Nyomáton, egy kis faluban, élt egy különleges óvó bácsi és tanító bácsi, akik a gyerekek szívében igazi hősökként tündököltek. Az óvó bácsi, akit mindenki csak Pepének hívott, mindig tele volt ötletekkel és játékkal. Teli volt a mosolya, és a gyerekek imá

Az oktatásügyben töltött tíz év alatt találkoztam egy-két tanító bácsival, de óvó bácsival soha. Ezért voltam kíváncsi, és szerettem volna elbeszélgetni a Kolozsvári vezetéknevet viselő testvérpárral, akik évek óta a Nyárádgálfalvához tartozó Nyomáton töltik be az óvodapedagógusi és a tanítói állást. A találkozás a napokban megtörtént, és a vártnál is nagyobb élménnyel járt.

Az elképzeléseimmel ellentétben velem szemben két dinamizmusukkal és életvidámságukkal kitűnő fiatal férfi ült, akik már három, illetve két gyermek büszke édesapái. Arcvonásaikból sugárzott a megelégedettség, amely az életük iránti elkötelezettségüket tükrözte. A gyerekekkel való foglalkozás mellett számos más tevékenységben is aktívan részt vesznek, és a mindennapi elfoglaltságaik mellett mindig találnak időt arra, hogy barátaikkal együtt szórakozzanak és kikapcsolódjanak. Az életük tele van boldogsággal és energiával, ami inspirálóan hatott rám.

Ahogy meséltek róla, egy igazi pedagóguscsalád sarjaként nőttek fel. Édesanyjuk, Kolozsvári Judit, nem csupán elismert tanítónő volt, hanem a nyárádmenti pedagógiai kör szívének és motorjának számított. Édesapjuk pedig a nyárádszeredai középiskola bentlakásának nevelőjeként formálta fiatalok életét és jövőjét.

- Tehát úgy tűnik, hogy a szülők példáját követték a pályaválasztás során. Vagy talán nem így van? - érdeklődöm.

Kolozsvári Zoltán, a jobbágyfalvi Nagy Ferenc férfikar lelkes énekese, emellett műkedvelő színjátszóként is aktívan részt vesz a helyi kulturális életben. A szeredai református egyházközség elkötelezett presbiterének számít, aki szívvel-lélekkel szolgálja közösségét.

- Általános iskolás koromban határoztam el, hogy tanító leszek, mert mindig is vonzódtam a kisgyermekek világához. A székelyudvarhelyi tanítóképző mellett döntöttem, és utólag úgy érzem, hogy ez egy remek választás volt, hiszen az ország legjobb magyar iskolái között emlegették. Édesanyám, aki számomra igazi példa volt, szintén ott végezte tanulmányait, és voltak olyan tanáraim, akik őt is tanították. Édesapám családjában pedig sok tanító és pap hagyományozta ránk a tudás és a hit fontosságát.

Kolozsvári István óvodapedagógus, aki bátyjánál négy évvel fiatalabb, egykoron a rap világában is megmutatta tehetségét. Sikeres fellépései során három albumot is rögzített, azonban a családalapítás örömei miatt a zenei karrierjét kénytelen volt félretolni.

A kisgyermekek iránti kötődés már régóta része az életemnek, és mindig is éreztem, hogy ők is vonzódnak hozzám. Emlékszem, hogy ötödik osztályos koromban ezt az érzést egy fogalmazásban is megörökítettem, amely ma is megvan nekem. Az őszinteség és a gyermeki világ tisztasága egészen másfajta kapcsolatot teremt, mint amit a felnőttekkel tapasztalhatunk. Egy különös pillanatot is felidézek: a versenyvizsgán az akkori főtanfelügyelő, aki az óvónőjelöltek közül választott, meg akart küldeni a teremből. Ekkor határozottan közöltem vele, hogy én azért vagyok ott, mert óvó bácsi akarok lenni. Amikor végül sikeresen zártam a vizsgát, úgy jelentette be az eredményt, hogy Maros megye első óvó néni-óvó bácsija lettem. Tudom, hogy akadtak előttem és utánam is "óvó bácsik", de a legtöbbjük nem maradt sokáig a pályán, míg én már 24 éve hűségesen dolgozom ugyanazon a helyen. A bátyám pedig szintén elkötelezetten tanít, immár 27 éve.

