A barátnőm négy hónap után sem adta át magát teljesen, pedig tényleg teljes szívemből rajongok érte. Ennek ellenére eljegyeztem, de amit ezután megtudtam róla, az teljesen meglepett. Ez a helyzet komoly következményekkel járhat.

Karolina annyira szép nő, szeret engem, finomakat főz, imád velem focimeccset nézni, de amikor közeledni akarok, mindig van magyarázata, hogy miért nem teszi meg velem. Most viszont egy olyat titokra derült fény, amire soha életemben nem gondoltam.

Karolinát ahogy megismertem belebolondultam az biztos. Egész nap az irodában gürizek és végre van akit érdekel mit csinálok, mennyire nehéz a munkám. Karolina is abban az irodaházban dolgozik asszisztensként, de egy másik nagy cégénél. A kávézóban jöttünk össze és szinte hanyatt vágódtam, amikor megláttam mennyire szép.

Nagyon gyorsan feljött hozzám, de nem könnyű nő, ezt pont olyan gyorsan be is bizonyította. Olyan szépen ügyesen kikerülte azt, amire a legjobban vágytam...és ezt tette velem 4 hónapig. Megcsókolni engedte magát, de az ágyam közelébe se kerültünk. Egyszer a feje fájt, egyszer sietnie kellett, egyszer inkább főzni akart valami finomat, sőt volt amikor a meccs miatt inkább lefutott sörért, hogy nekem legyen mit inni.

Hitték, hogy ezek mind csupán véletlenek, mert annyira szerettem volna ebbe a gondolatba kapaszkodni. Az életemben eddig nem sok barátnőm volt, és egyik kapcsolat sem volt igazán komoly. Karolina azonban teljesen más. Ő annyira kedves, mosolygós és megértő, hogy szívem mélyén tudom: ez valódi szerelem. Így hát, négy hónap után, a nagymamától örökölt gyűrűvel a kezemben, elhatároztam, hogy megkérem a kezét a névnapján. Éppen a konyhából lépett be, amikor leültettem, és a hagyományokhoz híven féltérdre ereszkedve tettem fel a kérdést. Majdnem leesett a székről a meglepetéstől, és könnyek csillogtak a szemében, ami egy kicsit megzavart, de végül igent mondott.

Két hónap telt el azóta, és kezd fogyni a türelmem. Mégsem merem faggatni a kedves menyasszonyomat. Tudom, hogy talán kicsit naiv vagyok, de a tekintete, a magabiztossága és az ügyes beszédmódja olyan hatással van rám, hogy megfagy a kérdés a nyelvemen: mikor osztozhatunk végre az ágyban? Az igazság az, hogy még egyszer sem töltött nálam éjszakát, mindig az anyukájára hivatkozik, mondván, hogy őt várja. Az is tény, hogy még nem mutatott be az édesanyjának, de igazából ez nem is olyan sürgős számomra.

Az esküvő előtt három hónappal egy vacsora során nem tudtam tovább titkolni az érzéseimet. Kérlek, menjünk a hálóba, mondtam, és vágyakozva kértem, hogy öleljük meg egymást, teljes szívből, mindenáron.

Akkor a szemembe nézett, és határozottan kimondta, hogy a nászéjszaka előtt ezt nem teheti meg. Ekkor valami furcsa érzés kerített hatalmába, és úgy éreztem, hogy ez a dolog nem stimmel. Életemben először, a szokásos reggeli rutinom ellenére, betértem az egyik kollégámhoz, Péterhez, még a nap első órája előtt, hogy tanácsot kérjek. Mivel már több közös projektünk is volt, jól ismertük egymást, és a magánéletünkről is sokat beszélgettünk. Elmeséltem neki a Karolinával kapcsolatos helyzetemet, mire ő döbbenten nézett rám. Aztán úgy döntött, elkísér az irodámba. Ott leült, és a szemembe nézve mondta el, hogy Karolina hetek óta arról beszél nekik, hogy gazdag férje lesz. Hamarosan itt a lagzi, és onnantól kezdve nem fog bejárni dolgozni, mert a férje el akarja tartani, sőt, azt sem engedné meg neki, hogy dolgozzon. Péter elmondta, hogy Karolina arról is mesélt, hogy főzni sem fog, csak rendelni fog, míg ő napozik az erkélyen, olvas, és vásárolgat. A kolléganők irigykednek rá, de Karolina nem árulta el, hogy kihez készül hozzámenni.

Ezen a délutánon otthon ültem, várva a menyasszonyomat, aki sajnos az életem legnagyobb csalódását jelenti. Gyönyörű és kedves, mindig mosolyog, de a szavai és a mozdulatai mögött ott lapul a hazugság.

Valahogy megérezhette, hogy tudom, amit tudok. Talán Péter volt az, aki árulkodott, de nem jött el, és napokig képtelen voltam elérni. Végül úgy döntöttem, hogy felkeresem a lakását, és az anyjának mondtam, hogy szeretném megvárni a lányát, mert fontos mondanivalóm van neki. Karolina szinte megdöbbent, hogy képes voltam várakozni. Egyáltalán nem érezte magát csalónak; inkább mindent elkövetett, hogy a következő hetekben elnyomja bennem a keserűséget és a csalódottságot, mintha varázslattal akarta volna eltüntetni a fájdalmamat.

Ahogy közeledik az esküvőnk napja, egyre inkább eluralkodik rajtam a kétely. Amikor simogatom Karolina arcát, belém vág a felismerés: lehet, hogy Péternek mégis igaza volt, amikor azt állította, hogy Karolina csak számításból vágyik arra, hogy a feleségem legyen? Merjek bízni egy olyan nőben, aki ennyire ügyesen tud manipulálni? Hiszen már több mint fél éve együtt vagyunk, és még mindig nem tudom, hogy az ágyban is összeillünk-e. Teljesen összezavarodtam, és számomra szokatlan módon úgy érzem, mintha az orromnál fogva vezetne. De a szívem mélyén őrülten beleszerettem. Mit tegyek most? Mondjak le mindenről, és próbáljam elfelejteni Péter szavait? Egy hazugságokkal terhelt házasságban éljek, vagy bízzak a gyönyörű menyasszonyom szavainak igazságában? Van egyáltalán helyes döntés ebben a zűrzavaros helyzetben?