Egy neves Nobel-díjas közgazdász osztotta meg Budapesten azokat a gondolatokat, amelyek szerint mi szükséges ahhoz, hogy több ember vállalkozzon a gyermekvállalásra.
Miért csökkennek a termékenységi mutatók világszerte a fejlett országokban, még akkor is, amikor a kormányok jelentős erőfeszítéseket tesznek a trend megfordítására? Erről beszélt James Heckman, a közgazdasági Nobel-díjas tudós, a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol a Doctor et Professor Honoris Causa címet vehette át.
Egy kis történelmi kitekintéssel indított: egészen az 1800-as évek elejéig 0,2-0,3 százalékkal nőtt évente a világ népessége, az ipari forradalommal kezdett el megugrani, a csúcsát pedig a XX. század közepén érte el, amikor évente 2,5 százalékkal éltek többen, azóta újra csökken. De ez nem csak azt jelenti, hogy hirtelen előbb sokkal több gyereket kezdtek el vállalni az emberek, majd ez a trend egyszer csak megfordult. Sőt: a világ sok országában először azért nőtt nagyot a népesség (Európában a XIX., Ázsiában inkább a XX. században), mert az egészségügy óriásit javult, úgyhogy sokkal kevesebben haltak meg - ezt követte időben az, hogy kevesebb gyereket kezdtek el vállalni. És ezt követte az is, hogy nem csak kevesebb gyereket vállalnak az emberek, mint a pár generációval korábbi elődeik, hanem később is.
A közgazdászprofesszor egy érdekes témát feszegetett: a tudományban korábban alapvetésnek tekintett megállapításokat újra kell gondolni. Például régóta úgy vélték, hogy ha a nők hozzáférnek a magasabb szintű oktatáshoz és ezzel együtt jobb karrierlehetőségekhez, akkor hajlamosabbak lesznek kevesebb gyermeket vállalni. Azonban az 1980-as évektől kezdődően sok fejlett országban, például Németországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban, ennek a trendnek a megfordulását tapasztalhatjuk. A legfrissebb adatok szerint a diplomás, jól kereső nők termékenységi rátái egyre inkább meghaladják a kevésbé képzett társaikét.
Ennek pedig az lehet az egyik oka, hogy egyre több olyan házasságot kötnek, ahol mindkét fél messzire jutott az oktatásban - az 1970-es években nem sok statisztikailag kimutatható kapcsolat volt a férjek és a feleségek iskolai végzettsége között, mostanra már teljesen általános az, hogy diplomás nő diplomás férfival házasodik össze. Ez pedig nem csak azt hozza magával, hogy az ilyen háztartások anyagi helyzete jobb azokénál, ahol csak az egyik felnőtt képzett, hanem azt is, hogy egyre több olyan nő van, aki tudja, hogy nincs rászorulva a férje fizetésére. Márpedig aki ilyen helyzetben van, az bátrabban dönt úgy, hogy gyereket vállal, hiszen ha minden kötél szakadna, fel tudná nevelni egyedül is.
Az is új fejlemény, csak épp a gyerekszám csökkenése felé mutat, hogy egyre több fiatal gondolja úgy, a gyerekeik generációjának már rosszabb lesz a jövőképe, mint az övék. Eközben pedig a huszonévesek egyre nagyobb része nem tudja megengedni magának azt, hogy elköltözzön a szüleitől, ami szintén nem segíti a saját család alapítását. Ha magasabb népesedési mutatót akarunk, akkor ezen is változtatni kell.
De vajon milyen lépéseket tehet az állam és a társadalom annak érdekében, hogy serkentse a gyerekvállalási hajlandóságot? Amikor a termékenységi mutatókat különböző háztartástípusokra bontották le, egy rendkívül lényeges kapcsolatot fedeztek fel:
szignifikánsan nagyobb a gyerekvállalás, minél inkább kiveszi az apa is a részét a gyerekekkel kapcsolatos feladatokból.
Ami az állami szerepvállalást illeti, világosan látszik, hogy a kormányzati kiadások növelése pozitív hatással lehet a gyermekvállalási hajlandóságra. Fontos azonban megérteni, hogy nem pusztán a szülés után kapott anyagi támogatás motiválja a családokat a több gyermek vállalására. Sokkal inkább az a tendencia figyelhető meg, hogy minél nagyobb összegeket fordít a kormány a bölcsődei és óvodai szolgáltatásokra, valamint a kisgyermekek oktatására, annál kedvezőbbek a termékenységi mutatók.