- A munkámnak vannak nehezebb és könnyebb aspektusai is - kezdi a tanító bácsi, aki öt vagy négy osztályt tanít, attól függően, hány diák van az osztályteremben.

Ezt a helyzetet annyira megszokta, hogy ha csak egy évfolyamon kellene tanítania, "már fogalma sincs", hogyan tölthetné ki az 50 percet. Valószínűleg nagyobb hangsúlyt kapna az egyéni foglalkozás, ám ezzel együtt kénytelen lenne felváltva foglalkozni a különböző évfolyamok csoportjaival. Az osztatlan osztályos oktatásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai: a diákok jobban elsajátítják az önálló munkát, és általában aktívabbak, mint más környezetben. Azok, akik figyelmesebbek és ügyesebbek, könnyebben eligibilisek a nagyobb osztályok tananyagában is, mire elérkeznek oda.

- Nyomáton, a tanítványainkkal együtt, mi ketten képviseljük az oktatásügy szellemét. Versenyvizsga révén sikerült megszereznünk az állásunkat, mert nem akartam visszatérni Nyárádszeredába. Édesanyám nyugdíjba vonulása előtt felajánlotta, hogy cseréljünk pozíciót, de ezt nem fogadtam el. Akkorra már mélyen beleszerettem Nyomátba, a hely szellemébe és a közösségbe, amelyhez azóta is rendszeresen ingázunk – meséli az idősebbik testvér.

Lakhelyünk Nyárádszeredában található, éppen egymás szomszédságában, ahol az utcánkban a gyermekkori legjobb barátaink családjai is élnek. Az ingázásunk rugalmasan alakul: ha eltérnek a programjaink, külön-külön indulunk útnak, de ha egyezik az órarendünk, akkor bátyámmal együtt vágunk neki a napnak.

Szerencsésnek érzem magam, mert minden vágyam, amit csak megfogalmaztam, valóra vált. Nem álmodoztam grandiózus dolgokról, de a kitűzött céljaimat sikerült megvalósítanom.

Szerettem volna, hogy legyen egy fiam és egy lányom, úgy lett, és azt is, hogy a fiam focizzon, ami szintén teljesült. Azt csinálom, amit szeretek, azokkal barátkozom, akikkel felnőttem, együtt járunk kirándulni, nyaralni. Mindig azt mondom, hogy nagyon szeretnek ott fent engem.

Nem merült fel benne, hogy esetleg tanítói képesítést is szerezzen?

- Mindketten rendelkezünk dupla végzettséggel, és a szakmai gyakorlatunkat felváltva töltöttük el iskolákban és óvodákban, sőt, egy időben egy osztályba is járhattunk. Én azonban az óvodai környezetet részesítettem előnyben, ezért is döntöttem mellette, noha a tanáraim nem feltétlenül hittek a választásomban - meséli Kolozsvári István.

Bátyja megjegyzi, hogy ő sajnos nem gondolt az óvodai életről, és ma sem tudja, miként közelítene a kisgyermekekhez.

Az öcs újra megszólal, és nosztalgiával idézi fel, amikor először léptek ki a munka világába. Akkoriban azt gondolták, hogy mindenre felkészültek, ám hamarosan rádöbbentek, hogy a valódi tudás és tapasztalat csak idővel, évről évre gyűlik össze.

Furcsa, hogy a feleségem is óvónő, és Márkodban dolgozik. Azonban nem szeretném, ha a munkával kapcsolatos gondok hazáig elkísérnének minket.

Az én feleségem egy különleges személy, aki előkönyvelőként és titkárnőként dolgozik egy cégnél. Pszichológia szakon végzett, de az államvizsga letételére nem került sor, mivel közben megérkezett az első lányunk. Jelenleg három gyermekünk van: egy 12 éves és egy 15 éves lány, valamint a legkisebb, egy most egyéves és nyolc hónapos kisfiú, aki nehezen jött a világra, amikor már szinte feladtuk a reményt, hogy valaha is érkezik. - meséli a tanító, aki büszkén osztja meg családja történetét.

- A gyermekeink úgy vannak, mint a testvérek.

