A magyar nemzetpolitika kihívásai és lehetőségei – Olvasónk véleménye A magyar nemzetpolitika kérdései nem csupán a közelmúlt eseményeivel összefüggésben fontosak, hanem a jövőnk szempontjából is meghatározó jelentőségűek. Olvasónk írása rávilágít arra,

Az Ukrajnában már több mint három éve zajló konfliktus során nem tapasztalható lényegi változás. A globális nagyvállalatok, köztük a vagyonkezelő cégek, tőkealapok, bankok, technológiai óriások és fegyvergyártók, kitartóan támogatják ezt az ukrán szempontból érthetetlen háborút, amelynek célja Oroszország meggyengítése. E finanszírozás mögött a nyugati, elsősorban amerikai és európai nagyvállalatok által dominált egypólusú világrend megőrzése áll. A háború értelmetlen folytatása az utolsó ukránig való küzdelemben csak tovább mélyíti a válságot, miközben a valódi politikai megoldás elérhetősége egyre távolabbra kerül.

Fotó forrása: Facebook / Nagy-Magyarország Térkép Azonban mindezen törekvésük ellenére a híradások változatlanul arról szólnak, hogy az orosz csapatok újabb és újabb településeket vonnak ellenőrzésük alá, folyamatosan folytatják előrenyomulásukat minden arcvonalon, így meglátásom szerint csupán idő kérdése, mikor fogják megnyerni a háborút. Oroszország tehát a saját biztonsága megőrzése érdekében felvette a küzdelmet a globális mélyállam és az általa kitartott Zelenszkij-féle soviniszta rezsim fenyegetésével, provokációival szemben. Vlagyimir Putyin másik nem titkolt célja az évszázadok óta Oroszországhoz tartozó, jelenleg ukrán fennhatóság alatt lévő területeken élő, sok millió főt számláló, elnyomatásba taszított orosz népesség felszabadítása. Érvényesíteni akarja tehát ebben a háborúban a történelmi jogot és a népek önrendelkezési jogát, amely alapelvek, jogok, meggyőződésem szerint a népek, nemzetek közötti viszonylatban az objektíven igazságos, békés rendezés alapját kellene képezzék. A történelmi jog úgy értelmezhető, hogy évszázadok óta létező, eredetileg Isten által rendelt, szakrális-erkölcsi talapzattal bíró államoknak megvan és meg is lesz mindig is a létjogosultságuk, azok felosztásához senkinek sincsen joga. Legyen az történetesen a több mint ezer esztendőn át létező történelmi Magyarország, vagy az egységes Németország, Spanyolország vagy Oroszország. Ezek az államalakulatok, mint erkölcsi-politikai-gazdasági egységek, hazát biztosítottak számos nép számára, és biztosították egymás mellett élésük lehetőségét. Bizonyos népek kialakulását szintén ezek az államok tették lehetővé. A nagyszerű földrajzi, gazdasági egységet is képező történelmi Magyarország létezése, keretei biztosították például a szlovák és a ruszin nép kialakulását, ha nincs Magyarország, a Szent Korona oltalma, akkor nagy valószínűséggel ezek a népek nem jöttek volna létre, hanem beolvadtak volna a környező szláv népek tengerébe. Az államot létrehozó népet azonban normális esetben, az igazság szellemében nem lehetne kiszorítani, kisemmizni saját hazájából, nem lehetne elszakítani anyaországától senki és semmilyen erő által. Velünk viszont sajnos ez történt meg. A kereszténységből és nemzeti eszméből is eredeztethető népi önrendelkezés joga viszont feljogosítja itt Európában az államok területén élő, őshonos, a fehér rasszhoz tartozó népeket, hogy önmaguk rendelkezzenek saját sorsukról, megéljék keresztény vallási, népi-nemzeti identitásukat, ápolják, gyarapítsák kultúrájukat, és hogy biztosítsák maguk számára az anyagi felemelkedés útját. Ennek megfelelően az államot létrehozó népnek mindenképpen biztosítania kellene a többi ilyen nép számára az előbb említett jogokat, amelyeket teljes mértékben az autonómia révén tudnak megélni, érvényesíteni. Joguk