Emlékkiállítás Kállai Ferencről – A tanú mítikus gátőrének ünnepe Fedezd fel Kállai Ferenc életét és pályafutását egy különleges emlékkiállításon, amely a legendás gátőr örökségét idézi fel. A tárlat bemutatja a sportoló karrierjének meghatározó pillanat
A tárlat tablókon és néhány személyes tárgyon keresztül, mint egy ajtórésen enged bepillantást a jeles művész életébe. A legtöbbet Keleti Éva színházi felvételei mondanak el róla, amelyeken nemcsak színházi szerepeiben, hanem magánemberként, a nyaralója kertjében is láthatjuk őt felesége és kedvenc kutyája társaságában.
Színészi tanulmányait éppen hogy csak elkezdte 1944-ben, amikor munkaszolgálatra vitték. Életét kockáztatva szökött meg onnan. A háborút követő első évben már Rómeót játszott, és az is maradt élete végéig. Az örök szerelmes, aki rajongva szerette a nőket.
Akárcsak a filmvásznon, az életében is szenvedélyes férfi volt, aki mélyen átélte a leghevesebb érzelmeket és a titkos románcok izgalmát – mindezt a világ talán legmegértőbb és legkönnyebben megbocsátó felesége mellett.
"Hogy magánemberként milyen volt, az a főiskolai négy évünk alatt nem derült ki róla - meséli egykori növendéke, Györgyi Anna. - Azt viszont tudtuk róla, hogy nagy becsben tartja, sőt imádja a nőket. A diplomaosztó után egy hajón ünnepeltünk a Dunán. Ott volt a buli. Feri bácsi mellettem ült. Emlékszem, fekete miniruha és fekete harisnya volt rajtam, ő meg fogta a combomat. Bár mindig nagyon oldottnak, jókedvűnek mutatkozott, valójában nagyon zárkózott, titokzatos ember volt. Egy bizonyos ponton túl senkit nem engedett közel magához. Én legalábbis ezt tapasztaltam. Mesterségtanárunk volt, nagyon szerettük őt. Mások óráin mindig féltem, izgultam. Nála sosem. A második év közepén ki akartak rostálni. Feri bácsi megvédett, kiállt mellettem. Nagyon szeretett előjátszani. Az Úri muriból csináltunk jeleneteket. Rozikát is előjátszotta. Illegette-billegette magát a száz kilójával, aztán előhúzott egy kerek kis tükröt, rálehelt, a fenekén eldörzsölte, majd tizennyolc éves fruskaként erotikusan kibillegett a takarásba.
Az Úrhatnám polgár Jourdain figurája egy tízperces monológban ragadta meg a közönséget. Előadásmódja lenyűgöző volt, és számomra világszínvonalú színészként állt ki. Jean Gabinhoz hasonlítanám, hiszen annyira modern és izgalmas technikával játszott, tele életbölcsességgel, hogy mindenkit a hatása alá vont. Szavakkal nehezen kifejezhető az az érzés, hogy taníthattam egy ilyen tehetséget; ez számomra hatalmas büszkeség.
Gloster grófja, Volpone, Orgon, Sir John Falstaff, Mefisztó, Báthori és még több tucat nagy színpadi szerep mellett már az ötvenes években olyan filmekben játszott, mint a 2×2 néha 5, a Fapados szerelem, aztán jött a Katonazene, a Megszállottak, A tanú. Törőcsik Mari partnereként nyújtott emlékezetes alakítást Maár Gyula Déryné, hol van? című filmjében, gróf Andrássy Gyula volt A vörös grófnőben, forgatott Jancsó Miklóssal, Tarr Bélával, Koltai Róberttel, utoljára pedig 2006-ban a Noé bárkájában Sándor Pállal.
