Járványhelyzet: 60 fertőzött, 8 kórházban ellátásra szorul - Egy Bács-Kiskun megyei étterem került a figyelem középpontjába.


A TWN.hu értesülései alapján egy háziorvos figyelmeztette a járási hivatalt, hogy egyre több páciens fordul hozzá hasonló tünetekkel.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) friss közleménye szerint járvány miatt vizsgálnak egy Bács-Kiskun megyei éttermet. A hatóság közleménye szerint "Bács-Kiskun vármegyében 2025. július 15-én egy háziorvos jelezte a területileg illetékes járási hivatalnak, hogy több olyan beteg jelentkezett a rendelésen, aki egy helyi étteremben étkezett". Úgy tujduk, a betegek leggyakoribb tünetei az erős görcsös hasi fájdalom, magas láz, hányás és hasmenés voltak.

Az NNGYK legfrissebb közleménye szerint az exponáltak száma 85 fő, míg a betegek száma 60 fő volt. Kórházi kezelésre 8 páciens esetében volt szükség. 21 betegnél diagnosztikus laboratóriumi vizsgálatot végeztek, amelynek során 12 esetben Salmonella Enteritidis kórokozót azonosítottak. A hatóságok által érkezett bejelentések alapján már a járványügyi vizsgálat kezdeti szakaszában sikerült azonosítani az étel eredetét, amely a járvány forrásaként szolgált.

Related posts