Egy varázslatos nyarat éltünk át Büdösfürdőn, ahol a családi házunk áll, amit édesanyánk vásárolt. Most azonban a baráti társaságunkkal készülünk a tengerhez, összesen 60-70 fős csapatban. Sokan csodálkoznak, sőt, talán egy kicsit irigykednek is arra, hogy minden évben együtt nyaralunk. Itthon pedig a férfiak minden pénteken összegyűlnek, hogy társasjátékozás közben töltsenek el egy kellemes estét valamelyik családnál. A feleségek ritkábban csatlakoznak hozzánk, de ők is rendszeresen találkoznak. Néha előfordulnak nézeteltérések, de mindig sikerül megbeszélni a dolgokat. Reméljük, hogy ez a szoros baráti kötelék a gyermekeink között is megmarad, és ők is ugyanazokat az értékeket fogják ápolni.

Honnan ered ez a sok optimizmus, amikor napjainkban a panaszáradat szinte már divattá vált?

Lehet, hogy így nőttünk fel, a szüleink belénk ültették ezeket az értékeket. A gyermekkorunk emlékei mindannyiunk számára olyanok, mint egy varázslatos mesebeli táj, amit mindenkinek szívből kívánunk. A boldog, gondtalan idők, amikor a szabadban játszottunk, felfedeztük a természetet, és amikor a Nyárád partján sátorban aludtunk, minden más lehetőség híján. A szüleink baráti köre is színesítette ezeket az emlékeket, hiszen gyakran magukkal vittek minket, és közösen tapasztalhattuk meg a felnőttek világát. Megbíztak bennünk, és ez a bizalom kölcsönös volt. Most pedig mi is ezt az érzést szeretnénk átadni a gyermekeinknek, a hétéves kislányunknak és a 14 éves fiúnknak – így egészíti ki a beszélgetést a kisebbik testvér.

Végül arra szeretném kérni a Kolozsvári testvéreket, hogy osszák meg velem, mik azok a vágyak, amelyek még nem teljesültek, és milyen kívánságok foglalkoztatják őket.

- Saját vágyam már nincs, a gyerekeknek kívánom, hogy legyenek szerencsések, és érjék el, amire vágynak. A nagy fiam focista szeretne lenni, inkább Magyarországon, ahol kétszer volt próbajátékon. Három éve hetente hatszor Vásárhelyre viszem. Lehet, hogy nem lesz focista, de edzőként vagy más minőségben ezen a területen szeretne dolgozni. A hétéves kislány egyelőre énekesnek készül, de az még változhat. Két lábbal a földön kell tartani őket, hogy ne hagyják, ne bízzák el magukat.

Kolozsvári Zoltántól érdeklődöm, hogy náluk milyen álmok és elképzelések fogalmazódnak meg, és merre tartanak a lányok?

Mindkét lányom szenvedélyesen űzi a néptáncot; a nagyobbik, Boróka, a Kis-Bekecs tánccsoport tagja, míg a kisebbik az Apró-Bekecsben táncol. A nyolcadik osztályt már elvégezte Boróka, és jelenleg ritmikustánc-táborban vesz részt. Az első évben Maroskeresztúrra látogattunk el, de azóta annyira megnőtt az érdeklődés, hogy a tanárnő már Szeredában két különböző csoportot vezet.

A nagyobbik lány társadalomtudomány szakos osztályba szeretne bejutni és közben tovább folytatni a táncot.

Kolozsvári István megjegyzi, hogy az a vágyuk, hogy a fiuk itthon fejezze be a nyolcadik osztályt, hiszen ők maguk is 14 évesen hagyták el a szülői házat.

- Milyen tulajdonsága kell legyen egy óvó bácsinak, hogy megszeressék, hallgassanak rá a legkisebbek? - kérdezek tovább.

- Bármelyik pedagógus esetében a legfontosabb, hogy szeresse a gyermekeket, a szülőket, és a türelem. Minden gyermek más, és 24 év óta, mialatt jó néhány korosztállyal foglalkoztam, azt kell mondanom, hogy sokat változtak a szülők és a gyermekek is. A türelem mellett nagyon fontos, hogy a pedagógus szeresse a hivatását.

- És a tanítónak?

