New York a budapesti éjszakában – Ünnepeljük együtt a világ legszebb kávéházának 130. évfordulóját! Most hajnal 4-ig várunk mindenkit! – Metropol
Idén ünnepli 130. születésnapját a világ legszebb kávéházai között emlegetett New York Café. E jeles esemény alkalmából az Erzsébet körúti legendás kávéház december 13-tól január 6-ig, egyelőre tesztüzemben, éjszakai nyitvatartással várja látogatóit. Éjféltől egészen hajnal 4-ig még több vendégnek kínál lehetőséget, hogy belépjen ebbe a varázslatos palotába, ahol élvezheti a híres kávékülönlegességeket és ínycsiklandó falatokat.
A Luca-naptól vízkeresztig tartó hajnali "műszak" alatt az asztalfoglalás lehetősége a kávéház weboldalán érhető el. Ha az elképzelés beválik, márciustól már éjszakai étlappal is várják a patinás falak közé a vendégeket.
A kávéház megnyitásának 130. évfordulójára egy új, különleges tortával is készült: a sárgabarack és csokoládé ízek kombinációjából összeállított alkotás egy teljes éven át elérhető lesz a vendégek számára. A jubileumi évfordulót megünneplő születésnapi "zsúrra" a New York 130 torta és a gasztronómiai csodák felvonultatása mellett élő zenével, szerencsejátékkal (csak zsetonos), író-olvasó találkozóval is megajándékozták a köszöntésre érkezőket. Mutatjuk:
A New York Café népszerűsége 2011 óta töretlen, amikor a Ucityguides.com a világ legszebb kávéházának választotta. Ezt követően a kávéház emblematikus útikönyvekben is megjelent, köszönhetően a professzionális üzemeltetésének, a lenyűgöző programoknak és a folyamatosan magas vendéglátási színvonalának, amelyek mind hozzájárultak azóta is növekvő sikeréhez. Ma a New York Café Budapest elengedhetetlen látnivalója, és az egyik legkeresettebb turisztikai célpont. A születésnapi ajándékként bevezetett éjszakai nyitvatartás különösen izgalmas lehetőséget kínál a hazai látogatóknak, hogy ellátogathassanak erre a varázslatos helyre, ahol már a hétköznapok reggelén is hosszú sorok várakoznak az ajtó előtt.
A New York Palota és Kávéház már a megnyitásakor igazi kulturális központtá vált, amely vonzotta a művészetek szerelmeseit. Az írók és költők, akiket a hely varázsa elbűvölt, úgy érezték, hogy itt találják meg inspirációjuk forrását, így szívesen töltötték napjaikat e falak között. A legendák szerint Molnár Ferenc, a nevezetes író, a megnyitó napján annyira elkötelezte magát a hely iránt, hogy a kulcsokat a Duna habjaiba vetette, így biztosítva, hogy a kávéház soha ne zárhasson be. Ma is nyitott kapukkal várja a látogatókat, éjjel-nappal éltetve a szellemi párbeszédet.