Nagy horderejű bejelentést osztott meg a közönséggel a korábbi Megasztár versenyző - Ripost.
Szilágyi József ugyan nem hódította meg a Megasztár versenyének csúcsát, de a szívében mégis győztesként élheti meg a tapasztalatait.
A Megasztár nyírbátori versenyzője, Szilágyi József az élő show-k közepéig jutott, ám így is győztesnek érezheti magát. A Szon-nak nyilatkozva elmondta, óriási fordulatot vett az élete, hála a tehetségkutatónak.
- Valamilyen szempontból úgy érzem, mintha győztesen távoztam volna a műsorból, hiszen a közönség annyira megkedvelt. Olyan rengeteg szeretetet kaptam, hogy mindenki biztos lehet benne: én mindig a zenei pályán fogok maradni - osztotta meg lelkesedését a nyírbátori énekes, hozzátéve, hogy saját dalokkal is készül, amelyek hamarosan eljutnak a rajongóihoz.
- Izgatottan várom, hogy mi lesz ennek a visszhangja, hogyan fogják fogadni. Így az év vége felé már nagyon elfáradtam. Hihetetlen élmények kavarognak bennem, és végtelenül hálás vagyok, hogy ilyen tehetséges emberekkel hozott össze az élet. Egy legendás színpadon állhattunk együtt, ahol mindannyian újjászülettünk. Ez egy olyan kaland volt, ami megváltoztatta az életemet! Szívből jövő pillanatok, rengeteg nevetés, szeretet és felejthetetlen emlékek, de a Megasztár nagyon megerőltető is volt, rengeteg stressz ért, bármennyire is élveztem az egész műsort, és ráadásul a családom, az otthon melege is nagyon hiányzott. Lelkileg ez nagyon megviselt. Azonban nem akartam cserben hagyni se a műsort, a rajongókat, de addig bírtam, amíg - mesélte a Szon-nak.
- Nagyon hálás vagyok a Megasztárnak, összes munkatársának, hogy belecsöppenhettem a magyar zenei életbe. Habár elég sűrű, nagyon sok zenész van most így a palettán, de a Megasztártól megkaptam azt, amit az előző években is a versenyzők: lehetőséget arra, hogy legyen majd belőlem valaki - mondta meghatódva Szilágyi József, és büszkén mesélte, hogy továbbra is egyengetik az útját, egy profi csapattal dolgozik együtt.