Az épített örökségünk olyan kincseket rejt magában, amelyek nem csupán a múlt emlékét őrzik, hanem a kultúránk és identitásunk szerves részét képezik. Ezek az épületek, műemlékek és helyszínek mesélnek nekünk ősseink életéről, értékeiről és hagyományairól

Székelyudvarhely büszkeségei közül kiemelkedik a Jézus Szíve kápolna, amely a város legrégebbi építészeti műemléke. Ez a gyönyörű épület nemcsak vallási jelentőséggel bír, hanem a helyi történelem és kultúra tanújaként is szolgál. Az évtizedek során számos generációt vonzott, és ma is fontos szerepet játszik a közösségi életben.

A Jézus szíve kápolna építésének ideje vitatott, négyzet alakú, kazettás mennyezete 1677-ben készült. Védőfala valószínűleg 1771-ben épült. Székelyudvarhely déli bejáratánál, a Szálvátor-hegy - Köszörűkő - végződésében, a Nagy-patak völgye alsó szakaszán, az egykori Gyárosfalva területén, a gyógyító források közelében egy kis imaház, védőfallal körülvett templomocska húzódik meg. Ez a Jézus-kápolna, vagy más néven Jézus szíve kápolna, Szent Szív-kápolna. Lakatos István 1702-ben "Jézus házának nevezett Jézus neve kápolna"-ként említi. Építési idejéről az oklevelek hallgatnak. A késő román, azaz a 13. századinak számító, négykaréjos kápolna korai datálása körül kétségek merültek fel Mariana Beldie archeológus részéről, aki ásatásai eredményeképpen úgy véli, hogy az 1561-ben veretett ezüstpénz alapján ezt a kápolnát a 16. század második felében építették...

A művészettörténeti kutatások döntő többsége a 13. századra datálja a kápolna építését, így a Jézus-kápolna Székelyudvarhely legkorábbi építészeti emléke. Ezen rotundákhoz hasonló kápolnák találhatók Gyergyószentmiklóson, ahol a Szent Anna-kápolna, valamint Kézdiszentléleken, a Perkő nevű dombon fekvő Szent István-kápolna, továbbá Székelyszáldoboson a kápolnarom is jelentőséggel bír.

A téglapadlós belső tér felett egy négy méter magas, festett kazettás mennyezet terül el, amely az 1677-es évszámot viselő eredeti mennyezet e századi, szerényebb kivitelű másolata.

A 16. században felújított kápolna, melynek méretei mindössze 3,5 x 3,5 méter, egy aprócska, mégis különleges szobában rejtőzik.

1677-ből való festett kazettás mennyezetét múzeumban őrzik Budapesten, a jelenleg látható másolat.

A hagyomány szerint a kápolnával szemben fekvő Budváron egykor Attila hun király testvérének, Budának a vára emelkedett. Ezt a történelmi erődítményt azonban 1241-ben a tatárok pusztították el, nyomot hagyva a múlt emlékezetében.

Egyszer, amikor a tatárok elől menekültek, a székelyek Budvár romjaihoz húzódtak. Itt egy bátor székely, Jézus nevében, feszítette ki íját, és a sátor előtt ülő tatár kánt szíven találta. E különleges esemény emlékére emelték meg a Jézus-kápolnát azon a helyen, ahol a bátor lövés történt.

Az eredeti kazettás mennyezet eltávolítására 1903-ban került sor. A kazetták díszítése rendkívül hasonló az 1670-ből származó felsőboldogfalvi templom mennyezetének mintáival, amelyet Szombatfalvi Asztalos András és János alkotott meg.

A Jézus-kápolna elegáns zsindelytetője alatt rejtőzik a magasba törő toronysisak, amely még inkább kiemeli a templom impozáns vonásait.

A kápolnát egy impozáns kőkerítés veszi körül, amelynek déli oldalán található a díszesebb és nagyobb bejárat. Ennek felett három egyenes záródású vak fülke ékesíti a háromszögű oromzatot, míg a búbos oromzatot homokkőből készült kereszt díszíti, amely egyedi koncepcióval készült. A körfal jelenlegi bejáratán az 1771-es évszám hirdeti a múlt emlékét.

Az érdekes épület keletkezése tehát vitatott. Az alaprajzi forma alapján a legtöbben román korinak, 13. századinak tartják az épületet, melyet számos biztosan keltezett analógia is alátámasztani látszik: Ják, Szent Jakab-kápolna -13. század közepe, Nyugat-Magyarország - Pápoc, Szent Mihály-kápolna -13. század közepe, Nyugat-Magyarország - Haraszt -13. század, Szlovákia.

