A magyar karácsony varázslatos időszak, tele hagyományokkal és különleges szokásokkal. December végén, ahogy a fák csupasz ágain a hó pihen, a családok összegyűlnek, hogy együtt ünnepeljék a szeretet és az összetartozás ünnepét. A készülődés már hónapok

Székelyudvarhely varázslatos csendjében nem találkozhatunk hivalkodással, csupán a karácsonyi fények lágy ragyogása kísér minket. A levegőben ott lebeg a meghittség. Balázs Árpi barátomnál is fenyőfa díszeleg, és az énekek szívhez szóló dallamai tölti be a teret.

Farkaslakán is hasonló a helyzet, ahol a karácsony varázsa szintén megérinti az embereket. A Kotyogóban, ahová betérsz, azonnal érezni lehet az ünnepi hangulatot. Nincs olyan ház, ahol ne díszítenék fel fenyőgallyakkal, ne ragyogna ünnepi fény, és ne terítenék meg az asztalt ínycsiklandó finomságokkal. Ha most átlépnél a küszöbön, a „Mennyből az angyal” dallamai fogadnának. Az ünnep legszebb melódiái talán Hadnagyéknál csendülnek fel, ahol Erdély egyik legelbűvölőbb óvónénije adja elő az énekeket, szívből jövő, varázslatos hangján.

Tamási Áron és Kányádi Sándor a templom tetőn ülve néznek körül, ahol a világ szépségei kinyílnak előttük. Már nem érzik a hideg szelét, csak a megnyugtató tudatot, hogy itt vannak, és valóban léteznek. Valóban azért vagyunk ezen a földön, hogy megtaláljuk a saját otthonunkat, egy olyan helyet, ahol a lelkünk szabadon szárnyalhat. A gondolataikban ott motoszkál a felismerés, hogy "az indián és a néger / tüzet rakni éppúgy térdel / mint a hargitán a pásztor / számolni ujjain számol / különbség ha van az égen / itt a göncöl jön föl este / fölöttük a dél keresztje"... Ezek a szavak összekötik őket a világ minden tájával, emlékeztetve őket arra, hogy mindannyian egy közös, érzelmekkel teli utazáson veszünk részt.

Ez az egyedülálló és lenyűgöző "internacionalizmus".

Ők még tudják.

S kicsit beljebb, Homoródalmáson is nagy most a csöndesség, hiszen karácsony van. Kicsi, kedves fények az unitárius templomnál, s az unitárius pap barátomék portáján. S odabent a fa, a meghittség, a gyerekek, Árpi valamit főzött, valami finomat, Timi is kitett magáért, s ha betoppannék, örvendenének, hellyel kínálnának, bár kicsit csodálkoznának, hogy miért...

Azt hiszem, Laci és Piri is megérkeztek "Németországból", hiszen itt a karácsony varázsa. Venciék már összegyűltek a karácsonyfa körül, ahogy Rigó Misiék is, és ha véletlenül betoppanék, biztosan egy tál tejbegrízt is kapnék, mert tudják, mennyire szeretem. És közben csak nevetnénk, élvezve az együttlétet.

Csíkszeredában György Attila barátom talán csendesebben mereng, miközben nagyszerű felesége, Sándor Kriszti éppen eléje varázsolja kedvencét. Attila talán írni kezd, valami szívhez szólót a karácsonyi ünnepekről, a régi szép időkről, vagy a harcosok dicsőségéről. Elképzelhető, hogy a boszorkányokról is ír, akik itt lebzselnek körülöttünk, s közülük soknak édes virágillatuk van, mint a titkok, melyek sosem hagynak el minket.

Karácsonykor a legszebb, hogy az idő úgy repül, mint a hópelyhek a levegőben. Csíkból csupán három másodperc, és már a Felvidék varázslatos világában találom magam, Királyhelmecen. Minden olyan ismerős, mintha Erdély szívében járnék. Aztán felfedezem Komárom másik oldalát, ahol a felvidéki csend és meghittség ölel körül. Néhány pillanat múlva már "itthoni" Komáromban állok, Attila barátom fájánál, és figyelem Levit, az élet csodáját, aki a Jóisten mosolygását idézi meg.

Természetesen, ha már ilyen sebesen halad a szekér ezen az estén, és itt állok a nyugati határ szélén, szinte elkerülhetetlen a kísértés, hogy átlépjek az "Óperenciás-tengeren is túlra" – de ezt most mégis megállom.

Mert ott ragyognak a fények, de a csillogás mögött rejtőzik valami, ami félelmet kelt. Kételyek gyötrik őket, és az igazságot keresve magyarázkodnak, próbálnak megfelelni a semmi súlyának, az üresség hívásának, a hazugság csapdájának.

Az Óperenciás-tengeren túli világban már nem ünneplik a karácsonyt. Csak egy téli ünnep köszönt ránk. Sőt, a legkülönösebb helyeken már figyelmeztetnek is: ne merj boldog karácsonyt kívánni, mert ezzel másokat megbántasz.

Az Óperenciás-tengeren túl nem található meghitt pillanat, és a csönd is csak egy elfeledett álom. Ott, azon a misztikus helyen, a semmi terpeszkedik, mint egy nagyzoló béka, aki ökörnek öltözik, hogy elhitesse magáról: ő is valami különleges.

Inkább benézek a Délvidéken Sagmeister uramékhoz Magyarkanizsán, ott kapok egy pohár bort s egy kézszorítást. S ha már ott vagyok, Magyarkanizsán, benézek Bicskei Zoliékhoz is, leültetnek egy pillanatra, csak hogy összenézzünk, s biztos legyen: mi egy vérből valók vagyunk.

Karácsony van. Szenteste. Itthon vagyok. Csodálatos asszonyom kezét fogom, s jönnek a gyerekek. Együtt leszünk. Szülők, nagyszülők, gyerekek.

Semmi fenyőünnep, semmi télapó, semmi téli ünnepek, semmi önfeladás.

Karácsony varázslatos időszaka mindannyiunk szívében különleges helyet foglal el. Az otthonokban gyertyák égnek, a fák csillogó díszekkel ékeskednek, és a levegőben a friss sütemények illata terjeng. Az ünnepi fények ragyogása nemcsak a sötétséget oszlatja el, hanem a szeretet és az összetartozás érzését is megteremti. Ilyenkor mindenki kicsit jobban figyel a másikra, és az apró gesztusokban rejlik az igazi boldogság. A karácsony nem csupán egy nap, hanem egy érzés, mely összekapcsol minket és emlékeket teremt, melyek örökre velünk maradnak.

Istennek fia, aki született jászolban, jászolban, Ő lesz tenéktek üdvözítőtök valóban, valóban.

Valóban.

Kívánok mindenkinek, aki a magyar kultúra része, áldott és békés karácsonyi ünnepeket! Ugyanakkor szeretném megemlíteni minden jó szándékú embert is a világban. Különösen azoknak, akiknek a saját hagyományaik és kultúrájuk megélését már megnehezítik. Ők a legkiszolgáltatottabbak, még akkor is, ha külsőleg gazdagok.