Figyelem! Néhány napon belül elérkezik egy fontos határidő! Ezt minden kisgyermekes szülőnek érdemes észben tartania!

Az Oktatási Hivatal (OH) emlékeztetett, hogy minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, tankötelessé válik.
A tankötelezettség halasztása kizárólag azok esetében lehetséges, akik számára az OH engedélyezte, hogy további egy nevelési évig óvodában maradjanak, vagy akik rendelkeznek a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága által kiállított szakvéleménnyel - közölték.
Értesítettek arról is, hogy a gördülékenyebb és hatékonyabb ügyintézés érdekében a beiratkozás előtt lehetőség van az adatok online benyújtására a KRÉTA rendszerén keresztül. A beiratkozással kapcsolatos fontos információk szintén elérhetők a KRÉTA felületén.
Felhívták a figyelmet arra, hogy minden olyan gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a harmadik életévét, szeptembertől minimum napi négy órás óvodai nevelésben kell részesüljön. Ez elengedhetetlen a közösségbe való beilleszkedés és a közelgő iskolai életre való felkészülés érdekében. A gyermek óvodai felvételét a szülőknek vagy gondviselőknek kell kérelmezniük. Az Oktatási Hivatal levélben értesítette az érintett családokat a fontos határidőkről és tudnivalókról - tették hozzá.
A kötelező felvételt biztosító köznevelési intézmények listája és a körzethatárok már elérhetők az OH hivatalos weboldalán. A beiratkozás menetéről és időpontjáról a helyi óvoda vagy az önkormányzat nyújt részletes információt.
Ha családi körülményei, sajátos helyzete ezt indokolja, a gyermek egy évig (annak az évnek augusztus 31-éig, amelyben negyedik évét betölti) menthető fel az óvodai foglalkozások alól, különös méltánylást érdemlő esetben, újabb kérelem alapján annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti - magyarázták.
A bölcsődék legkésőbb április 15-éig jelzik az OH-nak, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek - a jogszabályban meghatározott esetben - további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt. Ekkor nincs szükség óvodai beiratkozásra, de javasolt, hogy a szülők egyeztessenek a bölcsődével - írták, hozzátéve: nem kell beiratkozni akkor sem, ha a gyermek a kötelező óvodai nevelést a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal jogviszonyban, korai fejlesztés és gondozás keretében teljesíti.
Ki kell emelni, hogy amennyiben a gyermek óvodai vagy iskolai kötelezettségét Magyarország határain kívül teljesíti, a szülőknek ezt hivatalosan be kell jelenteniük. A szükséges bejelentéshez használható űrlapot az Oktatási Hivatal weboldalán találják meg. Az űrlap elektronikus úton, ügyfélkapus hitelesítéssel, vagy postai úton is benyújtható a következő címre: Oktatási Hivatal, Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.