Ezek a korai forrásokban felfedezhető épületek számos korhatározó faragványt rejtenek magukban, és belső terükben a karéjok találkozásánál impozáns falpillérek helyezkednek el. A nyugat-magyarországi épületek két belső szinttel bírnak, és kifejező külső faltagolás jellemzi őket, míg a szepességi példák masszív középtornyukkal tűnnek ki.

Az udvarhelyi kápolna esetében az alaprajz részleges hasonlósága mellett nem áll fenn más formai összefonódás az említett épületekkel.

Székelyföld varázslatos táján három hasonló alaprajzú épület létezik, köztük a Gyergyószentmiklóstól nem messze található Szent Anna-kápolna. Ez az építmény később egy téglalap alakú hajóval gazdagodott, így még impozánsabbá vált.

Az épület története a mai napig sok rejtélyt hordoz, talán még az udvarhelyi emlékeknél is kevesebb információval rendelkezünk róla. Lehetséges, hogy egy 17-18. századi örmény eredetű vagy örmény hatású műalkotásról van szó, ami a Kaukázusban elterjedt négykaréjos alaprajz sajátos formavilágát is magyarázza.

Weisz Attila közlése az Adatbankban arra utal, hogy a kutatás jelenlegi állapotát figyelembe véve, ez az épület tűnik a legmegfelelőbb analógiának, mind az alaprajzi elrendezés, mind a tömegképzés, valamint a földrajzi viszonyok szempontjából.

A régészek nem találtak az épület körül sírokat sem, ellenben magában a kápolnában két férfi- és egy gyermeksír került feltárásra.

A kutatók szerint így egy székely nemes - korabeli névvel lófő székely - családi temetkezési helyeként lehet beazonosítani.

Csak később került a jezsuita rend irányítása alá, amikor a helyi katolikus közösségek számára már Jézus szíve néven vált ismertté.

Weisz Attila kutatásából kiderül, hogy a kis építmény egyedi, szabálytalan ovális formával rendelkezik. Kívülről masszív támokkal megerősített alacsony kőfal veszi körül, amelyhez belül egy letisztult, egyszerű remetelak kapcsolódik.

A kerítést déli irányból egy háromszögletű oromzatú bejárati kapu díszíti, amelynek csúcsán egy természetes kőképződmény áll, mint egy kereszt. Északról egy ajtó töri meg a kerítést, nyílása felett pedig vakolatból formált 1830-as évszám tűnik fel, míg a fa ajtókeretbe az 1771-es dátumot vésték. A remetelak tornáccal rendelkezik, ahol két csengőt akasztottak fel. Az egyik csengő felirata szerint Segesváron készült, a 19. században, és a következő nevet viseli: M(ichael) MANCHEN SCHAESBURG.

Az egyik harangot jó pár évvel ezelőtt ellopták, a másikat biztonságos helyen őrzik.

A görgeteg kövekből megformált kápolna különleges négykaréjos alaprajzával rendelkezik, ami miatt időnként tévesen rotundának is nevezik.

Az alaprajzot híven követő zsindelyezett tető csúcsát egy keresztes fatornyocska zárja le. A tetőeresz alatt jól kivehető, hogy az apszisokat hajdan félkupolák fedték, melyeket később visszabontottak.

Az épület bejárata ma déli irányból, a kapu felől nyílik. Egy visszafogott, de karakteres faajtó vezet be, mely fölött egy hosszúkás, elegáns résablak enged fényt a kápolnába. Az ajtó mögötti, szívmintás kovácsoltvas rácson az 1830 INRJ felirat díszeleg, emlékeztetve a látogatókat a hely történelmi örökségére.

A déli karéjjal szemben, a most oltárfülkének használt északi apszisban felfedezhető a déli ablak elfalazott párja. A nyugati karéjon még jól kivehető az eredeti ajtó elfalazott fülkéje és fölötte egy tojás alakú ablak. A keleti apszison is nyílik egy nagyobb, szegmensíves ablak.

A Jézus-kápolna belsejének értékes darabja az északi apszisban álló, valószínűleg a 18. században készült barokk oltár, melynek fából épített oszlopos, cirádás architektúrája aranyozott díszt kapott. Az oltár oromzatán Mária-monogram látható.

Az oltárkép a gyermek Jézust ábrázolja a báránnyal. Az oltáron újabban nyitott kutatóablakokban látszik annak eredeti, élénk színvilága. Az oltár mellett egy barokk baldachin alatt körmeneti fafeszület áll.

