Gigászkalmár: először sikerült megörökíteni ezt az extrém ritka és rejtélyes lényt a kamerák előtt.
A gigászkalmár, amely a felfedezése óta eltelt évszázad során rejtőzködött, végre felfedte titkait a tengerkutatók kíváncsi tekintete előtt. Egy különleges videó, amelyben hihetetlen szerencsével sikerült rögzíteni egy gigászkalmár ivadékát, a múlt hónap elején készült az antarktiszi óceán mélyén.
A Schmidt Oceanográfiai Intézet Falkor nevű kutatóhajóján tevékenykedő tudósok egy érdekes és ironikus felfedezést tettek: a gigászkalmár fiatal példányát, amely csupán 30 centiméter hosszú és nem igazán nevezhető kolosszálisnak, örökítették meg a Déli Sandwich-szigetek közelében, mintegy 600 méteres mélységben. Annak ellenére, hogy a kis kalmár nem éppen a méretéről híres, a felvétel tudománytörténeti szempontból rendkívül értékes, hiszen ez az első alkalom, hogy egy élő gigászkalmárt sikerült természetes élőhelyén megfigyelni és rögzíteni.
A március 9-én az Atlanti-óceán déli részén, az antarktiszi térségben készült videó különleges pillanatokat örökít meg. A SuBastian névre hallgató kutatóhajó távirányítású merülőeszköze (ROV) felvételein egy áttetsző tintahalbébi úszik át az óceán sötét mélységében, a ROV fényszórójának fénykörében. Kat Bolstad, az új-zélandi Aucklandi Műszaki Egyetem tengerbiológusa és tintahalkutatója, aki a felvétel elemzésében független szakértőként vett részt, izgalmát fejezte ki: "Hihetetlen látni ezt az első in situ felvételt a gigászkalmár ivadékáról. Furcsa belegondolni, hogy ezek az élőlények nincsenek tudatában annak, hogy emberek léteznek." Bolstad hozzátette, hogy "száz éven keresztül elsősorban csak a fogas cetek gyomrában talált maradványok formájában találkoztunk velük", amit a Live Science tudományos portál is kiemelt.
Az új videó ennek a fajnak az első élő megfigyelése a természetes élőhelyén. Halászok korábban már filmre vettek a halálukon lévő és emiatt a felszín közelébe emelkedett hatalmas és kifejlett gigászkalmárokat, az első ép példányt pedig 2007-ben fogta be egy halászhajó az Antarktisz közelében. A legtöbb, amit erről a fajról és életmódjáról tudunk, az ámbráscetek (Physeter macrocephalus) gyomrában talált maradványokból, köztük a hatalmas csőrökből származik.
A januári Falkor-expedíció során a tudósok rögzítették az antarktiszi üvegtinthal (Galiteuthis glacialis) eddigi első és megerősített felvételét, amelyet természetes élőhelyén sikerült megörökíteniük. Ez a lenyűgöző esemény különösen figyelemre méltó, hiszen korábban soha nem volt alkalmuk megfigyelni ezt a fajt a saját környezetében. "A két különböző tintahalfaj természetes élőhelyein történt első megfigyelése az egymást követő expedíciók során valóban lenyűgöző, és világosan mutatja, mennyire keveset ismerünk még a Déli-óceán csodálatos élővilágából" - nyilatkozta Jyotika Virmani, a Schmidt Oceanográfiai Intézet ügyvezető igazgatója.
- tette hozzá Jyotika Virman.
A gerinctelen élővilág legnagyobbra növő képviselői közé tartoznak a puhatestűek törzsébe (Mollusca) és a fejlábúak osztályába (Cephalopoda) sorolt tintahalak. A tízkarú kalmárok (Teuthida) olyan különleges fejlábúak, amelyek kizárólag a tenger mélyén találhatók. Ezek között felfedezhetünk apró, mindössze 2-40 cm hosszú fajtákat, de igazi óriásokat is, mint például az óriáskalmár (Architeuthis dux), vagy a még nála is impozánsabb gigászkalmár (Mesonychoteuthis hamiltoni).
Az óriás és a gigászkalmár életmódja legnagyobbrészt rejtély, mert mélytengeri életmódjuk miatt rendkívül nehéz a megfigyelésük. E hatalmas tintahalakat többnyire csak a tengerjárás által partra mosott tetemeikből, illetve az ámbráscetek gyomrából előkerült maradványaik alapján ismerjük. Amíg az óriáskalmár a világtenger középmély vizeiben, a szürkületi zónában él, vele szemben szerint a gigászkalmár kifejlett egyedeinek a fény nélküli sötét zóna az élőhelye.
A szürkület és a sötétség birodalma megközelíthetetlen a hagyományos búvárfelszerelések számára. Az itt élő mélytengeri lények megfigyeléséhez különleges, a hatalmas hidrosztatikus nyomásnak ellenálló mélytengeri merülőeszközökre van szükség. Az óriáskalmár és a még ritkább gigászkalmár azonban annyira különlegesek, hogy még ezekkel a fejlett eszközökkel sem könnyű őket rendszeresen megpillantani. Míg az óriáskalmár egy élő példányát már 2004-ben sikerült fényképezni, majd 2012-ben videón is rögzíteni, a gigászkalmár esetében most először sikerült élőben rögzíteni egy példányt. Valójában a gigászkalmár még az óriáskalmárnál is jóval ritkább, így minden egyes megfigyelés igazi tudományos szenzációt jelent.
Az 1925-ben végbement felfedezés és az első részletes leírás óta csupán 12 elpusztult példányt sikerült azonosítani; az első teljesen kifejlett egyed megpillantására pedig csak 1981-ben került sor.
Mivel az eddig tanulmányozott példányok több mint fele még nem érte el a teljes kifejlődést, nem világos, hogy mekkora lehet a gigászkalmár maximális mérete. A kutatók csupán néhány, az ámbráscetek gyomrából előkerült maradvány alapján képesek következtetni erre.
Egy különleges szemmaradványt találtak, amelynek átmérője 28 cm, és a szakértők úgy vélik, hogy a gazdája körülbelül 14 méter hosszú lehetett. Ezen kívül létezik egy még impozánsabb szem is, amelynek átmérője 40 cm, és a hozzá tartozó lény testhossza valószínűleg 20 méter körül alakulhatott. Míg az óriáskalmár a világ számos óceánjában megtalálható, a gigászkalmár csak az Antarktisz körüli jéghideg vizek mélységeiben él.
