Egy évtized leforgása alatt ez a magyar település négy alkalommal is nevet változtatott.

Pentele, később Dunapentele, majd Sztálinváros néven ismertük a ma Dunaújvárosként ismert települést. A járási székhely névváltoztatásai mögött érdekes és különleges indokok húzódtak meg.

A 11. században már létezett a Pentelének ismert település, amely a Duna jobb partján, a Csepel-sziget tövében terült el. Ez a helyszín kiemelkedő jelentőséggel bírt a Kárpát-medencében élő népcsoportok számára. A római időszakban pedig Intercisa néven katonai tábor működött itt, ami tovább növelte a település stratégiai fontosságát.

A későbbi Dunaújváros története egészen az 1950-es évek szocialista iparosodásáig egy tipikus magyar mezőváros életét tükrözte. Mivel mezővárosi státuszánál fogva már a középkorban sem volt lehetősége arra, hogy városfallal védje meg magát, a település szerkezete többször is átalakult az évszázadok során. A város középkori nevét Szent Pantaleonról kapta, aki a közeli kis szigeten található apátság védőszentje volt.

A települést viszonylag gyorsan megszerezték a törökök, és körülbelül 130 éven át a hatalmuk alatt maradt. Később, a 15 éves háború zűrzavara alatt szinte teljesen elpusztult, majd a Rákóczi-szabadságharc idején újra kiürült. A területet különböző népek lakták: magyarok, törökök, rácok, és a labancok megszállása alatt németek is. Azonban ebben az időszakban a település mérete nem haladta meg egy faluét. V. Ferdinánd 1833-ban adományozta neki újra a városi rangot.

Az 1848-49-es szabadságharc idején a város népe Kossuth zászlaja alatt harcolt, a bukást követően a bíró és a jegyző is rabként várta sorsát a harcokban való részvétel miatt. A kiegyezést követő közigazgatási változások során Dunapentelét a nagyközségek közé sorolták. Ekkor költözött véglegesen a településre kora legjelentősebb értelmiségije, Rosti Pál világutazó, útikönyvíró, földrajz- és néprajztudós, az első magyar fotográfusok egyike.

A második világháború során számos bombatámadás érte a városokat, és az 1950-es évek elején a Magyar Dolgozók Pártja ezeket a helyszíneket választotta ki a legjelentősebb ipari fejlesztések színhelyéül. Az eredetileg Mohácsra tervezett acélmű, a jugoszláv-magyar baráti kapcsolatok megszakadása után, viszont már nem tudott volna biztonságban működni a határ közelsége miatt.

Mint kiderült, a beruházással és a hirtelen jött anyagi jóléttel azonban nem passzolt az egykor egy szentről kapott városnév, így szinte egyik napról a másikra Sztálinváros lett a település új neve. Nem ment azonban ez olyan egyszerűen.

"1951 őszén a pesti pártemberek felvetették, hogy más szocialista országok városokat neveztek el Sztálin generalisszimuszról, míg hazánk bűnös mulasztásban van. Üzentek hát Pentelére. A fölülről vezérelt alulról jövő kezdeményezés - mint fából vaskarika - mintapéldájaként egy sztahanovista brigádvezető munkásgyűlésen javasolta a Sztálin név felvételét. Tollat ragadott, hogy személyesen tudassa Rákosi Mátyással a "nép" óhaját. Pestre parancsolták a város pártküldöttségét. A rettegett belügyminiszter, Farkas Mihály nekik szegezte a kérdést: van-e Pentelének húszezer lakosa? Ha van, kérésük teljesül. A párttitkár bizonytalanul válaszolt: van" - számolt be a történtekről a Dunaújváros.com.

Ez azonban korántsem tükrözte a valóságot, hiszen a legfrissebb népszámlálási adatok szerint a település népessége alig haladta meg a 4000 főt. Az elvtársak jogosan aggódtak amiatt, hogy míg a birodalom számos nagyvárosát a vezér nevével illetik, addig Magyarországon csupán egy aprócska, néhány ezer lakosú település viseli azt. Ez Sztálin számára szemtelenségnek tűnhetett, és akár még haragját is kiválthatta volna.

A hiba orvoslása érdekében, az ipari beruházások következtében az építkezésekhez érkező körülbelül tízezer munkást sürgősen a helyi lakosságból toborozták. Ennek ellenére még így is jelentősen elmaradtak a szükséges létszámtól, hiszen a kitűzött cél a húszezer fő volt.

Ekkor a faluba érkező, és a templom vendégkönyvébe egykor bejegyzést tevő minden egyes látogató felkerült a helyi lakosok listájára.

A pentelei polgárok között számos neves személyiség található, akik a múltban valaha a tudomány, az egyház vagy a nemesi rang világában tündököltek. Különösen említésre méltó Savoyai Jenő herceg, a híres francia hadvezér, aki jó kétszáz évvel ezelőtt néhány napra vendégül látta az akkori papot. E személyiségek révén a holt lelkek hozzájárultak ahhoz, hogy Sztálinváros névként megjelenhessen. A keresztelőt 1951. november 7-én ünnepélyes keretek között tartották meg.