A magyar labdarúgásnak számos megrázó veresége volt már a múltban, de a legutóbbi kudarc különösen éles fájdalmat okoz, több okból is.

Vasárnap délután kiderült, hogy miután a magyar futballválogatott egy utolsó pillanatban kapott góllal hazai pályán kikapott az írektől, már biztosan lemarad a 2026-os világbajnokságról. Ez már sorozatban a tizedik alkalom lesz, hogy Magyarország nem lesz ott a vb-n, de a mostani hiányzás több okból is különösen fájó. A magyar futball általános, alacsony nívóján ez a bekapott gól nem rontott, de a kirakat fényén érezhető a változás, mintha kiégett volna néhány világító izzó.

Elsősorban azért olyan keserű a kiesés, mert három Európa-bajnoki szereplés után még csak a világbajnoki pótselejtezőig sem sikerült eljutnunk.

Bernd Storck irányítása alatt a válogatott a 2016-os Eb-nyolcaddöntő után közvetlenül nem tudott nyerni Feröeren, aztán még kikapott Andorrában is, miközben Svájc és Portugália magabiztosan lépett tovább a csoportból. A koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott Eb-n júniusban kétszer is vezettünk Münchenben a németek ellen, majd szeptemberben és októberben jöttek az albánok, akiknek gólt sem sikerült rúgni Marco Rossi csapatának. Akkor ezt a topligás játékosok hiányzásával indokolta a kapitány.

A mostani kiesés különösen fájdalmas, hiszen először adódott lehetőség arra, hogy 16 csapat képviselje a kontinensünket a 32-ről 48-ra bővített világbajnokságon. A sorsolás is kedvezően alakult, ami csak tovább fokozta a csalódottságot, amikor végül búcsúznunk kellett. A drámai helyzet, a selejtezők új struktúrája, és az a lehetőség, hogy a világranglistás helyezésünk révén hazai pályán játszhattunk volna a pótselejtező első meccsén, mind hozzájárult ahhoz, hogy a szívszorító búcsú még nehezebb legyen. Ugyanakkor világosan látszik, hogy ha Írország ellen, kétszeri vezetésünk ellenére sem tudtunk döntetlent játszani, akkor nem tartozunk a legjobbak közé, és sajnos így nem lehetünk ott a világbajnokságon, ahol általában csak a határvonalán egyensúlyozunk.

A múlt során számos magyar válogatott bizonyult egyénileg tehetségesebbnek, mint a jelenlegi csapat, mégsem volt lehetőségük, hogy világbajnokságon megmutassák tudásukat. A 1920-as évekig most nem merülünk el a részletekben, de az elmúlt több mint ötven év első igazi futballmegrázkódtatása 1969-ben érte el az országot. Ekkor a csapat pótselejtezőre kényszerült, miután Dániában váratlanul 3-2-es vereséget szenvedett el.

A dán labdarúgócsapat ereje abban az időszakban nem vethető össze a mostaniakkal, főleg nem a nyolcvanas évek legendás együttesével. Ezzel szemben a magyar csapat tele volt kiemelkedő tehetségekkel és neves játékosokkal. A gólokat Farkas János és Bene Ferenc szerezték, akik az Aranylabda-szavazáson is figyelemre méltó jelöléseket kaptak. A mérkőzés során sajnálatos módon sérülést szenvedett el Albert Flórián, aki két évvel korábban már megnyerte az Aranylabdát. A pótselejtezőt Csehszlovákia ellen semleges pályán, Marseille-ben játszották, ahol a csapat irányítója, Sós Imre, aki az NDK-ból érkezett, sorra követte el a hibákat a csapat összeállításánál. Az ellenfél dominálta a mérkőzést, végül 4-0-ra nyertek, és a magyar csapat csak a legutolsó percben tudott szépíteni. Ekkor Mészöly Kálmán megjegyezte, hogy az ő generációjának ideje lejárt, és Sóst hamarosan elbocsátották. A magyar futball azonban abban az időszakban valóban bővelkedett a tehetségekben, amit az 1972-es olimpiai ezüstérem és a negyedik helyezés az Európa-bajnokságon is tükrözött.