E művek készítői ismeretlenek. Az északi karéj keleti sarkába egy négyzet alakú, egyszerű nyílás mélyed, melyet akár pasztofórium fülkének is értelmezhetünk. A nyugati apszis fülkéjében Nepomuki Szent János színezett faszobra található, amely a 18-19. században igen népszerű szentnek egy ritka ábrázolása, amikor fejfedőjét kezében tartja.

A kápolna belsejében jól érvényesülnek a 20. század elején készült színes üvegablakok. A belső falakon a friss falkutatások számos 17. századi hic fuit feliratot tártak fel, illetve az oltárapszisban egy 19. századinak tűnő, olajfestékkel festett, azonosítatlan férfit ábrázoló festményt.

A Jézus-kápolna maga a nemes egyszerűségében, tájképi megjelenésével szuggesztív erővel hat a szemlélőre.

A kápolna története szorosan összefonódik Gyárosfalva emlékével, melyet 1571-ben csatoltak Székelyudvarhely városához. Ekkoriban egy temetkezési kápolnaként funkcionált, és azóta is őrzi a múlt árnyait és a helyi közösség emlékeit.

1733-ban Léstyán Mózes jezsuita plébános kezdeményezésére újíttatták meg a plébánia épületét, míg a kőkerítés felújítását Rudnay püspök irányítása alatt 1830-ban végezték el.

A 19. század elejéig a kápolna védőfalán belül húsvét nagyhetén a passiót játszották, és innen indult a feltámadási körmenet a Szent Miklós-templomba. A kápolna így a húsvéti határkerülés egyik jelentős állomásaként szerepelt.

Régen az egész környék katolikus közössége összegyűlt az úrnapi búcsúra, amelyet most a plébániatemplom előtt rendeznek meg. A hagyományos húsvéti határkerülést újraélesztették, hogy megőrizzék ezt a szép szokást.

A Biharból áttelepült telegdi székelyek által birtokolt terület, a Somlyó-hegy lábánál kialakuló Nagy-Küküllő völgyében, valódi természeti kincs. Ez a vidék nem csupán csodás éghajlati és földrajzi adottságokkal rendelkezik, hanem gazdag történelmi örökséggel is büszkélkedhet. Itt találkoztak a népvándorlás korának sáncai, amelyeket az ősi várakat összekötő és a rómaiak által továbbfejlesztett utak követtek. Ezen útvonalakon lehetett elérni a hajdani burgusokat és castrumokat, melyek mellett számtalan királyi védvár és székely közösségek mentsvárai épültek. Ezek a későbbi Árpád-kori várak és középkori kápolnák fontos állomásai voltak a Hargita-alji stratégiai csomópontoknak, szolgálva a katonai egységek, a polgári és egyházi rendek számára. A történelmi múlt ezen nyomai ma is tanúskodnak a térség gazdag kulturális örökségéről és a benne élő közösségek bátorságáról.

A homályos múltból itt maradt körítőfalas kápolnácska ma is varázslatos középpontként vonzza magához történelmünk kincseit és hagyományainkat, melyeket generációkon át megőriztünk. Évről évre kétszer nyitja meg kapuit a körmenetek idején: először a húsvéti határjárás alkalmával, majd pünkösd után tíz nappal, úrnapján, amikor a hívek együtt ünnepelnek.

Így ünnepelnek a mi kedves székelyeink: a misztikus játékok hagyományai alapján, a határkerülés szertartása közben énekszóval járják be a környék határvonalait. Eközben ismételten kifejezik hálájukat a természet varázslatos védelméért, amely újra és újra megtermékenyíti földjeiket, biztosítva számukra a bőséges termést az elkövetkező esztendőkre.

A kápolna falai között következő, megkerülhetetlen szertartás az utolsó vacsorára való tiszteletadás földi zarándoklata. Az apostolok szekerén haladva, keresztaljakká rendeződve indulnak útnak, zászlók alatt gyülekezve a szent lelki eseményre, az Oltárszentség ünnepére. E pillanatokra eltűnnek az élet külső harcai és küzdelmei, helyüket a lélek békéje és az emlékezés szent percei foglalják el.

Egy 1854-ben, Jakab Elek tollából született könyörgéssel zárulnak soraim: "Úristen, áldd meg határainkat, szőlőhegyeinket, kerteinket, hajlékainkat, áldd meg hazánkat és nemzetünket! Küldd el hozzánk az igazságot, a törvényt, adj jó elöljárókat." Azóta is székely testvéreink sorra mondják el a meghallgatásra váró imáikat. Kérlek, hallgasd meg mindannyiunkat!