Csuti szívszorító vallomása mélyen megérinti a lelkünket: "Mindig attól rettegtem, hogy egyszer csak felébredek, és ő már nem áll mellettem."

Szabó András Csuti, a közismert üzletember és médiaszemélyiség, különös nyíltsággal osztotta meg gyermekkori félelmeit, valamint azt, hogyan hatottak ezek a tapasztalatok a személyiségének alakulására. Meséje nem csupán érzelmekkel teli, hanem sokak számára inspiráló üzeneteket is hordoz. Az ő története rávilágít arra, hogy a nehézségek és a félelmek hogyan formálhatják az embert, és hogy a múltunkból származó élmények mennyire meghatározóak lehetnek a jövőnk szempontjából.

Egy gyermekkorból eredő félelem, amely a mai napig velem tart.

Gyermekként mindannyian találkozunk a félelmekkel, de Csuti története különleges, hiszen az ő szorongásai nem a tipikus gyermeki rémálmokból táplálódtak. Nem a sötét, a szörnyek vagy a mumus keltette benne az álmatlanságot, hanem egy sokkal összetettebb, felnőttesebb aggodalom, amely a világ bonyolultságából és a felnőttek életének súlyából fakadt.

"A szüleim viszonylag hamar elváltak, így nagyon korán kettesben maradtam anyukámmal. Sokszor aludtam mellette, és mindig féltem, hogy felébredek, és ő nem lesz ott" - vallotta be az üzletember.

Ez a gyermekkori bizonytalanság és az elhagyatástól való félelem még mindig formálja az életét.

"Amikor olyasvalaki mellett pihenek, akivel mély érzelmi kötelék fűz össze, elengedhetetlen számomra, hogy legalább egy kicsit érintsük egymást" - osztotta meg, ezzel betekintést nyújtva abba, hogyan formálta ez a korai tapasztalat a felnőttkori kapcsolatai dinamikáját.

Egyedüllét a Balaton partján A Balaton partján, ahol a víz simogatóan csillog a napfényben, az ember könnyen elmerülhet a gondolataiban. A szél lágyan fújdogál, s a tó hullámai halk dallamot zengenek, mintha csak arra várnának, hogy megosszanak velünk valami titkot. Az üresen álló padok, a messzi horizont és a csendes táj mind hozzájárulnak ahhoz az érzéshez, hogy itt, ebben a pillanatban egyedül vagyunk, mégis részesei a természet végtelen szépségének. A naplemente festői színei, a narancs és a lila árnyalatok, mintha egy varázslatos festményt alkotnának, amely csak nekünk készült. Az egyedüllét nem csupán magányt jelent, hanem lehetőséget is arra, hogy felfedezzük önmagunkat. Ilyenkor a gondolataink szabadon szárnyalhatnak, és a lélek mélyebb rétegeihez juthatunk el. A Balaton partján eltöltött idő nem csupán a pihenésről szól, hanem a feltöltődésről is. A víz közelsége, a természet csendje és a levegő frissessége mind hozzájárulnak ahhoz, hogy új perspektívákra leljünk. Itt, a tó partján, a világ zajai távolinak tűnnek, és lehetőség nyílik arra, hogy végre önmagunkkal foglalkozzunk. A fák susogása és a víz morajlása a legjobb társak, akik meghallgatnak, és segítenek feldolgozni az élet kihívásait. Az egyedüllét a Balaton partján tehát nem csupán egy pillanat, hanem egy utazás is, amely során felfedezhetjük belső világunk rejtett kincseit.

A családja igyekezett segíteni neki, hogy leküzdje az éjszakai egyedülléttől való félelmét. A nagyszülei balatoni nyaralójában kezdődött a "terápia".

"A telken állt egy apró kőház, mellette pedig egy régi, szalmatetős épület. Itt kezdték el megszoktatni velem, hogy külön aludjak. Én a kőház védelmében pihentem, míg mamámék a szalmatetősben töltötték az éjszakát. Az udvari világítás folyamatosan égett, és én csak hallgattam a távolból felhangzó beszélgetéseket, amelyek segítettek elmerülni az álmaimban." - emlékezett vissza.

Ez az időszak nem csupán a félelmek legyőzésében játszott kulcsszerepet, hanem a családi kötelékek megerősödését is elősegítette. Nagyszülei és édesanyja szeretete, valamint támogatása olyan szilárd alapot nyújtott számára, amelyre a mai napig bátran támaszkodik.

A környék, ahol férfivá kellett válni

Csuti gyermekkora tele volt kihívásokkal. Olyan környéken nőtt fel, ahol az utcákon való egyedüli sétálás nem mindig volt mentes a veszélyektől.

"Viszonylag hamar megtaláltam a helyem, és egy baráti körre tettem szert, így elkerültem a komolyabb konfliktusokat, nem voltam zűrös figura. Az édesanyámtól és a nagyszüleimtől mindig is azt a tanítást kaptam, hogy hogyan kell megfelelően viselkedni, míg az édesapám arra nevelt, hogy ha valaki provokál, akkor férfiasan kell megoldani a dolgokat" - mesélte.

Ez a kettős nevelés - az anyai szeretet lágy ölelése és az apai szilárd irányítása - formálta őt azzá az egyénné, akivé ma vált.

"Ahogy teltek az évek, én lettem az a személy, aki mindig ott áll a bántalmazott mellett, amikor senki más nem segít neki" - osztotta meg.