A második sokkra nem kellett sokáig várni, hiszen 1973-ban érkezett el a következő lehetőség. Akkor a Bene Ferenc vezette csapat veretlenül, két győzelemmel és négy döntetlennel a világbajnoki selejtezőcsoport harmadik helyét szerezte meg. Az utolsó, kulcsfontosságú mérkőzésen a svéd Ralf Edström fejesével alakult ki a 3-3-as döntetlen. Ezen a találkozón Bicskei Bertalan védett a kapuban - ez volt az egyetlen alkalom, amikor válogatott mezben lépett pályára -, és sokan őt hibáztatták a vereségért. Akkoriban még éltek a bűnbakképzés hagyományai, a hibáztatás és a felelőskeresés, hiszen a környezet, még ha láthatóan hanyatlott is, nem volt alkalmas arra, hogy a rendszerre mutogassanak, mert az állampárt sem jöhetett volna ki jól ebből a helyzetből.

1994 előtt a helyzet nem volt éppen rózsás a magyar labdarúgás szempontjából, hiszen Jugoszlávia kizárása sem hozott áttörést. Izland mind itthon, mind a nemzetközi porondon felülmúlta a magyar válogatott teljesítményét. Az 1997-es, jugoszlávok ellen elszenvedett 1-12-es vereség előtt ugyan akadtak szép pillanatok, de Csank János csapata, bár nem tudta legyőzni sem Svájcot, sem Norvégiát a csoportküzdelmek során, mégis a második helyen végzett. Ezt követően azonban egy sor demoralizáló kudarc következett, ami tovább nehezítette a csapat helyzetét, és a remények fokozatosan szertefoszlottak.

A jelenlegi helyzet lényegesen eltér a korábbi kudarcoktól, mivel ez a csapat már nem fog többé ilyen formában együttműködni. A mostani keret számára ez volt az utolsó lehetőség, és a háttér erőforrásai is megkérdőjelezhetőek.

A jelenlegi korösszetétel alapján még mindig egy optimális csapatról beszélhetünk, azonban a második helyezést nem sikerült elérni. Hiába indultunk a második kalapból, a keret kulcsszereplői közül többen már a pályafutásuk végéhez közelítenek, és egyelőre nem világos, hogy kik tölthetik be a helyüket a jövőben.

A társaság igazi vezéregyénisége, akit a világ minden táján ismernek, mindössze 25 éves: Szoboszlai Dominik, a Liverpool kulcsfigurája. A magyar csapatkapitány ismételten kitett magáért, hiszen a hajrában még jobbhátvéd pozícióban is hátraérkezett, amikor a helyzet úgy kívánta. "A mezőnymunkája rendkívül fontos, de érdemes lenne tehermentesíteni, hogy a csillogásra is maradjon ideje és energiája. Így a benne rejlő zsenialitásból a válogatott sem tudna maximálisan profitálni" - osztotta meg velünk névtelenül egy korábbi válogatott labdarúgó.

Szoboszlai Dominik mellett Sallai Roland és Varga Barnabás is olyan tehetséges futballisták, akik bármelyik másik válogatott keretében megállnák a helyüket. Sallai, aki 28 éves, jelenleg nem a legideálisabb környezetben játszik, hiszen a török Galatasaray színeiben jobbhátvédként szerepel, ami a válogatott szempontjából nem éppen előnyös, még ha a Bajnokok Ligájában is pályára lép. Azonban még négy év múlva is nagy valószínűséggel számíthatunk rá, akárcsak a szintén fiatal, 26 esztendős Schäfer Andrásra.

Varga szenzációs formáját nem lehet elégszer hangsúlyozni: nemcsak hogy óriási gólt szerzett az írek ellen, de az örmények ellen is bemutatott egy olyan fejesgólt, amilyet Európában csak a legjobb játékosok képesek megvalósítani. Olyan ritkaságot keresünk a labdarúgásban, mint Erling Haaland vagy Harry Kane, akik hasonló bravúrokkal büszkélkedhetnek. Az ilyen inspirált teljesítmények azonban nem tartanak örökké, de bízunk benne, hogy Varga tehetsége még sokáig velünk marad. Érdemes megemlíteni, hogy már most 31 éves, ami újabb dimenziót ad a teljesítményének értékeléséhez.

