**Felfedezőút Szirakúzába** A nap felkeltével izgalommal telve vágtam neki az utazásomnak Szirakúzába, az ókori görög világ gyöngyszemébe. A szívem hevesen dobogott, ahogy a repülőgép ablakából a sziget szépségei bontakoztak ki előttem. A kék ég alatt, a

Szicíliában, az Etna meglátogatása után az addigi kellemes, napos idő véget ért, Catania és környéke hatalmas esőzést kapott. Bár bőrig áztam, azért csak eljutottam az állomásig, hogy egy távolabbi helyen próbáljak szerencsét. A tervem szerint Szirakúza következett, egy tengerparti szicíliai város, melynek zegzugos óvárosát és annak szép főterét szinte minden oldalról a nyílt tenger határol.

Szirakúzába való megérkezéskor egy különös átalakulásra figyelhetünk fel: a régi átmenő állomás most fejállomásként működik, ez pedig ellentmond a nemzetközi irányzatoknak. Ez a változtatás egészen érdekes kontrasztot teremt a modern közlekedési megoldások világával szemben!

Cicero szavaival élve, ez a város nem csupán a legnagyobb görög település, hanem a szépség megtestesítője is. Siracusa történelmi központja ma már a világörökség szerves részét képezi, és lenyűgöző öröksége révén a látogatók szívét is meghódítja.

A város szívében összegyűlő vasútvonalak évtizedek óta alakítják a település arculatát; a girbe-görbe sínek mentén pedig olyan történetek rejlenek, amelyek kuszaságukkal vetekszenek magukkal a vonalvezetésekkel.

Bár az időjárás meglehetősen barátságtalan volt, a Szirakúzába vezető tengerparti út még így is egy hatalmas élmény volt! A kép a Cataniából Szirakúzába tartó motorvonatból készült.

Cataniát elhagyva a vonat egy impozáns, íves viadukton ível át a városon, alig néhány pillanattal a Porta Uzeda után. A hosszú Acquicella alagút már várta, hogy a vonat áthaladjon rajta; miután elhagyta a Catania Acquicella állomást, a Fontanarossa repülőtér mellett található Bicocca állomás következett, amely nem csupán teherpályaudvar, hanem a Palermo-Catania-vasútvonal fontos csomópontja is. Bicoccát elhagyva a vonat szinte teljesen egyenes irányban szeli át a Catania síkságot, átívelve a Simeto folyót egy impozáns vashídon, majd lassan emelkedni kezd a hegyek első vonulatai felé. A Valsavoia alagútba belépve a vonat megérkezik a Lentini Diramazione állomásra, amely korábban Valsavoia néven ismert; itt ágazik ki a Catania-Caltagirone-Gela-vasútvonal. Ezt követően a Lentini-tó mentén haladva érkezik el a Lentini állomásig, majd kelet felé fordul a San Leonardo folyó festői völgyében Agnone irányába, ahonnan újra a tengerpart mentén folytatja útját Augusta felé. Augusta település egy festői tengerparti félszigeten helyezkedik el, és a vasútvonal jellegzetes kanyart ír le, hogy a várost is kiszolgálja. A jövőben terveik között szerepel ennek a kerülőnek a lerövidítése egy új vonalszakasszal, de ez még a távoli jövő zenéje.

A vonal a kikötő közelében indul, majd egy hosszan elnyúló, egyenes szakaszra vált, amely a hatalmas petrolkémiai komplexum labirintusában, csövek, kémények és tartályok között kanyarog, egészen Priolo-Melilli és Targia állomásáig. Az utóbbi megálló után a vonal úgy terveződött, hogy a sziklás szirakúzai hegygerincen árokszerű kanyarokkal küzdje le magát, végül pedig megérkezik Santa Panagia bejáratához. Innen hajtűkanyarok sorozatával halad lefelé, először Siracusa Centrale állomásra, majd a végső célállomás, Siracusa Marittima felé.

Az 1950-es évek végén az Ogninából Catania központi pályaudvaráig tartó vasútvonalat, amely körülölelte az akkor még lakatlan területet, ahol ma Catania tengerpartja áll, megszüntették. Azért, hogy a várost ne vágják el a tengertől és a városi vasúti átjárók megszüntetése miatt a vonalat több mint egy kilométer hosszan betemették. A hosszú Ognina-alagutat azonban, kevés előrelátással, egyvágányúként építették meg.

