A Parlament épületét körülzárták, és blokád alá helyezték.
Lehetséges, hogy Gáspár Evelin új szerelme bukkant fel? A Nagy Duett élő adásában egy rejtélyes férfi társaságában tűnt fel - nézd meg a fotót!
Hétfőn az Országgyűlés elé került az Alaptörvény tizenötödik módosítása, amely többek között a Pride-on és a nem engedélyezett demonstrációkon való részvételt büntethetővé tenné. A módosításhoz kétharmados parlamenti többség szükséges, ezért a Momentum aktivistái úgy döntöttek, blokád alá veszik a Parlament épületét, ám a kormánypárti képviselők bejutását egyelőre nem sikerült megakadályozniuk.
A módosítás számos vitás kérdést felvet, többek között a következőket:
A parlament ülése 13 órakor kezdődött, a Momentum 15 órától vonná blokád alá az épületet, 17 órától pedig a Kossuth Lajos téren demonstrálnak, ahol többek között Karácsony Gergely főpolgármester is felszólal.
A parlament hivatalos weboldalán közzétett napirend alapján hétfő délután 13:00 órakor vette kezdetét az ülés, amely a napirend előtti felszólalásokkal indult. Ezt követően a kérdések következtek, majd a soron következő órában az azonnali kérdések és válaszok zajlottak.
Fontos napirendi pont volt még a "közlekedési alkotmányként" emlegetett személyszállítási törvény módosítása, valamint a mezőgazdasági idénymunka szabályainak megváltoztatása, amely lehetővé tenné, hogy 2026-tól a jelenlegi 120 nap mellett további 90 napon át alkalmazható legyen az egyszerűsített foglalkoztatás keretében történő munkavégzés.
A Parlament környéke jelenleg csendes, a tüntetés iránti érdeklődés még elég alacsony, hiszen a demonstrálók létszáma messze elmarad a rendőri kontingensétől. Az egyenruhások szigorú kordont alakítottak ki a Parlament körül, és senkit nem engednek a közelébe. Orbán Viktor is nemrégiben megérkezett, kocsiját – pontosabban mikrobuszát – egy jól biztosított folyosón kísérték el a bejáratig. A rendőrség a Tisza István szobra előtti területre helyezte át a rendezvény színpadát biztonsági megfontolások miatt. Érdekesség, hogy vidéki rendőregységek is jelen vannak: Bács-Kiskun és Veszprém vármegyei felvarrókat is észlelhetünk a helyszínen. Emellett számos rendőrautó, köztük rabomobilok is sorakoznak a környéken.
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője és elnökségi tagja a Blikknek kifejtette, hogy nem vett részt a mai parlamenti ülésen, mivel nem látta értelmét. Hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti azt, hogy visszaadnák a mandátumaikat, de egyértelműen látszik, hogy a parlamenti demokrácia meggyengült. "Az utcán kell politizálnunk, az a mi területünk, ott már nincs kétharmad. A parlamenti képviselőknek pedig az a feladatuk, hogy ahol csak lehet, megnehezítsék a kormány dolgát, hiszen ez az utolsó évük" - nyilatkozta. Bedő szerint az alapjogok drámai korlátozása azt mutatja, hogy az Orbán-rezsim, amely eddig dominálta a politikai életet, a végét éli.
A tüntetés egyik résztvevője - Teréz - is nyilatkozott lapunknak. "Deviza-károsult vagyok, azért hoztam fekete zászlót is, mert több sorstársam öngyilkos lett, ráment a házuk Orbán végrehajtóinak aljasságára. Ezért vagyok itt, tiltakozom, mert ez a rendszer mindent elvesz tőlünk - a házam után most a szabadságom egy részét is" - mondta a Blikknek.
Közben a tüntetők egy része beállt a Parlament garázsának bejáratai elé, elállva azokat. A rendőrségnek le kell zárnia a rakpartot. A momentumosok leültek és összekötözték magukat gyorskötözőkkel.
Elkezdték a rendőrök szétszedni a gyorskötözőket és elcipelni a leült tüntetőket, közben többeket igazoltatnak is.
Bedő Dávid - miután őt is kiemelték a blokádból - a Blikknek elmondta: négy rendőr emelte ki őt, és vitték az ölükben a Jászai Mari térig. Elmondása szerint csak őt engedték vissza a tüntetés területére az országgyűlési képviselői mentelmi joga miatt.
Körülbelül 200 rendőr tartózkodik a helyszínen, ebből körülbelül 150-en aktívan részt vettek a blokád megszüntetésében, ráadásul a sajtó képviselőit is távol tartották.
A kedélyek végre lecsillapodtak: várhatóan 17 óráig, a szavazás kezdetéig nem várható jelentős esemény a Parlament környékén. Ezt követően beszédeket hallhatunk: Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere is mikrofont ragad. Hídfoglalásra nem kell számítani, mivel a Kossuth teret jelentős rendőri jelenlét övezi, ahol a balhé elkerülése érdekében nem lehet átkelni. Csak azokon az utakon lehet haladni, amelyeket a rendőrök megnyitnak. A tömeg hangulata békés és nyugodt.
A rendőrség képviselői nyilatkoztak lapunknak, és megerősítették, hogy a hídlezárás lehetősége kizárva van – parancsot kaptak a helyzet kezelésére, ám a demonstrálóknak nincs engedélyük a tervezett akcióra.