Természetes, hogy Leclerc egy bizonyos pillanatban mérlegelheti a váltás lehetőségét? | M4 Sport

Az utóbbi hetekben a Ferrari körüli pletykák özöne árasztotta el a motorsport világát. Számos forrás számolt be arról, hogy Frédéric Vasseur csapatvezető pozíciója megingott, miközben Charles Leclerc állítólag más csapatok iránti érdeklődését is kifejezte. A szakma figyelme egyre inkább a Scuderia jövőjére irányul, és a találgatások egyre tovább terjednek.
Az illetékesek természetesen határozottan visszautasították a különféle spekulációkat. Leclerc több ízben is hangsúlyozta, hogy eszében sincs más csapat után kutatni, hiszen mély szeretettel viseltetik a Ferrari iránt, és mindenképpen az olasz istállóval kíván elérni csúcsformát a Formula-1 világában. Kijelentette, hogy elkötelezett a 2029-ig tartó szerződése mellett.
Ennek ellenére nem csitulnak a találgatások, melyek alapját a Ferrari várnál gyengébb szezonkezdése adja és az, hogy Leclerc-nek állítólag fogy a türelme: bár minden bizonnyal fontos számára a csapat, szeretne győzelmeket, bajnoki sikert ünnepelni.
Martin Brundle, a tapasztalt ex-pilóta és jelenlegi szakértő, a monacói helyzetről beszélve kifejtette, hogy bár a Ferrari számára elengedhetetlen a csapat egységének megőrzése, Leclerc türelme egyre inkább a végéhez közelít. "Teljesen normális, hogy egy ponton elgondolkodik a váltáson" - mondta, hozzátéve: "Sok pletyka kering a levegőben... és ez a kulcsszó: pletykák."
"Tehát... lépjünk be Charles tűzálló cipőjébe. Ha egy világbajnok nem képes folyamatosan futamgyőzelmeket aratni, eljön az idő, amikor új irányba kell fordulnia. Talán a Red Bull vagy a McLaren felé kell tévednie, függetlenül attól, ki éppen a legjobbnak számít" – tette hozzá.
"2026 egy óriási újrakezdés lesz, nem? Szóval... szerintem természetes, hogy Charles a Ferrarinak szentelte a pályafutását, de ha nem működik a dolog, nem csinálhatja ezt örökké" - emelte ki a korábbi Forma-1-es versenyző, aki a hétvége során Vasseur távozásával kapcsolatban megjegyezte, a Ferrari részéről az ő leváltása most "lehető legrosszabb lépés" volna.