A Wojtyla Házban megnyílt egy különleges kiállítás, amely Bálint Sándor szegedi néprajzkutató gazdag életművét és hagyatékát hivatott bemutatni. A tárlat célja, hogy a látogatók közelebbről megismerhessék ezt a kivételes tudóst, aki jelentős mértékben hoz

A hétfői ünnepi eseményt dr. Serfőző Levente atya, a szegedi Gál Ferenc Egyetem tanszékvezető docense nyitotta meg. Beszédében egyedi hangvételű vallomást tett, amelyben részletesen bemutatta Bálint Sándor (1904-1980) professzor életének fontos mérföldköveit. Az atya szívhez szólóan idézte fel a professzor munkásságát és annak jelentőségét, ezzel méltó keretet adva az eseménynek.

Dr. Serfőző Levente kiemelte, Bálint Sándor amellett, hogy néprajzkutató volt, hitvalló tudósként is jellemezhető, ami az ő idejében következményekkel járt. A néprajz tudományát a keresztény hit szemüvegén keresztül művelte. Tudott értelmiségi módon tanítani, egyúttal képes volt elmenni a tanyavilágba és az ott élő egyszerű emberekkel beszélgetni. A tanyasi környezettől a parlamentig az élet minden szintjét bejárta. Szelíd, halk szavú embernek ismerték, mégis féltek tőle, mert nem lehetett megtörni.

Zárszóként Bálint Sándor mélyreható lelki üzenete hangzott el, amelyben a tudomány képviselője egyetlen mondatba sűrítette keresztény hitvallását: "Az ember képes többet elviselni, mint amit valaha is gondolt volna; ez a kereszténység csodálatos titka."

Az esemény magasztos hangvételét Kis Sebestyén, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatójának gordonkajátéka emelte.

Bálint Sándor a Tisza városának szülötte volt, és életét végig kísérte Szeged varázsa. 1904-ben látta meg a napvilágot egy szeged-alsóvárosi paprikatermesztő gazda gyermekeként. Mindössze egy éves volt, amikor édesapja a tífusz áldozatául esett, így édesanyja, a talpraesett és a gazdálkodásban jártas Kónya Anna nevelte fel őt, mély vallásos meggyőződés és katolikus értékek mentén.

Kisfiúként kiváló tanuló volt, készséges, segítőkész gyerek, akiről feljegyezték, hogy a háború alatt segített az írás-olvasásban járatlan helyi asszonyoknak, hogy levelezni tudjanak a világháború frontjain szolgáló férjeikkel, fiaikkal.

A gimnáziumi éveit a szegedi piarista intézmény falai között töltötte, ahol nem csupán tudásra tett szert, hanem közösségi élményekkel is gazdagodott. Az egyetemre lépve, mindössze két szemesztert töltött Budapesten, de a többi időt szülővárosában, Szegeden töltötte, ahol magyar-történelem szakon mélyítette el ismereteit. E közben aktívan részt vett katolikus ifjúsági szervezetek tevékenységeiben, így szoros kapcsolatot alakított ki a közösséggel és a vallási életben betöltött szerepével is hozzájárult a fiatalok fejlődéséhez.

A diploma kézhezvételét követően, 1930-ban gyakornokként csatlakozott a Klebelsberg Kunó miniszter által az egyetemen megalapított Néprajzi Intézethez. Itt találkozott a neves folklorista, Solymossy Sándorral, aki a néprajz első magyarországi egyetemi tanáraként és a régi magyar hitvilág szakértőjeként vált a mentorává.

A következő esztendőtől kezdve óraadó tanárként tevékenykedett a szegedi katolikus tanítóképző intézet falai között, majd 1934-ben magántanárrá habilitált az egyetemi környezetben. Ekkorra már véglegesen a néprajzi kutatás, különösen a vallásnéprajz irányába fordult, hiszen mély meggyőződése volt, hogy "a magyar vallásos népélet szervesen összefonódik a magyar népkultúrával és az egyetemes magyar műveltséggel". E terület kutatását hosszú ideig elhanyagolták, és a sorsa még ma is elég nehézkes. Témái között olyan fontos aspektusok szerepeltek, mint a néphit, a népi vallásosság, a búcsúk, ünnepek, és a szentek tiszteletének gazdag hagyománya.

