Id. Lomnici Zoltán: Amikor megkísérlek belépni Romániába, kiderül, hogy van-e rám vonatkozó tiltás.

Negyvenkét éve bíró. Végigjárta a ranglétrát az Esztergomi Járásbíróságtól a Legfelsőbb Bíróság elnöki székéig. Húsz éve még nem, de tavaly nyáron elfogadta az alkotmánybírói jelölést, mert ha korábban nem is, de ma már az Alkotmánybíróság tagjai jogszabályok helyett túlnyomórészt bírói döntéseket vizsgálnak felül. Közéleti pályafutását a gyűlölet elleni küzdelem, a kisebbségek jogainak védelme határozza meg. Az Index a téli ítélkezési szünet előtt interjúvolta meg id. Lomnici Zoltánt, aki december 22-én lépte át a hetedik ikszet.

Id. Lomnici Zoltán a születésnapi ünnepség keretében számos érdekes témát érintett, így például...

Az életrajzában sajnos nem találhatók információk a szüleiről, ami hiányosságot jelent a teljes kép megértésében. Talán érdemes lenne utánajárni, hogy milyen hatással voltak a szülei az életére, vagy hogy milyen környezetben nőtt fel. Esetleg beszélhetnénk arról is, hogy a családi háttér hogyan formálta a személyiségét és a pályafutását. Kiegészíthetnénk a biográfiát például a szülők foglalkozásával, érdeklődési köreivel vagy azokkal az értékekkel, amelyeket átadtak neki. Mindezek segíthetnek jobban megérteni az egyéni fejlődését és a motivációit.

Édesapám, aki a Pestszentimrei község jegyzőjeként dolgozott, a háború előtti időkben tartalékos tisztként szolgált Kárpátalján. Édesanyám pedig Újvidéken tevékenykedett MÁV-tisztviselőként. Ekkoriban a történelmi körülmények következtében a magyarok már kisebbségben éltek ezeken a területeken. Miután mindketten megtapasztalták a magyar kisebbségi lét kihívásait, hazaszeretetüket a tolerancia mellett is elkötelezték. Ez a szülői háttér mélyen befolyásolta a saját világnézetem és hozzáállásom alakulását is.

Ezért hozta létre az Emberi Méltóság Tanácsát, valamint az Aranycsapat Testületét is?

a sport nem csupán versengésről szól, hanem közösségépítésről és összetartozásról is. Az Aranycsapat sikerei nemcsak a pályán, hanem a szívekben is nyomot hagytak; a győzelmeik által megélt öröm és büszkeség összekötötte a magyar embereket, függetlenül attól, hogy hol éltek vagy milyen körülmények között. Az Emberi Méltóság Tanácsának létrehozása, amelyben olyan nagyszerű személyiségek vettek részt, mint Kányádi Sándor vagy Törőcsik Mari, nem csupán a sportág iránti tiszteletünket fejezi ki, hanem a kultúra és a közösségi értékek iránti elköteleződésünket is. Buzánszky Jenő ötlete, hogy egy szervezetet alapítsunk az Aranycsapat örökségének ápolására, nemcsak a futball iránti szeretetünkből fakadt, hanem abból a mély meggyőződésből is, hogy a sport képes hidakat építeni köztünk, emberek között. A sport tehát nem csupán a győzelemről és a vereségről szól, hanem arról is, hogyan tudjuk közösen megélni a pillanatokat, együtt örülni a sikereknek és együtt átélni a csalódásokat. A stadionokban tapasztalható eufória, amikor a közönség együtt énekli a Himnuszt, vagy a szurkolók egységes kiállása a csapat mellett, mind azt mutatja, hogy a sport képes összekapcsolni minket, és értelmet adni a közös élményeinknek. Az Aranycsapat öröksége tehát nem csupán a múlt, hanem a jövő lehetősége is, hogy a sport által újra és újra megtaláljuk az összetartozás élményét.

