Már el is indította az első munkáshitel folyósítását egy hazai pénzintézet.
Az év első munkanapján több tucatnyian tájékozódtak és adták be igényüket a munkáshitelre az OTP Bank fiókjaiban. A hitelintézet az első hitelbírálatokat lefolytatta, és már folyósította is az első támogatott konstrukciót.
Az OTP tájékoztatása szerint fiókjaikban már az első napon rendkívüli érdeklődés övezte a január másodikától elérhető munkáshitelt.
A munkáshitel igényléséhez az ügyfeleknek három alapvető dokumentumot kell benyújtaniuk. Először is, szükség van a társadalombiztosítási jogviszony igazolására, másodszor, egy erkölcsi bizonyítványra, és végül, ha az ügyfél alkalmazott, akkor a munkáltatói igazolásra is. Vállalkozók esetében pedig egy NAV-igazolás bemutatása elengedhetetlen. Amennyiben ügyfelünk a szükséges személyes okmányok mellett ezeket a dokumentumokat is rendelkezésre bocsátja, a bank a kérelem elbírálását néhány órán belül elvégzi, és a sikeres aláírást követően azonnal folyósíthatja a kért hitelt - tájékoztatott Florova Anna, az OTP lakossági hitelezésért felelős ügyvezető igazgatója.
A hitelintézet kizárólag azoknak az ügyfeleknek fogadja el a hitelkérelmét, akik a banknál legalább hat hónapos számlamúlttal rendelkeznek. Emellett alkalmazottak esetében elvárás, hogy a havi nettó jövedelem minimum 177 ezer forint legyen, amely rendszeresen érkezik az ügyfél számlájára. Vállalkozók esetén pedig a feltétel az, hogy a NAV által igazolt havi jövedelem legalább 210 638 forint legyen.
Az OTP lehetőséget kínál azok számára, akik 18 és 26 év közöttiek, nem jogosultak diákhitelre, és nem rendelkeznek felsőfokú végzettséggel. Ezek az ügyfelek, akik legalább heti 20 órában dolgoznak alkalmazottként vagy vállalkozóként, igénybe vehetik a munkáshitelt. A hitel maximális összege 4 millió forint, és a visszafizetési időszak legfeljebb 10 évre terjedhet.
A konstrukció kamatmentes, ha az igénylő legalább öt évig Magyarországon dolgozik, vagyis nem szűnik meg sem magyarországi lakcíme, sem a biztosítotti jogviszonya.
Az OTP-nél a munkáshitel teljes hiteldíjmutatója (THM) jelenleg kamattámogatással 0,6, kamattámogatás nélkül pedig 13,3 százalék,olvasható a közleményben.