van tehát az önrendelkezéshez, az autonómiához. Nekünk, magyaroknak evidenciát jelent, hogy Trianon igazságtalan. Igazságtalan, mert a "békerendezést" létrehozó erők a történelmi Magyarország felbomlasztásával eltiporták a történelmi jogot és a népi önrendelkezés jogát is. Nem csak a magyarság, hanem az országunkban élő számos nép, pl. a német, ruszin, horvát, de még a szlovák is, megkérdezése nélkül elszenvedőjévé vált a környező, mesterségesen kreált államok erkölcsi, szellemi és anyagi elnyomásának. A versailles-i rendszert nem lehet tehát békerendezésnek nevezni, az egységes Kárpát-medence szétszakításával gazdasági értelemben is gyenge államalakulatok szerveződtek és a békétlenség magvai mérgezték és mérgezik mind a mai napig a területen élő népek lelkét. Mindennek fő oka tehát Trianon, a megtestesült igazságtalanság. A történelem alakulásában persze jól tudjuk, nagyon gyakran nem az igazság, hanem az erő érvényesül. Mégis, ha hosszú távú békét akarunk, a lehető legnagyobb mértékben kellene érvényesíteni az igazságot, mert annak figyelmen kívül hagyása, a népek elnyomása csak a békétlenség, a viszályok táptalajául szolgál. Adva van tehát a cél: az igazságot lábbal tipró, sötét erők elleni kiállás, küzdelem. Ha valaminek, akkor az igazságért, és a magyar nemzeti érdekekért való elköteleződésnek, küzdelemnek van értelme, bármennyire is tűnik sokszor reménytelennek. Azt kell mondanunk, a nemzeti oldal nem teljesen egységes jelen pillanatban abban a tekintetben, miképpen kellene orvosolni a trianoni igazságtalanság, nemzetünk szétszakításának problémáját. Ezek a nézőpontkülönbségek azonban meglátásom szerint csupán stratégiai természetűek, és az időbeli ütemezés kérdését érintik. Egyesek azt állítják, hogy itt a csonka honban is annyi problémával kell szembesülnünk, gondolhatunk például az aggasztó demográfiai helyzetre, a cigányszaporulat és -bűnözés óriási növekedésére, a globális nagytőke, a cionizmus hatalmát kiszolgáló korrupt kormányokra, az LMBTQ-propaganda "tiltások" ellenére való tobzódására, a vendégmunkások beözönlésére, stb., hogy jelenleg sajnos arra is képtelenek vagyunk, hogy ezt a csonka hazát megtartsuk magunknak. Így Trianon sebeinek orvoslásáról csak akkor beszélhetünk, ha ezeken a rendkívül súlyos problémákon végre sikerül úrrá lennünk. Kétségtelenül sok igazság van ebben a kijelentésben, azonban a belpolitikai súlyos nehézségek (amelyek felszámolása persze nagyon fontos feladatunk) nem kötelezhetnek bennünket arra, hogy a külpolitika, a magyar nemzetpolitika érvényesítéséről, ha időlegesen is, de lemondjunk. Nem mondhatunk le az igazságtalanul az anyaországtól elszakított nemzettestvéreinkről, területeinkről semmilyen körülmények között sem. Azért sem, mert ők még nagyobb mértékben fogyatkoznak, mint a csonka országi magyarok. Nincs tehát idő sajnos. Ilyenkor Deák Ferenc örökérvényű kijelentése kell hogy szemünk előtt lebegjen: "Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges." A kárpátaljai népek és magyar testvéreink számára ez a jelenlegi, kétségtelenül tragikus és véres háború azonban teremtett egy lehetőséget. Oroszország ebben a konfliktusban az igazság érvényesítésért, az elszakított orosz népcsoportnak az ukrajnai elnyomó rezsim alóli felszabadításáért küzd, tehát érdekelt abban, hogy az az igazságtalan, a történelmi jogot és a népi önrendelkezés jogát teljesen figyelmen kívül hagyó határkijelölés, ami 1991-ben létrejött, szűnjön meg végre. A magyarság, az orosz politikai vezetés érdekei és az igazság képviselete találkozik jelen esetben, tehát most a korábbihoz képest legalábbis nagyobb mértékben lenne esélyünk, nekünk, magyaroknak