Ugyanez a gondolat inspirált több mint négy évtizedes bírói pályafutásom során is. Mert a bírói szerep nem csupán jogi kérdések eldöntéséről szól; itt emberek sorsáról van szó, akik hús-vér lényekként élnek közöttünk. A sorsok mögött sokszor olyan elképesztő mértékű gyűlölet húzódik meg, ami képes megfojtani a kapcsolatokat és megmérgezni a társadalmi szövetet. Sajnos találkoztam olyan ügyféllel is, aki egy családjogi perben pszichológusi szakvélemény alapján nem kapta meg a gyermekét, és ennek következtében öngyilkosságot követett el. A birtokpereknél is szinte mindig tapintható volt a feszültség; a tárgyalóteremben érezni lehetett a benne rejlő, szinte megfoghatatlan gyűlöletet, amely az embereket megbénította.

Az a rengeteg tapasztalat, amit 2009-ig felhalmoztam, elvezetett ahhoz a fontos felhíváshoz, amelyben kiálltam az emberi méltóság védelme mellett. Célom az volt, hogy megakadályozzam a rasszista, antiszemita, keresztény- és magyarellenes diskurzus terjedését a közbeszédben. Meglepően rövid időn belül a kezdeményezéshez csatlakoztak a korabeli parlamenti pártok, a történelmi egyházak, valamint a nagyobb rádió- és tévécsatornák, újságok, sőt, tizenhétezer magánszemély is támogatta ezt az ügyet.

Miért tartotta fontosnak a felhívásra való reagálást?

Ma is aktuálisnak tartom, mert sokfelől érte és éri támadás az emberi méltóságot. Az elmúlt években is találkozhattunk magyarellenességgel például a Felvidéken és Romániában, ahogy a Vatikán is gyakran figyelmeztet keresztényellenességre, és sajnos olykor az Országgyűlésben is elhangzanak antiszemita, rasszista megjegyzések.

Kanyarodjunk vissza a kronológiához. A kilencvenes évek elején a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesülete ügyvezető elnökeként ismerhette meg a szélesebb közvélemény. Mitől értékelődött fel a közigazgatási bíráskodás?

A fordulatot az Alkotmánybíróság egyik döntése jelentette, amely 1991-től szinte valamennyi államigazgatási jogvita előtt megnyitotta a bírói utat. Sokan akkor azt gondolták, hogy a polgárok - élve a lehetőséggel - megrohamozzák a bíróságokat. Nem így történt. Valószínűleg azért nem, mert a törvénynek alig volt visszhangja. Bizalmatlanok is voltak az emberek. Nem hitték el, hogy a közigazgatási perekben ugyanannyi az esélyük lehet, mint a hatóságoknak. Azt mondták, nincsenek egy súlycsoportban. Aztán fordult a kocka. Sok keresetlevél érkezett a bíróságokhoz. Ez a tendencia pedig már azt mutatta, hogy "olvadt az alattvalói tudat".

Nemcsak az embereknek volt új ez a helyzet, hanem a bíráknak is.

Ha alaposabban megvizsgáljuk a kilencvenes évek közigazgatási bíróságainak ügyeit, egyértelművé válik, hogy a politikai támadásoktól való aggodalom nem volt megalapozatlan. Az időszak jellemző jogi kérdései közé tartozott a pártügyek (például ki jogosult a párt képviseletére), a választásokkal kapcsolatos viták (mely csoportok jogosultak listát állítani), a mandátumokkal foglalkozó ügyek, a gyülekezési jog körüli döntések, versenyjogi konfliktusok, valamint kisajátítási perek, amelyek például az autópálya-építkezésekhez kapcsolódtak. Ezen kívül felmerültek olyan kérdések is, mint hogy köteles-e az önkormányzat eladni az elidegenítésre kijelölt lakásokat a bennük élő bérlőknek. Ezek a témák akkoriban valóban rendkívül aktuálisak és vitatottak voltak.

Ma sincs ez másként. Így természetesen érthető, miért is alakult meg a közigazgatási bírák érdekvédelmére az egyesület.