Úgy vélem, hogy az alázat és a gyerekekkel való kapcsolatban való elfogadás kulcsfontosságú, emellett pedig a következetesség is elengedhetetlen.

A fegyelem fenntartásában vajon szerepet játszik-e a pedagógus neme?

Kolozsvári István véleménye szerint a férfiak jelenléte és hatása a gyermekek életében rendkívül fontos. Szerinte a férfiak hangja és tartása másfajta autoritást közvetít, amelyre a mai gyerekeknek szükségük van. Megjegyzi, hogy az utóbbi évtizedekben született szülők gyakran elkerülik a szigor alkalmazását, ami miatt a gyerekek nehezen kezelhetők. Az a tendencia, hogy a szülők félnek a saját gyermekeiktől, és inkább engednek nekik, csak tovább bonyolítja a pedagógusok helyzetét. A tanítók, óvónők, tanárok sokszor a szülők elvárásainak is meg akarnak felelni, miközben nem veszik észre, hogy a problémák gyökere az otthoni nevelésben rejlik. István úgy véli, hogy a mai gyermekekkel való foglalkozás sokkal nehezebb, mint korábban, hiszen sokszor könnyebb elterelni a figyelmüket egy mobiltelefonnal, mint valódi fegyelmet és irányítást gyakorolni.

- Amire azt mondják mostanában, hogy "villanypásztorra teszik a gyermeket" - szól közbe a testvére.

- Már óvodában lehet tapasztalni, hogy nincs türelmük a klasszikus játékokhoz. Ha megnézünk egy rajzfilmet, sokkal jobban örülnek annak, mint ha leülnénk körjátékozni vagy mesét olvasni - fonja tovább a szót az óvó bácsi.

- Nem az ő hibájuk, hogy ebbe a világba születtek - jegyzi meg Kolozsvári Zoltán, majd hozzáteszi, hogy ezért kellene még következetesebbnek, még szigorúbbnak lenni.

- Úgy vélem, hogy a fegyelmezés hatékonysága nagymértékben függ az egyéni stílustól - mondja a tanító. - 27 év alatt soha nem akadt problémám a tanítványaimmal. Érdekes, hogy a közös rendezvényeken gyakran tapasztalom, hogy már a legkisebbek is hajlamosak próbálkozni azzal, hogy domináljanak, ha van kire.

Sokan úgy vélik, hogy az iskolai légkörből és a tanulás folyamatából hiányzik a humor varázsa.

- Anélkül nem lehet boldogulni, sem az óvodában, sem az iskolában, sem pedig a mai társadalomban – ezt mindannyian osztjuk a beszélgetőpartnereimmel.

- Az idősebb nemzedékek tudásának, felkészültségének a tiszteletére való nevelés is eltűnőben van, hiszen a fiatalok szemében csak ügyetlenkednek a számítástechnikai eszközök, a mobiltelefon használatakor. Holott nincs kizárva, hogy a technika a mai fiatalokon is hamarosan túllép.

Sajnos, ebben van némi igazság. Régen a szomszédok is részt vettek a nevelésünkben, és az utcán egy felnőtt bátran rászólt ránk, ha nem a megfelelő módon viselkedtünk. Ma már sajnos kevesebb a tisztelet az idősebb generációk iránt. A magázás, ami a tisztelet kifejezésének egyik formája volt, szinte teljesen eltűnt a mindennapjainkból. Amíg korábban a faluban a papot vagy a tanítót nagy megbecsülés övezte, addig mostanra ez a tisztelet jelentősen megfogyatkozott.

Bízunk benne, hogy a kisebb létszámú falusi iskolák és óvodák meg tudják őrizni működésüket, hiszen az óvodás és az alsó tagozatos gyerekek ingázása nemcsak a tanulóknak, hanem a szülőknek is nehézséget jelent. Ráadásul óriási űr keletkezne a közösségünkben, ha ezek az intézmények eltűnnének.

- Ha rajtam múlna, biztosan nem engedném, hogy a gyerekek negyedik osztályig ingázzanak. Egy faluban, ahol már az iskola, sőt az óvoda is bezárt, ennek a hatása nagyon szembetűnő - ezt a véleményt osztottuk meg a nyomáti pedagógusokkal a beszélgetésünk során.