eredményt elérnünk a kárpátaljai népek és magyar nemzettársaink önrendelkezésének ügyében. Persze nem könnyű ebből a szempontból a helyzetünk azért sem, mert az éppen "békepártit" játszó, álnemzeti kormányunk ennek érdekében nem tett és nem tesz semmit. Persze nem újkeletű dolog ez, hiszen 1990. június 4-én, amikor a parlamentben a házelnök a trianoni diktátum aláírásának 70. évfordulójának alkalmából egyperces néma felállást kért, a Fidesz képviselői, Orbán Viktorral az élen, mint elvhű, magyarellenes, kozmopolita liberálisok, tiltakozásul kivonultak az ülésről. Ennek tudatában nincs abban semmi meglepetés, hogy 2000. június 4-én, már az első Orbán-kormány idején, semmilyen megemlékezés nem volt az országgyűlésben Trianon 80. évfordulójának napján. A Fidesz, mint parlamenti párt, néma maradt 1991-ben is, az érvényes kárpátaljai népszavazás idején, amikor ki kellett volna állni kárpátaljai testvéreinkért. De így volt ez 1993-ban is, mikor felbomlott a trianoni kreálmány: Csehszlovákia. De néma maradt 1991 és 1995 között, a délszláv háború idején, amely alatt Szlovénia, Horvátország, Macedónia, és Bosznia-Hercegovina is kivívta függetlenségét, majd kormányzati pozícióban néma maradt 1998-ban és 1999-ben, a maradék Jugoszlávia elleni háború időszakában, de néma maradt 2006-ban, amikor Montenegró-, illetve 2008-ban, amikor Koszovó függetlenné vált Szerbiától, és ilyen módokon az ugyancsak mesterségesen összetákolt "Jugoszlávia" megszűnt létezni, majd Szerbia határai megváltoztak. De néma maradt 2014-ben is, amikor Oroszország visszafoglalta a Krím félszigetet. 2005-ben pedig az országgyűlésben a balliberális pártokkal együttesen szavazta meg Románia minden feltétel nélküli felvételét az EU-ba (Véletlenül sem emelte fel a szavát akkor az erdélyi testvéreinket sújtó jogtiprások ellen, nem követelt autonómiát Erdélyben (azon belül területi vonatkozásban Székelyföldön és a Partiumban) élő nemzettársaink számára. Nem állt és nem áll ki tehát sem az autonómia, sem a területi revízió mellett. De a közelebbi múlt eseményei közül is mazsolázzunk egy kicsit: hányszor mondta el Orbán és Szijjártó, hogy kiállnak Ukrajna területi integritása mellett? Szerintem nincs ember, aki ezt számolni tudta volna. A NER sajnos folytatja azt a "jó" öreg haza- és nemzetáruló politikát, amit az államszocialista rendszer képviselt, aztán a "rendszerváltás" után Antall kezdett el, és a balliberális, globalista kormányok folytattak még hatványozottabb mértékben. A nemzeti oldal egyik jelenős és nagy múltú szervezete, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, illetve a nemzeti ellenállás meghatározó alakja, Budaházy György Kárpátaljával kapcsolatban a területi revízió pártján áll. A nemzeti oldal politikai szervezete, a Mi Hazánk Mozgalom pedig ugyebár következetesen, minimális célkitűzésként(!) az 1991-es törvényes, és azóta is folyamatosan elszabotált kárpátaljai népszavazás alapján önrendelkezést követel a területnek és az ott élő magyar nemzettársainknak. Természetesen nagy jelentősége lenne, ha megvalósulna a területi revízió, de még az is, ha egy a háborút lezáró békerendezés során legalább érvényesíteni tudnánk az említett referendum által elsöprő többséggel elfogadott területi és kulturális autonómiát, hiszen annak megléte a valóságos etnikai tisztogatást (kényszersorozások, telepítések) végrehajtó, elnyomó soviniszta rezsim ténykedései, a háború, és a korábban is súlyos problémát jelentő anyagi nyomor által folyamatosan sújtott kárpátaljai magyarság megmaradását, nemzeti identitástudatának a megőrzését nagyban elősegíthetné. Budaházy György azonban a közelmúltban éles kritikával illette