A közigazgatási bíráskodás alapvetően hozzájárul a központi és helyi hatalmak kontrollálásához, hiszen lehetőséget teremt arra, hogy a hatóságok döntései bírósági felülvizsgálat alá kerüljenek. Eddig példátlan volt, hogy bármely polgár vagy gazdasági entitás jogi úton támadhassa meg a miniszterek, önkormányzatok és különféle főhatóságok határozatait. Ezen kívül a bíróságok nemcsak a hatóságok, hanem gyakran politikai pártok belső konfliktusainak eldöntésében is szerepet vállaltak. Alapelveink között szerepel, hogy a bíróknak minden körülmények között meg kell őrizniük pártatlanságuk látszatát is. Amikor megalakítottuk egyesületünket, tudatosan készültünk arra az eshetőségre, hogy a közigazgatási bíráskodás indokolatlan támadások kereszttüzébe kerülhet. Ezért a nyilvánosság erejére támaszkodtunk, és ez be is vált. Hálásak vagyunk az újságíróknak, akiknek munkája gyakran megvédett minket a rágalmaktól és az alaptalan vádaktól.

Örömmel értesülök erről. Évtizedek óta szoros és gyümölcsöző kapcsolatot ápol a sajtóval. De vajon hogyan illeszkedik ez a nyitott hozzáállás a bírói tekintélyhez?

Öt éven át a Legfelsőbb Bíróság főtitkáraként nem csupán adminisztratív feladatokat láttam el, hanem a szóvivői szerepkörben is tevékenykedtem. Már akkor is úgy véltem, hogy a bíróságoknak aktívabban kell részt venniük a saját képük alakításában, hiszen ez kulcsfontosságú a közvélemény bíróságról alkotott véleményének formálásában.

Például az interneten közzétett ítéletek, állásfoglalások, sajtóközlemények, de a bírói nyilatkozatok is a jogkereső közönségnek szólnak. Fogalmazhatok úgy is, hogy ennek az interjúnak is ők a címzettjei.

Gyakorlatilag tíz év alatt lett legfelsőbb bírósági bíróból a magyar igazságszolgáltatás első számú vezetőjévé. Bejárta a komplett bírói karriert: előbb főtitkár, tanácselnök, majd elnökhelyettes lett. Nagy viták előzték meg az elnökké választását?

Mai nézőpontból szinte hihetetlennek tűnik, de az Országgyűlés tagjainak 99 százaléka támogatta a megválasztásomat, míg az Országos Igazságszolgáltatási Tanács előzetesen egyhangúlag állt mögöttem. Érdemes megemlíteni a fiatalabb generáció számára, hogy ez a testület 1997-től 2012-ig felelt a bíróságok központi irányításáért, és felügyelte a bírósági vezetők munkáját.

Milyen ambíciókkal indult 2002 nyarán, amikor átadta a stafétabotot elődjének, Solt Pálnak? Milyen elképzelések és célok vezérelték a vezetői szerepvállalás során?

A bíróságok döntései alapvetően alakítják a közvélemény hangulatát, így kiemelten fontos, hogy az országban egységes és kiszámítható ítélkezési gyakorlat valósuljon meg. Ennek érdekében elengedhetetlen, hogy a magyar igazságszolgáltatás legmagasabb szintje, a Legfelsőbb Bíróság, energiáit elsősorban az elvi irányításra összpontosítsa. Az ellentmondásos ítéletekből fakadó kritikák jelentős része ugyanis arra mutat rá, hogy a bírósági döntések közötti következetlenség zavarokat okoz a közvéleményben.

Mit vállalt ennek megvalósítása érdekében?

A bírák ügyelosztása automatikus szignálás révén történik, ami a lehető legátláthatóbb megoldásnak számít. Nem lehet, hogy egy per kimenetele attól függjön, hogy az elnök milyen döntést hoz az akták elosztásáról. Sőt, számomra teljesen elfogadhatatlan volt, hogy egy bírósági vezető hatalma ne legyen szigorú keretek között szabályozva. Megengedhetetlennek tartottam, hogy bárki beleszóljon az ítélkezés folyamatába.

Az igazságszolgáltatás egyik legnagyobb problémája a lassú működés, ami sok esetben a jogi eljárások elhúzódásához vezet. Elnökként a Legfelsőbb Bíróság élén milyen módszerekkel próbáltad meg gyorsítani az ítélkezési folyamatokat?

