Bayer Zsolt: Majkamarat, a Lenin-fiú A történet középpontjában Majkamarat áll, aki nem csupán egy egyszerű karakter, hanem a rendszer és a társadalom kritikájának megtestesítője. Ő a modern világ ellentmondásainak tükre, egy olyan figura, aki a múlt árny

Itt vannak ezek mind. Állnak a színpadokon és eljátsszák, hogy fejbelövik a miniszterelnököt. Meg a forradalmat.

Kezdetben ott állt a walesi bárdok története, egy másik kor és másik szerző tollából. Arany János, a magyar költészet nagy alakja, hátterében egy levert forradalommal és a kivégzett aradi tizenhárom hőseivel. Ferenc József, akit nem csupán a hatalom védelmezett, hanem a történelem súlya is, nem éppen ártatlan figura. A vers, amely született, talán még ma is rezonál a fiatalok lelkében, vagy legalábbis ismerős dallamként csendül fel. Arany nem választja a könnyű utat, nem a fegyverrel és a vérrel válaszol, hanem rábízza a kérdést az isteni igazságszolgáltatásra. A végső képen Edward király lelkiismeret-furdalásának súlya alatt roskadozik, hiszen a bűnök nem csupán egy kiszolgáltatott hivatalnok ármányai. De hát, mondom, mások voltak akkor a viszonyok, mások az indulatok, és a bűnök is másféle formát öltöttek.

Ma nem ugyanaz a helyzet, mint régen; ma van. Nyilvánvaló, hogy ezt is lehet párhuzamba állítani más dolgokkal, hiszen az emberi természet egyik legérdekesebb vonása, hogy évszázadokon keresztül folyamatosan megismétli ugyanazokat a hibákat, mintha csak egy örvénybe lépne újra és újra.

Az évezredek során a plebs, a proli, a vérszomjas és erőszakra mindig kész szörnyeteg nem változott meg. Ugyanolyanok, mint Madách athéni színpadán, ahol a felettük állót, a kiválót akarták megfosztani életétől. Hasonló mentalitás jellemezte őket a Tanácsköztársaság időszakában is – mind a megelőző időkben, mind a közben, mind pedig a következményekkel teli utóéletben.

"Gábor Andor azonban hetekig gondolkozott, számolt, összeadott, szorzott, osztott, és amikor a számadások kedvező eredményt mutattak fel a jövedelmet illetőleg, akkor, de csak akkor kezdett ő tele torokból a kellő pillanatban jelentkező lázas lelkesedéssel kiabálni az otthoni rémségek ellen. Számvetési mérlege olyan kedvező eredménnyel zárult, hogy azonnal és sürgősen a legszélsőbb bolseviki lett. Egy ilyen ember tolla alól kerültek ki a legvérszomjasabb, leggyűlölködőbb cikkek. Egyetlen kis szemelvény elegendő ezek illusztrálására: "Ha otthon még egyszer bolsevizmus lenne, akár teljességgel fölöslegesekké válnának a börtönök s a plakátok az ellenforradalmárokról és a túszszedés amúgy is népszerűtlen intézménye. Csakugyan a legnagyobb kelete lenne a legegyszerűbb akasztófának, amit lámpavasak, falba vert szögek és egyéb hasonló, a célnak megfelelő eszközök pótolnának."

Az akasztófák emlegetése éppen úgy üzletet jelent neki, mint korábban a kabarétréfák gyártása. Az emigrációs újságírók egyik legszorgalmasabb mesterembere lett, aki fáradhatatlanul írja a leghihetetlenebb gyalázkodásokat Magyarország ellen. Nevével minden nap találkozunk az emigrációs sajtóban, sőt, néha többször is. Ugyanis mint jó üzletember minden oldal felé biztosítani akarja magyargyalázó vállalkozását, s míg saját neve alatt polgári jellegű emigrációs sajtóba ír, addig Robogó Máté álnéven a kommunista emigránsok hetilapjának lesz szorgalmas munkatársa. A kettő - szerinte, úgy látszik -, megfér egymással. De a látszólag mindig intranzigens kommunisták sem ütköznek meg ezen. A pénzszerzés minden módja elfogadott eszköz náluk is, de még lelkiismeretüket is megnyugtathatják, amikor Gábor Andor kimutatja "valamennyi régi lenge könyvéről és darabjáról", hogy azokkal szimbolikusan a világforradalomért és a proletariátus felszabadításáért harcolt."