Toroczkai Lászlót és a Mi Hazánk Mozgalmat, mert szerinte a párt nem akar revíziót. Budaházy György azonban most ebben a kérdésben meggyőződésem szerint téved. Nem szükséges szerintem e helyen részletezni Toroczkai László életútját, hányszor tiltakozott nemcsak az igazságtalan trianoni diktátum és az elszakított magyarságot érintő számos jogtiprás ellen. A Mi Hazánk Mozgalom tehát jelenleg, miként Toroczkai László is elmondta, egy tudatos stratégiát követ, amelynek végső céljában természetesen a történelmi Magyarország helyreállítása áll, ebben gondolkodik. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke számos alkalommal nyílt színvallásra késztette Orbánt és Magyart (egy nyílt levél formájában is), amelyek alapján mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, hogyan is viszonyulnak ők az elszakított területek magyarjaihoz, köztük kárpátaljai testvéreinkhez. Újabban az előbb említettek, mint szalonkonzervatív globalista, illetve balliberális globalista politikusok (nincsen ugyebár érdemi különbség), nyílván hallani sem akarnak az önrendelkezésről, utóbbi nyíltan Zelenszkij pártjával, illetve a terrorista és titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező Roland Tseberrel köt szövetséget, és nevezi őt testvérének, nevezi Erdélyt és a Szent László királyunk által alapított Nagyváradot román földnek, és vonultatja fel pártja katonai szakértőjeként a Fidesz-kormány alatt vezérkari főnökként rendszeresen Slava Ukraini-zó Ruszin-Szendi Romuluszt. Orbán a parlamentben azt válaszolta pár héttel ezelőtt Toroczkai Lászlónak, amikor újfent Kárpátalja önrendelkezése követelésének hiányát kérte számon a kormányfőtől, hogy ők 1990 óta az autonómiáért küzdenek. Kár azonban, hogy, miként a fentiekben is részleteztük, ennek semmilyen jelét nem láthattuk. Előfordul ugyan nagy ritkán, hogy egy-egy politikusuk szóba hozza az önrendelkezés kérdését, de valójában az Orbán-kormány ennek érdekében nem tett, és nem tesz semmit (ismerős persze már ez a kétszínű taktika), ezek a megnyilvánulások mindössze ócska, semmitmondó lózungokként értelmezhetőek. E helyen nem is szükséges szerintem tovább sorolni Orbán és Magyar magyar érdekek ellen ható, a nemzetközi tőkét, valamint saját önös érdekeiket szolgáló politikájának ismérveit. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke június 26-án, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésén kérdést kívánt intézni a vörös szőnyeggel, ünnepélyes külsőségekkel fogadott Zelenszkij elnöknek Kárpátalja státuszával, az elnyomatásban sínylődő ruszin és magyar népcsoport önrendelkezésének kérdésével kapcsolatban, azt azonban nem tehette meg. A rendezvény szervezői, a "nagy demokraták", vélhetően nem utolsó sorban Toroczkai László kérdésfeltevési szándéka miatt, önkényesen átírták az előzetesen meghatározott programot, és miután az ukrajnai elnök elmondta beszédét, angolosan távozhatott, egyetlen egy képviselő sem szembesíthette őt kérdéseivel, nehogy esetleg kellemetlenül érezze magát ez a globális háttérhatalom és fiókszervezete, az EU által ajnározott, pénzelt, az ő utasításaikat szó nélkül végrehajtó globalista és soviniszta politikus. A politikai élet szűkös, gyakran szinte járhatatlan ösvényein a végső célt sokszor lépésenként kell megközelíteni. Nem mintha az autonómia elérése, kiharcolása csupán egy apró lépés lenne a cél felé. Jelen helyzetben komoly jogi hivatkozási alapot jelent a kárpátaljai népek jogainak tiprása mellett az említett, 1991-es népszavazás valamennyi ukrajnai rezsim általi negligálása. Kárpátalja lakosságának többségét a háborút megelőzően a hivatalosan nem is létező ruszin nemzetiség alkotta. Az elnyomás