A 33 esztendős Willi Orbán és a 34 éves Loïc Nego a legmagasabb szinten játszik, ám valószínű, hogy a következő világbajnokság kezdetére már visszavonulnak a válogatottól. Az is kétséges, hogy a 2027 márciusában induló Európa-bajnoki selejtezők során még szerepet kapnak-e a csapatban. Jelenleg nem világos, hogy kik léphetnek a helyükre a védelemben, de Dárdai Márton több poszton is bevethető. Kicsit furcsa volt, hogy a tizenegyest kiharcoló, sárga lapot kapó, és egyébként is ingadozó formában lévő Szalai Attila helyére miért nem állt be, hiszen aktív játékban van, és Orbán is szívesen játszik mellette. Továbbá kérdéses, hogy a védelem kulcsfigurájának számító Orbán szerepét ki tudja majd átvenni a jövőben.

Természetesen felbukkanhatnak még tehetséges fiatalok a válogatott körül, bár egyelőre nem látszik, kik lehetnek a befutók a kiöregedő kulcsemberek helyett. Azt, hogy az Argentínából importált középcsatár, a 19 éves Simón Bodnar mire lesz képes, majd a jövő dönti el.

Biztató jelek mutatkoznak a kapusposzt jövője felé, különösen a következő világbajnokságra való felkészülés szempontjából. Miután Gulácsi Péter májusban bejelentette visszavonulását a válogatottól, Dibusz Dénes vette át az első számú kapus szerepét. Azonban Dibusz már 35 éves, és a legutóbbi selejtezők során többször is hibázott, ami aggodalomra ad okot. Ezzel szemben az angol másodosztályú Blackburn kapusa, a 28 éves Tóth Balázs, Dibusz sérülése alatt ígéretes teljesítményt nyújtott, ami reményt adhat a jövőre nézve.

Az 1986-os világbajnokság résztvevői közül a magyar válogatott mellett csupán egy ország, Észak-Írország, nem tudott kvalifikálni a következő tornákra. Jelenleg azonban ők is harcban állnak a Nemzetek Ligája helyezésükért. A vb-döntőt játszó nemzetek között egyedülálló, hogy egyikük sem szenvedett el ilyen hosszú kihagyást a világversenyek világában.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége jövő kedden, a magyar labdarúgás ünnepén gyűlik össze, hogy meghallgassa a válogatott kapitányának jelentését az utóbbi időszak eseményeiről. A tanácskozás során kulcskérdés lesz, hogy a csapat teljesítménye felülmúlja-e Marco Rossi irányítását, vagy esetleg a játékosok már túlléptek rajta, s az utóbbi hónapokban nem kaptak elegendő támogatást a kispadról. Amennyiben az elnökség a váltás mellett dönt, az új edző keresése nem ígérkezik egyszerűnek; Szoboszlai neve bár csábító, ám a csapat összetételében vannak hiányosságok, amelyekre figyelni kell.

Fontos szempont, hogy a játékosok bizalma továbbra is szilárd a szakember iránt, ezt érdemes figyelembe venni. Ugyanakkor kulcsfontosságú kérdés, hogy a 2030-ig szóló szerződéssel rendelkező Rossi rendelkezik-e még annyi energiával és önbizalommal, hogy új ötletekkel és friss lendülettel vágjon bele a munkába, különösen egy újabb Eb-selejtező előtt.

Bármilyen irányt is vesz a jövő, egy ilyen drámai tapasztalat után rendkívül nehéz feladat újraindítani a következő építkezést. A női kosárlabdában például jelentős változások történtek az előző év februárjában elveszített olimpiai selejtező után. Egy dolog biztos: a futball világában is elérkezett az idő, hogy átgondoljuk a dolgokat és levonjuk a tanulságokat.