Mélyen megszerettem őt, valóban kivételes színésznek tartottam. Régi vágyam vált valóra, amikor együtt dolgozhattam vele. A "Noé bárkája" elsősorban két idős férfi történetét meséli el. A forgatás varázslatos élmény volt, hiszen Kállai és Garas, két ikonikus, idősebb színész együtt szerepelt benne. Senki sem gondolta volna, hogy ez lesz mindkettőjük utolsó filmszerepe. Számos alkalommal megható volt látni, ahogy együtt játszanak. Emlékszem egy jelenetre, amikor Feri madarat akart venni. Akkor már nehezen boldogult a szöveggel. "Mennyibe kerül ez a kapadu?" - kérdezte, és újra meg újra elbotlott a szavakban. Nyolcadik próbálkozásra sikerült végre helyesen kimondania, hogy kakadu. Ez a pillanat egyszerre volt szórakoztató és megindító. Ráadásul elgondolkodtatott, hogy mi vár rám, amikor én is olyan idős leszek, mint akkor ő. Örömmel mondhatom, hogy most még ki tudom mondani: kakadu.
Sándor Pál még ma is élénken idézi fel azt a különleges napot, amikor először találkozott Kállai Ferenccel. "Felkerestem a lakását, hogy felkérjem őt egy új szerepre. Emlékeztettem rá, hogy először 1961-ben, a Katonazene forgatásán találkoztunk. Ő egy erkölcstelen főhadnagyot alakított a filmben, míg én másodasszisztensként voltam jelen. Én hoztam neki a kávét, de ő sajnos nem emlékezett erre a pillanatra. Csak viccelődtem, hogy mennyire szégyenteljes ez. Azonban a tanú gátőreként ő valóban elvitte a filmet a hátán. Lenyűgöző volt, ahogyan életre keltette Pelikán Józsefet, a kis nagy embert."
Különleges ember volt Kállai Ferenc. Ezt Sándor Pál is hangsúlyozza. "Néha ki-kibukott belőle a csintalan gonoszság. Garas Dezsővel gyakran cukkolták egymást, de néha nekem is beszólt. Az összes rigolyája, furcsasága besorakozott a kivételes színész búrája alá. Amikor vidéki közönségtalálkozókra mentünk a Noé bárkájával, már rohamosan romlott az egészségi állapota. Odafelé még virgonckodott, de a visszaúton már érzékelhető volt, hogy kezd nehézzé válni számára a földi lét. Boldog vagyok, hogy dolgozhattam vele. Ki fogja még dugni a fejét a Noé bárkája. Én tudom..."
Kállai Ferenc sikereire való tekintete rendkívül árnyalt volt. A politikai pályafutása során elért eredményeit nem csupán önmagában értékelte, hanem mindig figyelembe vette azok társadalmi és történelmi kontextusát is. Számára a siker nem csupán a pozíciók megszerzéséről szólt, hanem arról is, hogy hogyan tudta befolyásolni a közéletet és javítani az emberek életkörülményeit. Emellett sosem feledkezett meg arról, hogy a sikerek mögött gyakran kemény munka és áldozatok álltak, így mindig alázattal viszonyult a saját teljesítményeihez. Kállai számára a siker egyfajta felelősséget is jelentett, hiszen tudta, hogy a megszerzett pozíciókkal és elismerésekkel együtt jár a köz szolgálatának kötelezettsége is.
A jelentős sikereimet is hajlamos vagyok megkérdőjelezni, amikor túlzottan dicsérnek – mondta, majd így folytatta: – Ellenben, ha kritikát kapok, azt is hajlamos vagyok átértékelni. Egy olyan rendező, aki a darab mélységeit és az én személyes fejlődésemet is figyelembe veszi, miközben finoman rávilágít a gyengeségeimre, annak igazán hálás vagyok, és szobrot emelnék a tiszteletére.
A Nemzeti Színház kiállításán a látogatók a színpad varázslatos világába merülhetnek, ahol Kállai Ferenc két ikonikus jelmeze mellett a művész díjai, mellszobra és sétapálcája is megcsodálható. Azonban talán a legszívhezszólóbb relikvia, amely Kállai Ferenc örökségéből megmaradt, egy különleges ajándék: hetvenedik születésnapjára Törőcsik Mari egy üveg skót whiskyt ajándékozott neki. Ez az elegáns fémdoboz a színésznő kreativitásának köszönhetően díszdobozzá avanzsált, hiszen Mari színházi fotóival díszítette fel, így a hagyaték egyedülálló darabjává vált, amely mind a szemnek, mind a szívnek kedves emlék.