A szívéhez közel álló másik terület pedig a helytörténet, Szeged múltjának, népéletének és kultúrhistóriájának vizsgálata volt. Munkájához komoly ösztönzést és támogatást kapott Solymossy mellett a neves piarista pap-tanártól, a szegedi egyetem egész nemzedékét, köztük Radnóti Miklóst is nevelő professzorától, jeles katolikus költőtől és irodalomtörténésztől, Sík Sándortól is, akivel élete végéig szoros kapcsolatban maradt. Ekkor, a 30-as években és a 40-es évek elején jelentek meg első komolyabb munkái, így a Népünk ünnepei és a Sacra Hungaria, a vallásos népéletet és hitvilágot elemző tanulmányainak, előadásainak gyűjteménye.

Mélyen hívő katolikusként, aki figyelemmel kísérte a közélet eseményeit, 1945-ben politikai pályafutásra lépett. A Kereszténydemokrata Néppárt, később pedig a Demokrata Néppárt színeiben vállalt parlamenti képviselői szerepet, és 1947-ben, a hírhedt "kékcédulás" választások során, amelyek a kommunisták manipulációjával zajlottak, listás mandátumot szerzett. Az 1948-as fordulat évében azonban, miután észlelte a diktatúra előretörésének aggasztó jeleit, lemondott képviselői posztjáról, és visszatért Szegedre, ahol Solymossy utódjaként egyetemi tanári kinevezést kapott.

Bálint Sándor hívő katolikusként és mély vallásosságával, valamint a népi és polgári értékek iránti elkötelezettségével a következő harminc évben nem számított a Rákosi- és Kádár-rezsim kultúrpolitikai favorizáltjának.

Bár egyetemi tanári címét megtarthatta, ám 1950-től 1956-ig el volt tiltva a tanítástól, csak a kutatásnak élt, és ez az oka annak, hogy komoly tanítványi kör sem alakulhatott ki körülötte. De publikációs lehetőségei is beszűkültek. Az 50-es évek végétől megjelenhetett ugyan a Szegedi szótár, a Szeged városa és A szegedi paprika című munkája, rövid vallásnéprajzi írásai azonban sokáig csak Sík Sándor és a jeles bencés liturgiatörténész, Radó Polikárp jóvoltából, katolikus folyóiratban, az Új Emberben láthattak napvilágot. 1957-ben visszatérhetett a katedrára, 1965-ben azonban rendszerellenes izgatás hamis vádjával koncepciós eljárás indult ellene. A bírósági ügy felfüggesztett börtönbüntetéssel, 1966-ban kényszernyugdíjazásával zárult, még régi barátja, a tudományos életben ekkor igen befolyásos Ortutay Gyula közbenjárása sem segített. Közben azonban Bálint Sándor töretlen lendülettel dolgozott, terepmunkát végzett különösen Tápén és Szeged környékén, a hagyományokat és szokásokat még híven őrző idős emberek között. Ebben, valamint abban, hogy szakmai folyóiratban is közölhette az eredményeit, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója, a jónevű régész, Trogmayer Ottó volt a segítségére. Idővel azután, a 70-es évekre a hatósági szigor némileg enyhült. Bár hivatalos akadémiai elismeréseket továbbra sem kapott, de egymás után jelenhettek meg fontos könyvei, az ünnepi hagyományokat feldolgozó Karácsony, Húsvét, Pünkösd, az Ünnepi kalendárium és művelődéstörténeti monográfiája, a Szeged reneszánszkori műveltsége, és munkatársa lett a Magyar Néprajzi Lexikonnak. Ekkor már Szeged szinte mindenki által ismert és tisztelt alakja volt, amolyan "régi bútor" a Tisza‑parti városban. Ezért is okozott nagy megrendülést szűkebb pátriájában, amikor 1980-ban Budapesten, a járdáról lelépve egy autó halálra gázolta.

Szeged alsóvárosi temetőjében, egy csendes pillanatban nyugodott le végleg, éppen akkor, amikor tudományos tevékenysége révén a vallásnéprajz szakterülete a hivatalos akadémiai elismerés határvonalához érkezett.

Bálint Sándor nem csupán kiemelkedő tudós volt, hanem egy szent életet élő katolikus, aki mélyen érintette a lelkeket. Életszentsége már röviddel halála után felkeltette az érdeklődést, és az elismerésének lehetősége hamarosan szóba került. A Szeged-Csanádi Egyházmegye 2004 és 2006 között alaposan megvizsgálta ügyét, és úgy határozott, hogy elindítja a boldoggá avatásának hivatalos kánoni eljárását. Az eljárás első szakasza, amelyet alapos előkészítő munkák követtek, 2020 elején zárult le, majd a folyamat a Katolikus Egyházban érvényes szabályok szerint 2020 tavaszán Rómában, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjánál további vizsgálatra került.