A cím alapján a "Nem vagyunk mi félasszonyok" című írás egy erőteljes üzenetet hordoz. Az alábbiakban egyedi stílusban fogalmazom meg a témát: --- **Nők a világ színpadán: Nem csupán félasszonyok vagyunk** A női lét nem csupán a hagyományos szerepek ke

Ilonka néni mindig is szeretett énekelni, és bárhol megfordult, örömmel osztotta meg tehetségét. Nagy élmény volt hallgatni a Bálint vitéz balladáját, ahogyan ő varázslatosan előadta számunkra.

Barátai lelkesen kísérték el Holec Ilonát a Zoboraljáról Galántára, hogy együtt ünnepeljék azt a különleges pillanatot, amikor az alsóbodoki hölgy megkapja a Csemadok Életmű Díjat a magyar kultúra napi országos ünnepség keretein belül.

Bár Ilonka néni ezen a gálán nem ragadta meg a mikrofont, meséiből kiderül, hogy az éneklés életének elválaszthatatlan része. Főzés közben is dalra fakad, sőt, a kerti munkáját is zene kíséri. Emellett a 1972-ben alapított Alsóbodoki Asszonykórus oszlopos tagja, és 1979 óta büszkén vezeti ezt a közösséget.

Holec Ferencné Gyepes Ilona 1944-ben látta meg a napvilágot Alsóbodokon. Gyermekévei az alsóbodoki alapiskola falai között teltek, majd tanulmányait Pogrányban folytatta, ahol mezőgazdasági képesítést is szerzett. Édesanyja hatására már kislánykorában felfedezte az éneklés iránti szenvedélyét, és osztályfőnöke hamarosan észrevette zenei tehetségét, amely egész életét végigkísérte.

Ilonka néni színes mesélésével egy varázslatos világba repít minket, ahol a falusiak büszkén viselték a népviseletet, mindenki a hagyományok szellemében élt. Emlékei között felidézi, hogy gyerekkorában a lányok hosszú, dús hajjal feszítettek, és ez a haj a szépségük ékessége volt. Amikor elérkezett az idő, hogy ő maga is megváljon tőle, a levágott tincsek sokkal többek voltak egyszerű hajfonatoknál; a családi örökség részei, amelyekhez nosztalgikus emlékek fűződtek. Édesanyja haragja megfakult, amikor megtudta, hogy lánya megváltoztatja a megjelenését, és szívfájdalommal kérte, hogy ha valaha elérkezik az utolsó búcsú ideje, a lánya haját helyezzék a koporsójába. Ez a gesztus nem csupán a szeretetet tükrözte, hanem az összetartozás mély érzését is, amely generációkon átívelt. Ilonka néni szavaiból árad a nosztalgia, ahogy felidézi a régi időket, amikor mindenki a gyönyörű népviseletében táncolt a falusi ünnepségeken, és a közösség ereje mindenkit összekapcsolt.

Az emlékezés és a beszélgetés varázslatos pillanataiban Ilonka néni hirtelen dalra fakad. Megdöbbentve hallgatom, ahogy az idős asszony elakadások nélkül, tisztán és ízes tájszólással énekel végig nekem egy balladát, mintegy tíz perc leforgása alatt. A Bálint vitéz balladáját akkor tanulta, amikor sógorának a testvére férjhez ment. A vőlegény Bálint névre hallgatott, s az asszonyok, miközben a menyasszonynak tollat fosztogattak, együtt énekelték a Bálint vitéz balladáját – meséli Ilonka néni, és a szavaiban ott rezeg a múlt varázsa.

Majdnem minden ballada hosszú, és az élet múlásával mindinkább úgy érzem, hogy a dallamok is egyre mélyebb jelentést nyernek. Nyolcvanéves vagyok, és a hangom már nem az a régi, de még mindig élvezettel énekeltetem a szólókat. Az elemi iskolás évek emlékei közé tartozik, hogy hatodik osztályosként osztályfőnököm felfedezte, mennyire szeretek énekelni. Minden héten, a szokásos osztályfőnöki órákon, mindig azt kérte tőlem, hogy énekeljem el azt a híres sort: "az eke a földet nem magának szántja". Azt mondta, hogy a tehetségem kincset ér, ezért nekem kellett a színpadra lépnem. Tizenöt éves korom óta a Csemadokban szolgálok, ahol számos élményt gyűjtöttem. Részt vettem a tánccsoport munkájában, és színdarabokban is szerepeltem. Ág Tibor kérésére pedig megalapítottuk a menyecskekórust, ami külön öröm volt számomra.

- Ötvenhárom éve én folyton-folyvást szerepelek valahol, valamiben. Szeretem is ezt. A férjem hányszor mondta, hagyd már abba az éneklést, mert beszél hozzám, és nem hallom az énektől. Szeretem a szentes dalokat is, a passióban is énekeltem, meg karácsonykor is járunk fellépni az asszonykórussal. Amikor megalakultunk, Balabán Júlia tanítónő vezette a kórust, aztán én vettem át a vezetését, és mindmáig én vezetem, én is rakom össze a csoportnak, hogy mit kell énekelni, ha templomi, ha világi koncertről van szó - mesél tovább Holec Ilonka néni.

A népdalok és az asszonyi éneklés világában a népi pikantéria mindig is fontos szerepet játszott. Az asszonyok gyakran szórtak egymásra olyan borzalmasan csúnya megjegyzéseket, hogy az akár komoly haraghoz is vezetett, és a rokonok között is keletkezhetett némi nézeteltérés. Nemrégiben Alsóbodokon jártak iskolások, és a tanító nénik éppen a "veszekedős" előadást kérték az asszonykórustól, hogy a gyerekek is betekinthessenek ebbe a színes és sokszor zűrzavaros világba.

- Olyan dalokat is előadtunk, amik nem éppen a legszebbek voltak. A fiatalok, különösen a fiúk, az előadás után odajöttek hozzánk, hogy ők is szeretnék rögzíteni ezeket a népi káromkodásokat videón.

Mint az alsóbodoki népi hagyományok alapos ismerője, természetesen a farsang varázslatos időszakáról is érdeklődtünk nála. Megosztotta velünk, hogy a régi időkben a lakodalmakat még otthon, a család körében tartották, leginkább a farsangi időszakban. A Zoboralján különös szokás volt, hogy keddenként ünnepelték a lakodalmakat; nővérei esetében ez a hagyomány meg is maradt. Ő azonban egy újabb korszak szellemében, szombaton lépett a házasság kötelékébe. A vőlegény családja és barátai a fiús háznál mulattak, míg a menyasszony rokonsága a lányos házban ünnepelt.

Holec Ilonka nénivel hosszú és tartalmas beszélgetést folytattunk, amely során számos témát érintettünk: a zoboralji hagyományokat, a fiatalok kulturális szerepvállalását és a megérdemelt elismerésekről is esett szó. A beszélgetésünk végén Ilonka néni egy igazi alsóbodoki pogácsát nyújtott át, amelynek ízét csak itt, a környéken tudják ilyen különleges módon megalkotni az asszonyok. Az alsóbodoki vendégszeretet valóban páratlan: sosem engednek el senkit egy kupicányi ital nélkül, hiszen a közös pillanatok megünneplése itt mindig is fontos volt.

- Ne csak félig töltse azt a poharat kedveském, nem vagyunk mi félasszonyok - szól rám búcsúzóul Ilonka néni, majd gratulálok az elmúlt időszak kitüntetéseihez és jó egészséget, nem lankadó munkakedvet kívánok neki.