A hetvenes évek elején a Giampilieri-Messina centrale vonalszakaszát kétsávosra alakították, ami számos, a gyorsított (helyi) vonatok által használt közbenső megállóhely hirtelen megszüntetéséhez vezetett. Ezeket a megállókat most, a friss városi vasúti szolgáltatás bevezetése következtében, ismét helyreállítják. A kétvágányúvá alakítás során egy korábbi, önálló vágányt is használtak, amely a Contesse állomás teherpályaudvarát és a Messina Scalo teherpályaudvarát kötötte össze. Ezzel párhuzamosan a Catania Acquicella-Catania Bicocca és a Catania Ognina-Giarre vonalszakaszokon is elindultak a kétsávosra való átépítési munkálatok.

Néhány kisebb munkálatot már előkészítettek a bővítéshez, mint például a Via Savoca felett Santa Teresa di Riva-ban átívelő hidat.

Az 1990-es évek közepe óta a Targia-Siracusa végállomás szakaszon is folynak munkálatok. A régi egyvágányú pályát, amely a város körvonalát követte a város központjáig, megszüntették, és helyébe egy kétvágányú szakasz lépett, amelynek nagy része alagutakban vezet. A szirakúzai állomás így átmenő állomásból fejállomássá vált. Az új infrastruktúra üzembe helyezésére négy évnyi, 1994-től 1998-ig tartó munka után sikerült, amelyhez tíz évnyi (1985-től 1995-ig) intenzív régészeti feltárás társult az érintett területeken, amely számos görög korabeli leletet hozott napvilágra. A megnyitásra 1998. június 21-én került sor, egy ideiglenesen egyvágányú pályával a nagyrészt Epipoli alatt áthaladó, mintegy 3,5 km hosszú vasúti alagútban. A második vágányt 2001. március 15-én helyezték üzembe.

2017. június 18-án ünnepélyes keretek között megnyílt a Cannizzaro és Catania Centrale állomások közötti új, kétvágányú vasúti szakasz, amelyet a "Catania vasúti összeköttetés" néven ismernek. Ezzel párhuzamosan a régi Catania Ognina állomás megszűnt, helyette pedig három új megállót, Ognina, Picanello és Europa néven alakítottak ki. Ezek a megállók a jövőbeli nagyvárosi vasúti szolgáltatás, az S-Bahn tervezett megállóiként funkcionálnak majd.

A jövő tervei között szerepel a vonal másik végénél található Catania Centrale állomás föld alá süllyesztése is, valamint a Bicoccáig tartó szakasz jelentős átépítése, a sínek alagútba történő helyezése, hogy lehetővé tegyék a Fontanarossa repülőtér kifutópályájának meghosszabbítását, és a kifutópálya délebbre történő áthelyezését.

Én Cataniából Szirakúzába utaztam, de az ellenkező irányba tartó vonalon, Cataniától Messináig is komoly építkezések vannak folyamatban.

A 2022-es év második felében megkezdődtek az első lépések a Fiumefreddo és Giampilieri közötti vasúti szakasz kétvágányúvá alakítására (Taormina-Giampilieri projekt). A körülbelül 42 kilométeres hosszúságú kétvágányú szakasz kialakítása során a Peloritani-hegység sajátos domborzati viszonyai miatt 35 kilométeren alagutakban fogják megvalósítani a munkálatokat.

A jövőbeli fejlesztések során ez a szakasz eltűnik, és a vonatok egy 35 km hosszú alagúton fognak közlekedni. (kép forrása: Wikimedia Commons)

A Fiumefreddo-Taormina déli szakasz munkálatai 2023. március 23-án kezdődtek meg a leendő Alcantara-Giardini állomás építési helyszínén tartott ünnepséggel. Letojanni történelmi állomása egyvágányú összeköttetéssel csatlakozik az új vágányhoz, hogy a Fiumefreddo-Taormina tétel eleinte külön is aktiválható legyen, és a kétvágányúvá történő átépítés után továbbra is aktív maradjon, hogy a Jón Riviéra nagyvárosi vasúti szolgáltatás főállomása legyen. Ezenkívül a tervek szerint Letojannitól a Taormina-Giardini állomás felé a történelmi pálya megmarad, az Alcantara-Randazzo-vasútvonal folytatásával, turisztikai célokra.

A Taormina-Giardini állomás, ahol a távolsági utasok a jövőben valószínűleg már nem állnak meg, egy igazi kis gyöngyszem az olasz vasúti hálózatban. (kép forrása: Wikimedia Commons)

A tengerpart vasútmentes lesz! (kép forrása: Wikimedia Commons)

Sokkal hosszabb távon a Bicocca-Targia közötti szakasz felgyorsítását is tervezik, pályakorrekciókkal és két vágányra történő átépítéssel.

