Egy különleges ékszerdoboz, mely már több mint egy évszázada őrzi titkait a Lánchíd lábánál: a Gresham-palota. Ez a grandiózus építmény nem csupán Budapest egyik ikonikus látványossága, hanem egy gazdag történelem szimbóluma is. Az évszázadok során számos

A Gresham-palota a pesti panoráma meghatározó eleme, ám a róla szóló ismeretek még mindig meglehetősen hiányosak. Jelenleg szállodaként üzemel, de gazdag múltja során rengeteg embernek nyújtott otthont és munkahelyet egyaránt. Története tele van érdekességekkel és titkokkal, amelyek felfedezésre várnak.

Az épület lenyűgöző megjelenése csupán az utolsó két évtized alatt nyerte el régi fényét. Régen a ma már látható pávás vaskapuk egy lebetonozott, sötét folyosóra vezettek, ahol a húszas évek elegáns üzleteinek emléke már rég elhalványult. Csak a lift maradt meg, de az sem idézte fel a múlt glóriáját, hiszen a '70-es évek tipikus stílusjegyei uralták.

Mindenki a saját útjára lépett: egyesek hazafelé, mások a munkahelyük felé igyekeztek. A második és harmadik emeleten irodák bújtak meg, ahová gyerekkoromban gyakran betértem. A mai napig visszhangzik a fülemben a kopott parketta nyikorgása és a hatalmas, fehér ajtók csikorgó hangja.

A családom története szorosan összefonódik a palota múltjával, hiszen szüleim és nagymamám mindannyian itt dolgoztak. Gyakran osztották meg velem élményeiket a híres lakókról, akikkel alkalmanként találkoztak. Meséltek Csortos Gyuláról, Jávor Pálról, Egri Mártáról, és különösen emlékezetes volt számukra Turay Idához fűződő történet, aki a leghűségesebb lakónak számított. Az ő távozása után kezdődhetett csak meg az épület átalakítása, ami még inkább felerősítette a hely varázsát.

A 18. század kezdetén Budapest Lipótvárosának fejlesztése érdekében indult meg az építkezés. Ekkoriban a környéken rendszeresen tartottak vásárokat, ahol a helyi tehetősebb polgárok egyre inkább megjelentek. E folyamat során fogalmazódott meg a palotaépítés szükségessége, ami lehetőséget biztosított több jelentős épület, így az Ullmann-ház, a Diana-fürdő és a Nákó-palota megvalósítására. Ez utóbbi, amely a mai Gresham-palota helyén állt, Hild József nevéhez fűződik, és a Nákó család megbízásából készült. A Nákó család ősei Macedóniából érkeztek, ahol még Nakoszként voltak ismertek, de Pesten már magyarosították a nevüket.

A Nákó-palota Budapest első bérházaként tűnik ki palota jellegével, melyben összesen 162 szoba található.

Rendkívül stabil épület volt, az 1838-as nagy árvizet kisebb károkkal átvészelte. Végül 1872-ben a család egy banknak adta el, amit nem sokkal később felszámoltak, így a ház 1880-ban jóval a vételár alatt kelt el ismét, mindössze 740 ezer forintért.

A vevő a Gresham Életbiztosító Társaság volt, amely nevét a 16. századi neves kereskedőről, Sir Thomas Greshamről kapta. A londoni központtal rendelkező cég idővel úgy ítélte meg, hogy az épület elavult, holott olyan kiemelkedő személyiségeknek adott otthont, mint Clark Ádám, a Lánchíd főépítésze, vagy Barabás Miklós, a magyar romantikus festészet egyik meghatározó alakja.

A Nákó-palota bontása 1903-ban vette kezdetét, majd ezt követően 1904-től három éven át zajlott a Gresham-palota építése. A Vállalkozók Lapja akkoriban így számolt be a tervezett építményről: "A hírek szerint az új palota négy szekcióra tagolódik, négy udvarral, és impozáns homlokzatával a Lánchídra tekint majd."

Az épületet Quittner Zsigmond és a Vágó fivérek tervezték, és nagyjából minden korabeli luxusnak helyet hagytak benne, rajta. A kész épület nem lógott ki a várost akkoriban uraló szecessziós épületek sorából: a kovácsoltvas díszítések, az állati és növényi elemek, valamint a mozaikok mind visszaköszönnek a palota részleteiben.

