Semmi sem volt szent az ünneprontó sofőr számára.
Elbűvölő karácsonyi légkör lengte be az amerikai kisvárost, melyet színes fények és boldog nevetések töltöttek meg. Ám a varázslatot egy váratlan pick-up érkezése zúzta szét, és ezzel kezdetét vette a pofátlanságok sorozata, ami mindent felborított.
Megadták a módját az ünnepi készülődésnek a Washington (USA) államában található Leavenworth városában. Annak ellenére, hogy a tavalyi adatok szerint mindössze 2400-an élnek a településen, az egyik parkot mintegy félmillió izzóval karácsonyi mesevilággá alakították át.
A szánkózók által kedvelt Front Street Parkot ideiglenesen lezárták, hogy megóvják a területet. Azonban az erőfeszítések ellenére egy Toyota Tundra váratlanul behajtott a forgalom elől elzárt, feldíszített parkba. A sofőr driftelni kezdett, fánkokat rajzolva a sárba, így a területet latyakkal borította be, ezzel tönkretéve a téli varázst.
Az amerikai médiában – ahogy arról a Drive is tudósított – már tundrás figuraként emlegetik azt az autóst, aki randalírozott az utakon, és akit a rendőrség jelenleg képek és videók alapján próbál azonosítani. A nyomozók helyzetét megkönnyíti, hogy a felvételeken jól kivehető a pick-up rendszáma.
Az egyik, az interneten is elterjedt videón az látható, hogy a Toyotával kis híján két embert is elsodornak, akik telefonjaikkal videózták a jelenetet, majd dolga végeztével kiszállt a volán mögül a férfi, és elkezdett beszélgetni velük. A két férfiról kiderült, hogy a Street Phantoms nevű autórajongó csoport tagjai, de nem állnak kapcsolatban a "tundrás fickóval": épp egy ünnepi hangulatba öltöztetett Mitsubishi Evo X-ről készítettek fényképeket, amikor megjelent az ünneprontó.