Bár gyakran elhangzik, hogy Szicília mennyire szegény régió, vasútfejlesztésekre komoly összegeket szánnak, bár az egykori kiterjedt keskeny nyomtávolságú hálózat nagy része mára megszűnt, vagy normál nyomtávolságra épült át, a megmaradt vasútvonalak többnyire villamosítottak, a főbb vonalak kétvágányúak vagy pedig folyamatban van a kétvágányúra történő átépítésük.

Térjünk vissza Szirakúzába, miután átfutottunk a város gazdag történelmén és vasúti kapcsolatrendszerén!

A hirtelen jött felhőszakadásnak azért itt is meg volt még a hatása

Szirakúza óvárosa felé

Mint korábban is említettem, Szirakúza óvárosa egy kicsi félszigeten helyezkedik el, míg a vasútállomás és a modernebb város a félszigeten túl.

A vasútállomásról gyalogosan indultam útnak, hogy felfedezzem az ősi Szirakúza varázsát. Ahogy közeledtem a szárazföldhöz, a tájban egyre több rom maradvány bukkant elő, mesélve a múlt titkairól. Ezt követően sétálóutcák és hangulatos kerthelyiségek tárultak elém, tele turistákkal és vibráló élettel, ahol a színek és hangok összefonódtak, teret adva a felfedezés örömének.

A város szívében, mielőtt a félszigetre lépnénk, lenyűgöző ókori romok rejtőznek. Ezek a régmúlt idők tanúi, melyek mesélnek a történelmi eseményekről és a civilizációk találkozásáról. A kőfalak között sétálva az időutazás élményével gazdagodunk, miközben a napfény lágyan megcsillan az elhagyatott oszlopok tetején. Minden egyes lépés egy új titok felfedezését ígéri, amely a múlt dicsőségét idézi fel.

Átkelve egy kicsiny hídon, és néhány motorcsónak zúgása mellett elsurranva, végre beléphettem az igazi óváros varázslatos világába. A szűk, autómentes utcák labirintusa fogadott, amely a legtöbb olasz történelmi városra jellemző. A keskeny kapuk, a festői erkélyek, a zöld zsalugáterek és a kanyargós utcácskák egyedi karaktert adtak a helynek. Itt órák hosszat el lehet veszni, felfedezve a város rejtett zugait és apró csodáit.

Az óváros szívében egy varázslatos világ bontakozik ki, ahol a múlt és a jelen találkozik. A macskaköves utcákon sétálva az idő látszólag megáll, és a régi épületek mesélni kezdik történeteiket. A szűk sikátorokban, ahol a nap fénye csak sejteken áttörve jut el, különleges hangulat lengi körül a helyet. A helyi kávézók teraszain ülve az emberek nevetése és a kávé illata keveredik, miközben a történelem látható nyomai minden sarokban ott rejtőznek. Az óváros nem csupán egy hely, hanem egy élmény, ahol a kultúra, a művészet és az emlékek összefonódnak, és minden látogató számára felejthetetlen pillanatokat kínálnak.

Az autók teljesen hiányoztak a városból, de az utcák keskeny volta ellenére gyalogosan kényelmesen és biztonságban lehetett közlekedni. A labirintusszerű utcák időnként kisebb terekbe torkolltak, ahol a városrész főtere várta a látogatókat, melyet két impozáns templom díszít.

A tomboló óceán hullámai vadul csapnak össze, mintha a természet haragja szabadulna el. A sötét felhők árnyékot vetnek a vízre, miközben a szél kísérteties zúgásával fűszerezi az éjszakát. A hullámok tánca, mint egy ősi rituálé, megmutatja a tenger hatalmát és kiszámíthatatlanságát. A távolban villámok cikáznak, fényeik a sötétségben csillogó gyémántként ragyognak, míg a vihar hangja a világ végtelen mélységeit idézi. Ez a viharos tenger nem csupán víz és hab, hanem egy élő, lélegző entitás, amely a saját történetét meséli el, tele titkokkal és megpróbáltatásokkal.

Amint a tengerpart felé haladtam és elértem a városrész határát, észrevettem, hogy az autók is feltűntek a környéken. Ám ezek többsége csupán mozdulatlanul várakozott, nem pedig száguldozott az utakon. Úgy tűnik, a helyi lakosok csak eddig a pontig használhatják járműveiket, itt pedig teljesen hiányzik az átmenő forgalom.