A ma is látható kerámiákat a pécsi Zsolnay-gyár készítette, az üvegablakok Róth Miksa munkái, a homlokzatdíszeket Maróti Géza tervezte, a kovácsoltvas kaput pedig Jungfer Gyulától rendelték.

Egy legenda szerint a tervező Quittner beleszeretett a ház egyik lakójába, szerelme jeléül pedig mindenfelé szíveket helyezett. Ma is felkereshetjük ezeket a homlokzaton, a lámpavasakon, az ablaküvegeken...

Az épület egyedülálló módon négy házat integrál, amelyek közül hármat egy földszinti átjáró kapcsol össze, egy lenyűgöző üvegkupolával a tetején. Ebből a központi helyről három utcára is kijuthatunk. Az udvarból lépcsők vezetnek el a különböző épületekhez: az Andrássy-, a Kossuth- és a Gresham-lépcsők mind különböző irányokba nyílnak. A tervezés során a földszintet bazársornak szentelték, így nem csupán a lakók, hanem más látogatók is szívesen megfordultak itt.

1909-re Budapest is megtapasztalta a kávéházi kultúra virágzását, és ezzel együtt a város társadalmi és kulturális életének egyik központi elemévé vált. A kávéházak nem csupán italok és sütemények kínálatával vonzották a vendégeket, hanem olyan szellemi műhelyekként is működtek, ahol a gondolatok szabadon áramoltak, és a művészek, írók, filozófusok találkozóhelyévé váltak. Az elegáns enteriőrök és a barátságos légkör lehetőséget adtak arra, hogy a látogatók elmerüljenek a beszélgetésekben, csevegésekben, miközben a kávé illata és a sütemények frissessége körülvette őket. Ezen helyek szellemi pezsgése hozzájárult Budapest kulturális arculatának formálódásához, és a város életének szerves részévé vált.

a Gresham-palotában nyílt meg a Gresham-Venezia, ami a főváros egyik legmeghatározóbb kávéháza volt.

Itt jött létre a híres Gresham-kör, amely a korszak neves művészeinek találkozóhelyévé vált. Bernáth Aurél festőművész, a társaság egyik tagja, így emlékezett vissza: "Asztaltársaságunk volt, a szó legszorosabb értelmében, anélkül, hogy bármilyen létszámkorlátot állítottunk volna fel. Bárki, aki barátként vagy művészként csatlakozott hozzánk, ha jól érezte magát, szívesen visszatért, voltak, akik rendszeresen, mások ritkábban. Ahogy a társaság létszáma egyre nőtt, természetesen alakult úgy, hogy az asztal köré főként hasonló érdeklődésű emberek gyűltek össze."

A Gresham-palota lakói nem voltak mindennapi emberek; csak a legelőkelőbb családoknak volt lehetőségük arra, hogy itt éljenek. A múltban a palota három emeletén két-két tágas lakás foglalta el a helyet, mindegyik nyolc-tíz szobával büszkélkedett. A negyedik emeleten viszont kisebb, négy-ötszobás apartmanok sorakoztak. Ezek a nagyméretű otthonok nem csupán a családoknak adtak helyet, hanem a háztartás működését segítő szobalányoknak és szakácsnőknek is, akik a mindennapi élet szerves részét képezték.

E helyen tömörült a Horthy-korszak meghatározó ellenzéki ereje, de érdekes módon az állami titkosszolgálati tevékenységek egyik irányítási központja is: mindkettejük munkáját az angolszász kötődés segítette (egy ideig). Az épület az 1952-es államosításig a Gresham Életbiztosító Társaság tulajdonában maradt, és a palota őrizte is az angolszász szellemiséget, csupán a kommunizmus éveiben indult hanyatlásnak. Ekkor a korábbi tágas lakosztályokat a díszeket nem kímélve szétrombolták, három-négyszobás lakásokká alakították. A kandallókat, konyha- és fürdőberendezéseket szétverték, az ólomüvegeket és rézcsapokat a pincébe dobták.

Ma a palota újra ragyogja régi dicsőségét, és jelenleg elegáns hotelként működik.

1987 óta - más Duna-parti épületekkel együtt - a világörökség része.