A vasi horgásztársadalom mély gyászban osztozik, hiszen egy szeretett tagot veszítettünk el. Az emlékek, amelyeket együtt teremtettünk a vízparton, örökre velünk maradnak.


Megdöbbenéssel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy Adorján Jenő, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének Intéző Bizottsági tagja, a Zalaszentmihályi Horgászok Horgász Egyesületének elnöke, küldötte, életének 67. évében elhunyt - kezdi bejegyzését közösségi oldalán a Vasi Vizeken.

Mint írják, Adorján Jenő Elnök úr elkötelezetten dolgozott a zalaszentmihályi horgászat ügyéért és a horgász-tó folyamatos fejlődéséért. Elnöksége alatt jelentős horgászturisztikai beruházások valósultak meg, melyek tovább erősítették a Zalaszentmihályi Horgász-tó népszerűségét és hírnevét. Intéző Bizottsági tagként a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége kezdeményezéseit is mindig aktívan támogatta. Főzőcsapatával évről évre szinte állandó résztvevője volt a Pinka-völgy Halas Napnak. Utoljára idén a március végi egyesületi közgyűlésen találkoztunk vele, ahol a közgyűlés után közösen jártuk be a horgásztavat. Most ezekkel a közösen készült képekkel búcsúzunk Jenőtől.

A búcsúztatásra 2025. május 7-én, szerdán 11 órakor kerül sor a Zalaszentmihály Horgász-tónál, amely a Dr. Fülöp Valter utcában található.

Related posts