Ugye, mennyire ugyanaz, mennyire ismerős.

Ez a mai Gábor Andor, ez a sz...r ózdi proli is "számolt, összeadott, szorzott, osztott, és amikor a számadások kedvező eredményt mutattak fel a jövedelmet illetőleg, akkor, de csak akkor kezdett ő tele torokból a kellő pillanatban jelentkező lázas lelkesedéssel kiabálni az otthoni rémségek ellen." Hja kérem, aki éppen most vett ki a cégéből horribilis osztalékot, annak kell is számolnia, hogyan lehet legközelebb még többet kivenni. És most úgy tűnik ezeknek, hogy így. Aztán jövőre, ha megint elveszítik a választást, majd visszanyalják magukat, legalábbis megpróbálják. És nekünk majd akkor kell eltakarítani ezeket. Ugyanis ezek nem mások, mint eltakarítandó sz...rdarabok. (Mondhatta volna szebben is a "kislovag", de nem volt hozzá kedve, sajnálom...)

Addig is merüljünk el Mályusz Elemér gondolataiban, és fedezzük fel Egon Friedelt is, akinek írásai mindig értékes és inspiráló újraolvasást nyújtanak.

Ekkor kezdődött hát az a lenyűgöző ponyvaregény, mely annyi csodát és borzalmat kavart Európa szívében. Három főszereplője van: elsőként Jean-Paul Marat, ez a megőrült pincepatkány, akinek a közcsatorna dugulása kínálja a lehetőséget, hogy előtörjön latrinájából, és őrjöngve felfalja a világot; mocskos, megszállott, korcs, vérbajos, és csillapíthatatlan gyűlölet lakozik benne mindenki iránt, aki csak tisztálkodik, épelméjű, vagy mentes a vérbajtól - ő a forradalmi söpredék, a föld alatti létezők tipikus képviselője, akik lumpenkocsmák mélyéről, omladozó műhelyek sötét zugából, erdei rejtekhelyekről és föld alatti lyukakból bukkannak fel váratlanul. A második főszereplő Georges Jacques Danton, egyfajta "nemes rabló", Moor Károly furcsa mása, akit himlőhelyes bulldogfeje, mennydörgő hangja, és az élvezeteket habzsoló életerje miatt a "csőcselék Mirabeau-jaként" emlegetnek. Ő váltakozva vérszomjas és jószívű, ostoba és okos, akár egy idomtalan szelindek. A harmadik pedig Maximilian Robespierre, a gimnáziumi tanár, akit egy démoni erő szállt meg, aki zsarnokságát a házasélet keretein belül élt volna ki, és akinek diktatúrájához nem volt más, mint átlagos intelligenciája, gimnáziumi tudásának híg főzete és a középszerű stréber jó híre; már az iskolában is osztályelső volt, és más időben vagy más országban talán az lett volna belőle, ami az osztályelsőkből általában szokott lenni: zugügyvéd - kezdetben valóban ez volt -, községi tisztviselő, könyvelő, vagy éppen rendőrségi besúgó. De abban az időben és abban az országban, ahol élt, a jakobinus Franciaország teljhatalmú önkényura lett.

Itt állnak, mindannyian. A reflektorfényben, mintha csak egy színházi előadás részei lennének. Eljátsszák, ahogyan a miniszterelnököt fejbe lövik, mintha csak egy tragédia lenne, ami a forradalom szélén bontakozik ki. Az események drámai feszültsége a levegőben vibrál, és a nézők szívében is ott lüktet a forradalmi szellem.

Természetesen, itt van egy egyedibb változat: "Nyilvánvaló, hogy forradalomra nem számíthatunk, hiszen ezek a gyávák még ehhez is túl gyöngék. A 'mocskos fideszező' közönségük pedig nem más, mint egy csapat kiszolgáltatott, zűrzavaros lelkű fiatal, akik a kényelemben eltelve már azt sem tudják, merre tovább."

Éppen így kell hozzájuk állnunk, és éppen így érdemes velük bánni...