A zászlóaljparancsnok végső nyughelyét hivatalosan is nyilvántartásba helyezték.
Schuth Tibor százados végső nyughelye, Nagysajó, immár a magyar hadisír-nyilvántartó adatbázis részévé vált. Ezzel szemben a kézdivásárhelyi m. kir. 24. határvadász-zászlóalj utolsó parancsnokának holttestéről sajnos még mindig nincsenek pontos információk az elhantolás helyszínét illetően.
A Schuth Tibor százados sírjának felkutatását célzó nagysajói expedíciónk, ahogy korábban már említettük, csupán részleges eredményeket hozott. A téma további alapos kutatást és mélyebb nyomozást igényel. A korabeli visszaemlékezések és történészek által összegyűjtött információk alapján eddig annyit tudtunk meg, hogy a kézdivásárhelyi m. kir. 24. határvadász-zászlóalj utolsó parancsnoka valószínűleg a Beszterce-Naszód megyei szórványtelepülésen található, azonban a sírhelyét sajnos nem sikerült beazonosítanunk.
Beszámolónkban említettük, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadisír-nyilvántartójában nem találtunk semmiféle információt Schuth Tiborról. Ezzel kapcsolatban e-mailben érdeklődtünk, és mostanra megkaptuk a választ. Az információk alapján örömmel értesültünk arról, hogy javaslatunk nyomán a százados végső nyughelye felkerült a hadisír-nyilvántartó adatbázisába.
Továbbá kiderül, hogy Schuth Tibor 1913. november 13-án látta meg a napvilágot Pécsett, édesanyja neve pedig Michels Margit volt. Az igazgatóság nyilvántartása szerint csupán egy 1943-ban készült bejegyzés található róla, amely egy sérüléshez kapcsolódik: ekkor a jobb lábfejében csontrepedés keletkezett. Hősi halálának pontos időpontja és körülményei sajnos nem ismertek.
A 2001-ben Budapesten megjelent, "A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia és testvérintézeteinek összefoglaló története" című mű második kötetének 498. oldalán található egy figyelemre méltó leírás: "A 24. határvadász-zászlóalj a Szászrégen körüli területeken folytatott halogató harcokat, miközben bátor kitartással küzdötte át magát a nehézségeken. A kilátástalan helyzetben a zászlóalj tagjai oroszlánként küzdöttek, így vívták ki dicsőségüket. Utolsó jelentős cselekedetük a idespataki völgyben végrehajtott hősies támadás volt, amelyet Schutt százados irányításával hajtottak végre. A csatában ő maga is hősi halált halt."
A köztudatban élő tény, hogy 1944. szeptember 18. és október eleje között zajló harcok során a 24-esek rendkívüli elszántságról és kitartásról tettek tanúbizonyságot. A tisztikar körülbelül 65-70 százaléka, valamint a legénység jelentős része elesett vagy megsebesült. Ennek következtében, habár néhány egységnek sikerült visszavonulnia, a zászlóalj önálló hadrendi elemként megszűnt létezni. A Schuth Tibor százados családja által közzétett gyászjelentés szerint ő október 6-án szenvedett halálos sebesülést, néhány nappal azután, hogy átvette a parancsnokságot a szeptember 29-én légnyomás- és repeszsérülést szenvedett Pozsonyi alezredestől.
A hadisír-gondozó, Kovács Géza igazgató által készített válaszában részletesen kitér az adatbázis hiányosságainak okaira is. Megjegyzi, hogy a II. világháború során a mozgósított honvéd csapattestek rendszeres időközönként – jellemzően havonta kétszer, a hónap első és második felére vonatkozóan – írásban jelentették a bekövetkezett személyi veszteségeket, amelyeket névszerinti veszteségkimutatás formájában rögzítettek. Azonban ezek a kimutatások korántsem voltak teljes körűek; 1944 őszétől kezdve a Magyar Királyi Honvédség veszteségi nyilvántartó rendszere már csak nagyon akadozva működött. Ennek következtében a háború utolsó nyolc hónapjából számos veszteség adatainak feldolgozása elmaradt, így a rendelkezésre álló információk hiányosnak bizonyultak.
Az "akadozó működést" jól szemlélteti, hogy míg Magyarország esetében a második világháború alatt 830-950 ezer fős összveszteségről, valamint 340-360 ezer katonai áldozatról beszélnek a források, a hadisír-nyilvántartóban mindössze 241 ezer eset került feldolgozásra. Például Kézdivásárhelyen, ahol az 1848-49-es szabadságharc, valamint az első és a második világháború hősi áldozatainak emlékére állított alkotás előtt 85 név szerepel, a nyilvántartó adatai szerint, ha a városra keresünk, csupán 18 név kerül elő. Az egyes kartotékokra kattintva azonban kiderül, hogy sokan nem is a céhes város szülöttei. Ugyanakkor felfedezhetjük olyan kézdivásárhelyi hősöket is, mint Bartók Benedek, Csavar István, Daczó Ferenc, Kovács Mihály, dr. Mike Antal, Mollner József és Szörnyű Mihály, akiket az emlékmű nem tüntetett fel. Érdekes módon Bartók Benedek, aki a 24-es határvadászoknál szolgált, Sósmezőnél hunyt el 1942. január 23-án, mindössze 20 éves korában.
De ott a szülőfalum, Alsócsernáton példája is, hogy még egyet kiragadjunk a sok közül. Az ottani emlékművön, a második világháború áldozatainál kereken negyven hősi halottat találunk, miközben a hadisír-nyilvántartónál ötöt. Szóval van még bőven törleszteni valónk a háborúkban elveszett déd- és nagyszülők emlékének ápolása, a kegyelet kifejezésre juttatása terén. Elvégre - Farkas Árpád szavaival élve - "Apáink drága, hűlő arcán járunk..."
