Az 1956-os forradalom nem csupán politikai esemény volt, hanem a nők bátorságának és elkötelezettségének is színtere. Az akkori hölgyek nem csupán háttérszereplők voltak, hanem aktív résztvevői a történelem formálásának. Az utcákon, a tüntetéseken és a

Wittner Mária a rendszerváltoztatás utáni időszakban országgyűlési képviselőként a forradalom egyik meghatározó alakjává vált. Ha a nők forradalmi szerepvállalására tekintünk, leginkább a sebesültszállítókra és az önkéntesekre gondolunk, akik a forradalmárokat támogatták és kísérték. Az ő hozzájárulásuk a forradalom során nemcsak hősies, hanem alapvető fontosságú volt a változások előmozdításában.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc során számos figyelemre méltó női szereplő emelkedett ki, akik bátorságukkal és elkötelezettségükkel írták be magukat a történelembe. Különösen megemlítendő Tóth Ilona és Wittner Mária, akik kivételes hősiességükkel inspirálták kortársaikat. A forradalom után, a megtorlások idején sajnos hat nő életét oltották ki, ami jól mutatja a korszak tragikus következményeit.

Tóth Ilona végzős orvostanhallgatóként a Péterfy Sándor utcai kórházban fáradhatatlanul mentette az 1956-os forradalomban megsebesülteket.

Ekkor, a vele szemben lefolytatott koncepciós eljárás során azzal vádolták meg, hogy a kórházban két társával együtt megölte Kollár Istvánt, akit az akkori hatalom bújkáló ávósnak tartott. Azonban a történettudományi kutatások alapján ez az állítás nem állta meg a helyét, és a kínzások, valamint a pszichológiai nyomás következtében Tóth Ilona elismerte az általa el nem követett cselekményt. Tóth Ilonát végül 1957. június 27-én hajtották végre a halálbüntetést.

Havrila Béláné és Wittner Mária a Corvin-közben kötött életreszóló barátságot. Mindketten fegyverrel harcoltak a forradalom eltiprására az országba betört és Budapestet ostromló szovjet inváziós erők ellen. Mindkét forradalmár nehéz sorsú asszony volt. Havrila Béláné édesapját nem ismerte, az édesanyja pedig menhelyre adta be tizenhárom éves koráig. Utána varrónőnek tanult, majd orsózóként, takarítónőként dolgozott, végül a Lámpagyár munkása lett.

1956. október 23-án reggel, ahogy a város ébredt, ő is útnak indult a munkába, ám a Margit hídhoz érve megérezte a történelem szelét. Itt csatlakozott a tömeghez, és a tüntetők között találta magát, akik a változásért és a szabadságért emelték fel szavukat.

A Köztársaság téri pártház elfoglalása után a titkos börtönök nyomába eredt, fegyverével pedig belőtt a pártház pincéjében fellelt egyik nyílásba; ez a cselekedet pecsételte meg sorsát. A kádári megtorlás idején ugyanis mindenki, aki a Köztársaság téren tartózkodott, szigorúbb vizsgálat alá került. Ezen események láncolata vált a Kádár-rendszer ellenforradalmi propagandájának egyik középpontjává, hiszen itt hunyt el Mező Imre, az MDP budapesti pártbizottságának első titkára, aki Kádár János egyik legközelebbi barátja volt.