. Leó a pápává választása utáni napokban, május 12-én, telefonon beszélt Volodimir Zelenszkijjel, majd a május 18-i pápai beiktatási misét követően személyesen találkoztak a Vatikánban.

Szerda délután Sergio Mattarella, Olaszország elnöke, vendégül látja az ukrán államfőt.

Az olasz főváros lesz a negyedik állomás: a konferencia első három fordulóját már Luganóban, Londonban és Berlinben rendezték meg, míg a következő találkozóra Varsóban kerül sor.

A római konferencián tizenöt állam- illetve kormányfő lesz jelen, valamint négyezer olasz, ukrán és más nemzetiségű vállalat jelezte részvételét. A politika, a gazdasági és pénzügyi világ mellett, az olasz és nemzetközi kulturális élet képviselői is terveket mutatnak be Ukrajna újjáépítéséhez.

A csütörtöki eseményen több prominens politikai figura is felszólal, köztük Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Friedrich Merz, a német kormány vezetője, Donald Tusk, Lengyelország miniszterelnöke, továbbá Keith Kellogg, az amerikai elnök ukrajnai különmegbízottja. Az ukrán sajtóforrások szerint Kellogg már szerdán találkozik Volodimir Zelenszkijjel, hogy egyeztessenek a legfrissebb fejleményekről.

A konferenciát Róma külvárosában, a Massimiliano Fuksas sztárépítész tervezte Felhő nevű kongresszusi központban tartják rendkívüli biztonsági intézkedések mellett.

Related posts