Világszerte folyamatosan keresik ezt a titkos receptet. Ugyanakkor a panaszok egy része jogosnak tűnik, még akkor is, ha Magyarországon a perek jelentős része nem kerül fellebbezésre, így az első fokú ítéletek jogerőre emelkednek. Az ügyek jelentős hányada ráadásul egy éven belül lezárul. Ennek ellenére sokan úgy érzik, hogy saját ügyük különleges, és a kisebb hányadba tartozik, amelyet nehezebben kezelnek. Régen is, és most is azt gondolom, hogy a bíróságok leterheltsége jelentősen csökkenthető lenne, ha a kisebb jelentőségű vagy speciális szakértelmet igénylő ügyeket bíróságon kívüli egyeztető fórumok kezelnék. E téren az elmúlt két évtizedben számottevő előrelépés történt.

Mire vagyok a legbüszkébb elnöki időszakomból? Talán a legfontosabb eredményem az, hogy sikerült összekovácsolni egy olyan csapatot, amely képes volt hatékonyan reagálni a kihívásokra. Az együttműködés és a közös célok érdekében tett erőfeszítések révén számos olyan projektet indítottunk el, amelyek nemcsak a gazdaságot erősítették, hanem a társadalmi kohéziót is. Emellett büszke vagyok arra, hogy sikerült hangsúlyt fektetni a fenntarthatóságra és a jövő generációk jólétére, hiszen hiszek abban, hogy a felelős vezetés kulcsfontosságú egy jobb világ kialakításában.

Elnöki mandátumom során indult el az öt ítélőtábla működése, és ekkor alakult meg a Magyar Bíróképző Akadémia is. Létrejött az országos bírósági informatikai hálózat, amely lehetővé tette, hogy minden bíró és tisztviselő saját munkaállomást kapjon. Az épületállomány harmadát sikerült felújítanunk és korszerűsítenünk, nem beszélve arról, hogy hazánk uniós csatlakozása révén a magyar bírák a közösségi jog keretein belül tevékenykednek. Különösen büszke vagyok arra, hogy 2006-ban Jacques Chirac francia köztársasági elnök a Francia Becsületrend Lovagkeresztjével tüntetett ki, elismerve a bírói függetlenségért és a francia-magyar bírósági kapcsolatok megerősítéséért végzett munkámat. Ezen tevékenységem nemzetközi figyelmet kapott, különös tekintettel arra, hogy nyilvánosan kifogásoltam, miként fogalmaztak meg vezető politikai személyiségek elvárásokat a bíróság felé, aktívan kihasználva a sajtót a folyamatban lévő ügyek kapcsán.

Nehezen találták meg az utódját, mert Sólyom László államfő jelöltjeit sorra leszavazta az Országgyűlés. Amikor 2009 nyarán Baka András végre megkapta a kétharmadot, a köztársasági elnök rögtönzött sajtótájékoztatóján odaszúrt önnek, amikor pozitívumként említette, hogy "ma végérvényesen véget ért a Lomnici-korszak". Mire gondolt, amikor meghallotta Sólyom László szokatlanul bántó kommentárját?

Arra, hogy a jelölési folyamat alatt meggondolhatta magát a köztársasági elnök úr, mert a 2008 elején, a Sándor-palotában tett búcsúlátogatásom alkalmával még megköszönte a hatéves elnöki munkámat.

Valami igazán különleges zajlott le önök között, ami mindannyiunk figyelmét felkeltette. Megosztana velünk egy kis kulisszatitkot erről az eseményről?

Kétségkívül voltak vitáink szakmai kérdésekben. Ezzel együtt a találkozásaink légkörét nem éreztem feszültnek. Azt azért tudni kell, hogy a búcsúlátogatásomat követően további négy megbeszélés volt köztünk, amelyek általában úgy zajlottak, hogy kifejtettem az álláspontomat, amit az elnök úr türelmesen végighallgatott, és csak ritkán reagált rá.

Hogyan reagált, amikor közölte Önnel, hogy nem kívánja újra jelölni a legfelsőbb bíróság elnöki posztjára?

Nem okozott számomra meglepetést, elfogadtam a döntést.

Milyen érvekkel támasztotta alá az államfő, hogy más személyt preferálna az igazságszolgáltatás vezetésében?

Azzal, hogy a kétharmados többséggel megválasztott tisztségviselők közül csupán keveseket jelölnek újra.