keserű évtizedei miatt a ruszin identitás ugyan jelenleg szunnyadó állapotában van, azonban az hamar újra felébredhet. Legutóbb 2015-ben, a Krím visszacsatolása, valamint a Donyeckben és Luhanszkban bekövetkezett önrendelkezési törekvések után kezdtek a ruszinok szervezkedésbe, követelték maguk számára az önigazgatást és nemzetiségként való elismerésük jogát. A kijevi hatalom azonban akkor még elfojtotta ezt a kezdeményezésüket. Ez azonban nem lesz mindig így. A világ változóban van, az eltiport ruszin identitás egyszer utat fog törni magának, a Ruszin Világtanács és a Ruszin Világkongresszus már most is jogokat, önrendelkezést követel számukra. Toroczkai László felvette a kapcsolatot az előbb említett szervezettel, és annak vezetőjével, Ljavinecz Istvánnal, hiszen nem csupán az igazság, hanem a magyar érdek is azt követeli, közösen lépjünk fel együttesen az elnyomással szemben. Együtt, a sok százezer főt számláló ruszin néppel erősebbek vagyunk, a nemzetközi politika színpadán sokkal többet nyomhat a latba, ha közösen lépünk fel céljainkért. Együtt kiharcolhatjuk az autonómiát népeink számára. Persze elintézhetjük annyival a kérdést, hogy a Mi Hazánk Mozgalom nincsen kormányon, ezért nincs esély érdemi változást elérnünk Kárpátalja státuszával kapcsolatban. Nekünk, nemzeti érzelmű és gondolkodású magyaroknak azonban szerintem nem a taktikázás, a mérlegelés a feladatunk, hanem hogy háborúban vagy békében, minden körülmények között kiálljunk az igazság és a magyar nemzeti érdekek, nemzettársaink mellett. Éljenek akár testvéreink az elszakított területeken, a csonka országban, vagy a világ bármely pontján. Hiszen: "Minden magyar felelős minden magyarért." A Mi Hazánk Mozgalom cselekszik ezekért a célokért, mégpedig megalakulása óta. Hangoztatja ezeket nem csak a magyar parlamentben, hanem a nemzetközi fórumokon egyaránt. Mert stratégiailag úgy véli, hogy kézzel fogható jogi alapként most a kárpátaljai népek, köztük a többséget alkotó ruszinok és természetesen a magyarok önrendelkezésének a jogát kell érvényesíteni a nemzetközi politikai küzdőtéren. És ha a nagyhatalmak, Oroszország és esetleg az Amerikai Egyesült Államok támogatásnak elnyerésével egy a háborút lezáró békerendezés során megvalósulna ez a lehető legszélesebb körű területi, kulturális és személyi elvű önkormányzatiság, akkor megteremtődnének azok a feltételek, amelyeknek köszönhetően végre az elnyomás keserűségei között élő ruszinok és magyarok politikailag és kulturálisan meg tudnák magukat szervezni, és onnan már csak egy lépés lenne a végső cél. Szerintem mi, magyarok jogosan bízhatunk abban, hogy a velünk a Kárpátok ölelésében évszázadokon át sorsközösségben élő ruszinok kinyilvánítanánk azon akaratukat, hogy újra Magyarországhoz akarnak csatlakozni. Ez esetben a történelmi jog és a többségi, népi önrendelkezési jog egymással összegződve, egymást erősítve lépne fel a nagy ügy érdekében a közeljövőben esetleg egy az említett kérdésről döntő népszavazás kiharcolása által. A nemzeti oldal és azok meghatározó szervezeteinek végső célja tehát nemzetpolitikai tekintetben szerintem ugyanaz, ha az oda vezető út tekintetében esetleg van is némi különbség. Ez pedig a területi revízió. Revíziót akar a Mi Hazánk Mozgalom, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, és a nemrégen alakult, Budaházy György fémjelezte Igazságot Magyarországnak Szövetség is. Sorakozzon fel tehát minden magyar ezen törekvések mögé! Az autonómia egy nagyon fontos lépcsőfok lehet nemzettestvéreink megmaradása, de Kárpátalja jövőbeli visszacsatolásának szempontjából is. Ezek megvalósulása jelentős részben rajtunk is múlik. Kölcsényi László