A tenger szorosan körülöleli az óváros szívét, mintha egy védelmező ölelésben tartaná azt.

A tenger hullámai néha már a korláton is átszivárogtak, így a félszigetet körülvevő autóút csúszós és állandóan nedves lett.

A szirakúzai katedrális kezdetben egy dór stílusú görög templomként látott napvilágot, amiért 2005 óta méltán helyet kapott az UNESCO Világörökségi listáján. A tér vibráló atmoszférájában egy olasz esküvőbe is belefutottam, amikor a boldog násznép éppen a templom kapuján lépett ki, hogy folytassa ünneplésüket a következő állomás felé.

A Piazza Duomo és a Santa Lúcia bazilika különleges helyszínek, amelyek varázslatos atmoszférát árasztanak. A Piazza Duomo, az építészeti csodák szívében, lenyűgöző látványt nyújt, ahol a történelem és a kultúra találkozik. A tér közepén álló impozáns katedrális, a barokk stílusú építkezésével, minden látogatót magával ragad. Egy kicsit távolabb, a Santa Lúcia bazilika csendes nyugalmat sugároz, ahol a spiritualitás és a művészet találkozik. Az épület belső terében található gyönyörű freskók és szobrok egyedi légkört teremtenek, amely lehetőséget ad a látogatóknak, hogy elmélyüljenek a hely szellemiségében. A két helyszín együtt egy olyan élményt kínál, amely gazdagítja a látogató kultúráját és megérinti a lelkét.

A Santa Lúcia bazilikája egy lenyűgöző bizánci templom, amely a hagyomány szerint 303-ban épült, éppen azon a helyszínen, ahol Szent Lúcia mártíromságának eseményei zajlottak. A templom jelenlegi külseje a 15-16. századból származik, és az évszázadok során megőrződött legősibb elemei közé tartozik a kapuzat, amely három, félkör alakú apszissal büszkélkedik. A bazilika alatt található Szent Lúcia katakombái izgalmas felfedezéseket kínálnak a látogatóknak, ahol Caravaggio híres festményét, a "Szent Lúcia temetése" című alkotást is megcsodálhatjuk.

A Fonte Arteusa, ókori, legendás, papiruszsással körülvett szökőkút a tenger mellett, őshonos vízimadarakkal.

A félsziget legtávolabbi csücskénél található a Castello Maniace kastély, mely egyúttal a várost védő erőd is volt. Itt múzeum is üzemel, ahol megnézhetjük a város történelmi emlékeit, különböző fegyvereket és a hajózással kapcsolatos egyéb tárgyakat.

A 117 ezer fős Szirakúza majdnem akkora, mint szülővárosom, ám sokkal de sokkal "tömörebb", nem szellős, nem szabdalják fel széles utak. Emiatt gyalogosan is könnyen bejárható, de a kényelmet szeretők bérelhetnek akár biciklit is vagy pedig utazhatnak motoros riskán is.

A város terei varázslatos kerthelyiségeikkel hívogatják a látogatókat, ahol felfedezhetjük az olasz konyha ínycsiklandó remekműveit, vagy élvezhetjük a prémium minőségű olasz fagylaltok egyikét.

A hazaút mindig tele van emlékekkel és érzésekkel. Ahogy az ember elindul, a táj lassan átalakul, mintha a természet is búcsúzna tőlünk. Az autóban a zene lágyan szól, és a gondolatok szárnyra kelnek: visszaidézem a legszebb pillanatokat, a barátokkal töltött időt, a naplementék varázsát. Miközben a kilométerek egyre fogynak, a táj változik, a városok és falvak képei keverednek a fejemben. A hazaút nem csupán fizikai tér, hanem egy belső utazás is, ahol a szívem vágyakozik a családom és a megszokott helyek után. Minden kanyar után egy új remény, minden megállónál egy új lehetőség. Ahogy végre megérkezem, a levegőben érzem a familiaritást, a biztonságot. A hazaút végén nemcsak a helyszín változik, hanem az ember is – új élményekkel gazdagodva, készen arra, hogy meséljen, és hogy újra átélje a haza varázsát.

A szirakúzai városnézés után, ahogy a nap lassan lement, kora este érkeztem vissza Cataniába a vasútállomásra. Mivel még bőven volt időm a sötétség beálltáig, úgy döntöttem, hogy felfedezem a cataniai metrót. De erről a kalandról majd egy másik posztban mesélek...