Ez valóban így van, hiszen amikor 2010-ben lejárt Sólyom László ötéves mandátuma, a Fidesz-KDNP nem tartotta szükségesnek, hogy újra jelölje őt az államfői posztra. És ha már a kényes témáknál tartunk, mindenképpen szeretném megkérdezni, hogy mit gondolt arról az incidensről, amikor 2011 decemberében, a kimaszkolásos módszert alkalmazva eltüntették a köztévé Híradójából?

Tőkés Lászlóval az Emberi Méltóság Tanácsa képviselőiként tartottunk sajtótájékoztatót arról, milyen következményekkel járhat az, hogy Szlovákiában hét, magyar állampolgárságát felvett embertől is elvették a szlovák állampolgárságát. A kitakarással nemcsak a sajtóetikai vétséget követték el, hanem az adásba került, kitakart felvételt is meghamisították, amikor a híradókat feltették a videótárba. Rengeteg telefont és e-mailt kaptam emiatt. Kikértem médiajogászok véleményét is, de mivel közszereplőként soha nem indítottam sajtópert, akkor sem tettem ilyet. A történethez tartozik, hogy Deutsch Tamás határozott fellépése után elnézést kértek, és vizsgálat indult az ügyben.

Miért van ma is eltiltva Romániából?

Kizárólag valószínűleg. 2023-ban Kulcsár-Terza József, a román parlament képviselője, érdeklődött az akkori belügyminiszternél, Lucian Nicolae Bodénál a kitiltásom ügyében. A politikus azonban nem adott részletes választ, csupán annyit mondott, hogy ha megpróbálok belépni Romániába, akkor majd kiderül, hogy tiltanak-e az országból vagy sem. Ezen kívül Románia egy meglehetősen megalázó gyakorlatot alkalmaz: a határon közlik az érintett személyekkel a kitiltó határozatokat, így azokat, akiket kitiltottak, nem engedik be az ország területére.

Mi okozta a feszültséget a román hatóságokkal való kapcsolatában?

A helyzet különösen érzékeny lehetett, hiszen Tóth Kálmán, a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnöke és egykori kitüntetett, 2022 májusában közösen adtuk át a Vasvári Pál-díjat két fiatal székely férfinek, Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak. Őket politikai indíttatású vádakkal illették, amelyek szerint 2015-ben házi készítésű robbanószerkezetet akartak detonálni Kézdivásárhely főterén, a román nemzeti ünnep keretein belül zajló katonai felvonulás során. A díjátadó esemény nemcsak a fiatalok bátorságát hirdette, hanem a politikai üldöztetés elleni kiállást is megtestesítette.

A kitiltásunkat követően, a kitüntetés átadását követően Mirela Adomnicăi, a román Szociáldemokrata Párt parlamenti képviselője lépett akcióba. Beadványában, amelyet a külügyminiszternek címezett, azt állította, hogy Beke és Szőcs gázvezetéket próbáltak meg felrobbantani Gyulafehérváron. Azonban ilyen vádak nem szerepeltek sem a vádiratban, sem a bírósági eljárás során. Még aggasztóbb, hogy a vádlottak csak később szereztek tudomást arról, hogy ez volt a valódi vád, amellyel szemben védelmet sem tudtak nyújtani.

Egy ilyen törvénysértő bírósági határozat valószínűleg elakadna az Alkotmánybíróság szigorú ellenőrzésén. Tavaly nyáron meglepte, hogy a kormánypártok egy új alkotmánybírót jelöltek?

Az igazságot tekintve, már a 2000-es évek közepén megkerestek azzal a lehetőséggel, hogy alkotmánybíró legyek. Akkor azonban nemet mondtam, mert úgy éreztem, hogy a jogszabályok ellenőrzése távol áll tőlem bírói és jogalkalmazói szerepemben. Azóta viszont jelentős változások történtek az Alkotmánybíróság működésében, és ma már az indítványok 95%-a olyan alkotmányjogi panasz, amely bírósági döntések felülvizsgálatát célozza. Négy évtizedes, megszakítás nélküli bíráskodási tapasztalatommal úgy érzem, hogy ez a feladat kifejezetten illik hozzám.